Mi az egyház feladata ebben a válságos helyzetben?

Az a feladata, ami mindig: az emberek üdvösségének a szolgálata, a hit és az élet, az örömhír és a remény szolgálata, ami a segítő szeretetben ölt aztán testet. Most ngyon fontos tartani a lelket az emberekben, hiszen nagyon sokakban bizonytalanság, félelem jelentkezik. Ezekben a helyzetekben is nekünk azt a horizontot kell képviselni, amit a hitünk nyújt. Hogy az ember nemcsak ezen a világon, hanem az örökkévalóságban is hivatással rendelkezik, és Isten örök boldogságra alkotott minket. Ebben a nagy keretben helyezkednek el a földi életnek a nehézségei is.

Ez mekkora nehézségnek számít most?

A történelmet áttekintve azért voltak már járványok. Most az a különleges ebben a járványban, hogy globális, az információk tömegesen áramlanak, az emberek sokkal több mindenről értesülnek, és ugyanakkor tudatosabb az a versenyfutás is, amely a járvány és a tudományos kutatás között folyik. Azért ember az ember, azért helyezett minket Isten a világba, hogy minden képességünkkel harcoljunk a létünkért.

A járványtan szabályait többé-kevésbé értjük és többé-kevésbé be is tartjuk. Az egyháznak milyen speciális szabályai vannak járvány idejére?

Régi időkben először is nagyon fontos volt, hogy a papság ne meneküljön el a járvány hírére. Ki kellett tartania éppen úgy, mint az orvosoknak. Különleges szabály volt, hogy fizikai távolságot kellett tartani. A fizikai érintkezés elkerülése végett az áldoztatásnak különböző formáit engedélyezték. Például meg lehetett azt tenni, hogy a szent ostyát egy papírlapra vagy egy pohárba tette a pap, és abból vette ki később a beteg. A betegek kenetének a kiszolgáltatása sem volt minden esetben kötelező. Amikor viszont mégis valaki kiszolgáltatta, elő volt írva, hogy több mint két méter hosszú rúd végére tegyék az olajos vattát, és, mondjuk, az ablakon keresztül kenjék meg a beteget, ne lépjenek be a szobájába. Még olyan szabály is volt, hogy amennyiben az egészségügyi hatóságok valamit megtiltanak, akkor azt az egyházi liturgikus szabályok felfüggesztésével az egyházi környezetben is meg kell tartani.

Most a kijárási korlátozások lehetetlenítik el a személyes közösségi hitéletet. Ezt hogyan tudják áthidalni?

Ma erre csodálatos lehetőségeink vannak, ezek között az első az, hogy a világhálón ott vagyunk. Rendkívül megnőtt az érdeklődés, nagyon sokan így akarnak bekapcsolódni a közösségi életbe. A plébániáink elkezdtek különböző YouTube-csatornákon közvetíteni szentmiséket, hiszen a papok magánmisét azért mondanak, csak közösségi szentmise nincsen. Aztán az online hittanórák folynak. Elkezdődtek a Biblia-magyarázatok, ez is képanyaggal, hanganyaggal különböző módokon, nagyon megnőtt az aktivitásunk az elektronikus térben, és az emberek erre nagyon pozitívan reagálnak.

Hogyan szokják meg a papok, hogy a hívekkel nincsenek személyes kontaktusban?

Próbálnak a közösségi médiában nagyon sok személyes dolgot is megjeleníteni. Mindenki szereti a saját plébániatemplomának a szentmiséjét, a saját papjának a beszédét meghallgatni, tehát van egyfajta helyi közösségi érzés is,.

Gyónni például lehet a világhálón?

Azt nem lehet, viszont megengedtük a rendkívül helyzetre tekintettel, hogy általános feloldozás kerüljön megadásra. Többen összejöttek hívek és kaptak egy általános feloldozást, ami persze azt is kívánja, hogy meglegyen bennük az elhatározás, hogy majd ha lehet gyónni, akkor külön is meggyónják a súlyos bűneiket. Aztán ha esetleg a szabályok lehetővé teszik, és egy kórteremben többen gyónni akarnak, nyilván nem kell fölsorolni a bűneiket, általános feloldozást lehet adni. Aztán fölhívtuk a hívek figyelmét a tökéletes bánat elindítására, ennek az imádságait is közöltük a neten, ugyanígy a lelki áldozásnak a lehetősége, ami nem azonos természetesen a valóságos szentáldozással, de mégis azokat a kegyelmeket kéri az illető számára. Tehát az egyház hagyományából ezeket a rendkívül helyzetre, a fizikai lehetetlenség helyzeteire szóló megoldásokat ismét a köztudatba beemeltük.

Van az egyház gyakorlatában kifejezetten világjárvány esetére szóló imádsággyűjtemény?

Világjárványra nincs, mert ez egy új dolog, de imádsággyűjtemény van. Például a püspöki kar is adott ki, föltett a honlapjára egy olyan imagyűjteményt, amit a családokban vagy otthon egyedül lévő emberek is végezhetnek, az egyes szent napoknak a tematikája szerint, tehát most a nagyhét és húsvét ünnepkörének megfelelően.

Hogyan oldják meg az oktatást az egyház által működtetett iskolákban?

Alapvetően ugyanúgy, mint az állami intézményekben. Az oktatás online folyik, és ezt a gyerekek nagyon jól tudják követni. A pedagógusok is eléggé benne vannak már ebben a munkában. Most a hitoktatók számára is ez egy új kihívás, de ezt is sikerült megoldani, rendszeressé vált az online hitoktatás.

Az egyházi fenntartású egészségügyi intézményekben el kellett rendelni külön szabályokat?

Kimondott egészségügyi intézményünk kevés van, de ugyanazt a szabályt követik, mint az államiak. Vannak szociális intézmények, ahol rendkívül nagy figyelmet igényel ez a dolog. Az intézményben szokott lenni például rendkívüli áldoztató vagy kápolna, ahol őrizzük az oltári szentséget. Érvényesek a rendkívül szabályok, nem lehet akárhogyan áldoztatni.

A világegyház gyakorlatából látnak olyat, amit Magyarországon még nem alkalmaznak, de érdemes volna átvenni?

Az internet tele van azokkal az ötletekkel és közvetítésekkel, amelyeket különösen a latin országok tagsága posztolni szokott, nem beszélve magának a Szentatyának a szertartásairól, amelyeket láttunk, hogy üres templomban vagy épp a Szent Péter Bazilika előtt végez. Láttunk olyat is, hogy néhány pap kimegy a háztetőre, és ott tart misét vagy mond egy áldást hangosbeszélővel, és az ablakokból a hívek ezt követik. Nálunk azért az életmód egy kicsit más, de van például olyan kezdeményezés bizonyos egyházmegyében, hogy a húsvéti ételszentelést majd úgy oldják meg, hogy kiviszik az ételeket falusi házak elé, és autóval végigmegy a pap, és onnan fogja megáldani az ételeket. Ilyenféle megoldásokat is keresünk.

Hogy fogadják most a hívek, hogy nem lehet összejönni?

Megértéssel, teljes mértékben, és hálásak azért, hogy az egyház sok mindent tesz közvetlenül is, például meglátogatják az időseket, visznek nekik élelmiszercsomagokat. Ez egy különleges módszerváltást kívánt, mert ilyenkor, márciusban mi szoktunk tartani tartósélelmiszer-gyűjtést országosan. Idén pénzadományokat gyűjtöttünk, és ebből szerezték be központilag és teljesen higiénikus módon a tartós élelmiszereket, sőt, fertőtlenítőszereket, maszkokat és egyebet, és ezeket juttatták el juttatják el a rászorulóknak.

Ebben a helyzetben az idősebb papokat is háttérbe kell vonni?

Mindenki háttérben van, hiszen magánmiséket végzünk. Az, hogy papok mennyire hagyják el a lakásukat, ebben lehet különbség, de a szolgálatnak a kötelezettsége azt kívánja, hogy a pap a lakásából kimenjen, át a kápolnába vagy a templomba, ahol elvégzi a szentmisét. Ebben a tekintetben szabad átmenni a másik épületbe, ez nem ütközik egyelőre előírásba.

Ön személyesen hogy éli meg a bezártságot?

Nem tudok sétálni például, viszont rendkívül sok feladatom van, úgyhogy mostanában rövidebbek a napok, mint korábban, mert a számítógépen keresztül részben irodai ügyeket is kell intézni, részben pedig nagyon sok elmélkedést, szentbeszédet, különböző lelki anyagokat kell összeállítani, sőt néha video- vagy hanganyagot is, amit aztán megosztok sok mindenkivel. Ebben az új típusú munkában szinte több a kötelezettség, mint amennyit az idő megenged.

Csinál valamilyen napirendet? Mert sokan azt tanácsolják.

Napirendem nekem mindig is volt, nyilván reggel az ember szentmisével kezd, azután a zsolozsmát elimádkozza, van lelki olvasmány, különböző programpontok, és utána az a munka, amiről beszéltem.

Hogy tekint egy keresztény ember erre a világjárványra, ami akárhonnan is nézzük, egy csapásnak tűnik?

A keresztény ember nem csodálkozik ezen. Kényelmes lett az utóbbi évtizedekben az életünk, de azért most is teljes erőbedobással harcol az emberiség a létéért. Mindig így volt ez, csak most nem minden embernek a személyes erőfeszítése kell hozzá egyformán. Néha a felszín alól fölbukkan a nagy valóságnak egy-egy vonatkozása, például az, hogy részei vagyunk a természetnek, a biológiai világnak, hogy ebben a világban bizony lehetnek vírusok, az emberiség ehhez sokszor tud alkalmazkodni, megtalálja rá az immunválaszt, és előfordul az, hogy az értelemnek, a szervezettségnek kell aktivizálódnia ahhoz, hogy a választ megtaláljuk. De ez tulajdonképpen a létünknek a természetes állapota. Az isteni gondviselés olyan léptékben vezet bennünket szeretettel, amit mi néha döbbenten tapasztalunk. Az, hogy az emberiség mostanáig fönnmaradt, hogy kifejlődött, ilyen nagy számban élhetünk itt a Földön, az, hogy kultúrák alakultak, ez mind valamiképpen egy csoda. És amikor mi a saját életünkre nézünk és azt mondjuk, hogy lehetnek kudarcok, lehetnek szörnyűségek, akkor azt is bele kell számítanunk az összképbe, hogy örök életre szól a hivatásunk, tehát hogy a földi halállal sincs mindennek vége, és ez mindenképpen hozzátartozik a teljes valósághoz.

Van helye ilyenkor a félelemnek bennünk?

A természetes emberi félelemnek nyugodtan lehet helye, de nem szabad, hogy páni rettegés legyen, nem szabad, hogy kikapcsolja a józan gondolkodást, és főleg ahogyan Szent János apostol első levelében olvassuk, a szeretet nem fér össze a félelemmel. Tehát ha mi igyekszünk szeretetből tekintettel lenni másokra, elkerülni azokat a helyzeteket, amikor mi megfertőződhetünk vagy másokat veszélybe hozhatunk, ha azt keressük, hogy mivel tudunk segíteni a többieknek, akkor nem marad hely a félelem számára az életünkben.

Hogyan lehet gyakorolni a szeretetet például a szüleink iránt, akik természetesen idősebbek, mint mi, de nem láthatjuk őket közvetlenül, csak az interneten keresztül?

Az egyik pesti ház udvarán az aszfaltra krétával fölrajzolva a következőt láttam: nagyi, szeretünk. Az unokák üzentek a karanténban lévő nagymamájuknak, hogy meglátogatni nem tudják, de azért nézze meg, hogy mennyire szeretik őt. Ilyen egyszerű dolgokkal is lehet. Fölhívjuk, megszólítjuk a szeretteinket, hogy érezzék azt, hogy gondolunk rájuk. Ez mindenképpen fontos.

Mi a tapasztalatuk, az idősebb hívek mivel fordulnak most a papokhoz?

Elsősorban imádság kérésével, fölajánlásával. Érdekes módon megosztják az örömüket, támogatnak, segítenek minket, azt mondják, hogy ez és ez a program jó volt vagy ez a beszéd nagyon tetszett nekik, még a visszajelzésben is ki tudják fejezni a bátorítást és a szeretetet. Ezt kapjuk visszajelzésként, és bizony legtöbbször az idősektől.

És a fiatalok?

A fiatalok pedig részt vesznek a munkában. Feljárnak az idősebbekhez, fölviszik az ételt vagy bevásárolnak nekik, ha szükségük van valamire. Nekik most több ilyen feladat jut, mert az önkénteseink közül azok, akik nyugdíjasok, most nem vehetnek részt ebben a karitász munkában.

Mi a húsvét üzenete világjárvány idején?

Most is az, mint mindig, hogy ne féljetek. Ez volt az angyal első szava a kenethozó asszonyoknak ott a sírnál Jeruzsálemben húsvét hajnalán. Az ember, amikor nagyobb erővel találkozik, a természet erejével, vagy akár magának Istennek a megnyilvánulásával, akkor óhatatlanul félni kezd. Ne féljetek, ez az üzenet lényege, mert Isten, aki mindennél hatalmasabb, szeret minket, és van értelme az életünknek, van értelme minden igyekezetnek ebben a nehéz időszakban is.

Mi segít megérteni a szeretetnek ezt a furcsa formáját, ami most ebben a világjárványban nyilvánul meg?

Most fedezzük föl, amire máskor nem szoktunk gondolni, hogy mennyi emberre rászorulunk, mennyi ember erőfeszítésétől és hozzáértésétől függ a mi mindennapi életünk. Megtanuljuk megbecsülni a sofőröket, az egészségügyieket, a rendőröket, azokat, akik helytállnak akár az üzletekben is azért, hogy az ellátás ne szüneteljen. Emlékszem, ’56-ban a szüleim milyen tisztelettel beszéltek egy pékről a Ferenc körúton, mert azt mondták, hogy ő mindig sütött, ő mindig kinyitott, mikor az emberek másutt nem találtak kenyeret, nála akkor is lehetett kapni. Szóval ez a fajta helytállás most tudatossá válik, és ez a megbecsülés, ami az emberekben ilyenkor fölébred, nagy érték.

Mit gondol, amikor ennek vége lesz, akkor ugyanígy fogjuk becsülni a szemetest, a rendőrt, az egészségügyi dolgozót, a kórházi takarítót, a tanárt, meg mindenkit?

Igyekezni kell, hogy ne felejtsük el gyorsan ezt az élményt. Ami valóban érték, ami komoly felismerés, azt próbáljuk meg a későbbiekben is hasznosítani.

Át lehet-e élni a nagypéntek és a feltámadás misztériumát közvetlen gyülekezeti közösség megélése nélkül?

Feltétlenül. Át lehet élni imádságban, át lehet élni úgy, hogy az ember végigolvassa a Passió történetét. A legnagyobb zeneszerzők írtak gyönyörű passiókat, ilyenkor, ha van időnk rá, otthon érdemes meghallgatni ezek közül egyet-egyet, mert ez az átélésnek egy különleges útja.

Húsvéti körmenet aligha lesz. Mivel lehet helyettesíteni?

Nézzük azokat a közvetítéseket, amelyek a feltámadási szertartásról szólnak, ahol mégiscsak a feltámadás éjszakájának az alapvető olvasmányai elhangzanak, meggyújtjuk a húsvéti gyertyát, legtöbb helyen el fog hangzani az örömének is, ami egyrészt az Egyiptomból való szabadulást, másrészt pedig Krisztus föltámadását hirdeti meg. Tehát ezeknek a követése lelki bekapcsolódást tesz lehetővé.

Másképp kell csinálni az online húsvéti szertartásokat? Az egyházban azért ennek nagyon szigorú rendje van. Még azelőtt alakult ki, hogy föltalálták volna a televíziót, meg az internetet.

Természetesen, de az utóbbi hetekben a Szentszék már három különböző rendelkezést adott ki, hogy most a járvány idején hogyan kell egyszerűsíteni és lefolytatni ezeket a szertartásokat. Ezeket aztán a helyi püspökök még tovább finomíthatják az adott ország állapotainak megfelelően. Mondok egy példát: nem lesz ünnepélyes keresztelés a húsvét éjszakáján vagy előestéjén, viszont a keresztségi fogadalmakat meg fogjuk újítani. Aki követi ezeket a műsorokat, újítsa meg ő is a saját keresztségi fogadását, tudatosítsa, hogy mit vállalt, amikor megkeresztelkedett, és nézzen előre, hogy mit jelent ez az élete számára.

Hosszú hónapokig eltarthat ez a helyzet. Mit gondol, az egyház vajon megerősödve vagy gyengülve kerülhet ki az aktív hitélet szétzilálódásából?

Az biztos, hogy a digitális eszközök tudatos használata nagyot erősödött máris, ugyanakkor a személyes találkozásokra, a csoportos összejövetelekre kevesebb az alkalom. Viszont, ha a történelemből indulunk ki, akkor azt látjuk, hogy a járványok elmúltával fogadalmi búcsúk, körmenetek kerültek megrendezésre, sőt voltak, akik emlékművet állítottak a szabadulásért hálából, ilyen, mondjuk, a Mátyás templom előtt a Szentháromság-szobor Budán. Nekünk is lesz alkalmunk a közös hálaadásra és a közös elmélkedésre.

Látják, hogy milyen lesz a közösségi élet a járvány elmúltával?

Nem lehet pontosan tervezni, hogy mikor és milyen formában fogjuk a közösségi találkozásokat újraindítani, de eddig mindig beindultak a járványok után a közösségi programok is, és bízunk benne, hogy így lesz ez ebben az esetben is. Imádkozzunk érte, hogy minél hamarabb normalizálódjanak a viszonyok.

Említette, hogy a Szentszék pontosan követi a járvány lefolyását és gyakorlati útmutatásokat is ad például az online istentiszteletekre. Milyen állapotban találta a világegyházat ez a járvány?

A világegyház rendkívül sokrétű. Vannak olyan országok, amelyekben eléggé lanyha volt a hitélet, és most mintha egyfajta érdeklődés vagy ébredés mutatkozna. A vallásos téma, a vallásos kérdések iránti érdeklődés mintha növekedett volna az utóbbi időben. Aztán vannak olyan országok, ahol most kezdenek igazán szembesülni a járványnak a súlyával, gondolok egy-két latin-amerikai országra, ott most indul be ez a folyamat. De az ő esetükben a járványok nem voltak olyan régen, ott még a társadalom jobban emlékszik ezekre, úgyhogy ott valószínűleg nem fog olyan nagy változást hozni.

Olyan országokban, ahol az állam szerepe nem olyan hangsúlyos, ott az egyház képes szervező szerepet is betölteni? Mondani a híveknek, hogy ezt kell csinálni, ha más nem mondja?

Az egyház mindig igyekezett valamelyes szervező szerepet betölteni. Próbálta propagálni természetesen az egészségügyi szabályokat is, és igyekezett a bajba jutottakon segíteni. Ez most is aktuális és most is folyik.

A szekularizált nyugati világban milyen hatása lehet az egyházra ennek a világjárványnak?

Az egyház fölélénkült, modernizálódnak a kommunikáció formái. Az biztos, hogy alapvető emberi kérdésekre irányul most a figyelem, és ez rendkívül lényeges, mert sokszor azért nem törődnek az emberek a vallás problémáival, mert azt mondják, hogy a hétköznapokban sok minden van, ami szórakoztatóbb annál, hogysem nagy kérdéseket boncolgassunk. Ilyenkor viszont a nagy kérdéseket fölteszi maga az élet, és ebben bizony a kereszténységnek nagyon bátorító és nagyon igaz válasza van.

És az egyház tud választ adni arra a kérdésre is, hogy ez, ami most történik velünk, miért van?

Igen. Ez egyrészt része a teremtett világ működésének, másrészt üzen a Teremtő nekünk is, és ha meghalljuk a hangját, akkor a szolidaritás, a nemzedékek közti összetartás, az egymás megbecsülése mindenképpen olyan tanulságok, amelyek ebből következnek. A gondviselő Istennek az útjai pedig kiszámíthatatlanok. Mi kérni kérhetjük és kérjük is, hogy múljon el ez a járvány és minél kevesebb legyen az áldozat. Imádkozunk az áldozatokért, a betegekért, azokért, akik a gyógyulásukat segítik, a hozzátartozókért és különösen a tudósokért, hogy minél hamarabb találjanak olyan gyógyszert, olyan oltóanyagot, amelyik az emberiséget kisegíti ebből a szükséghelyzetéből.

De miért ilyen hangosan üzen a Teremtő? Nincs fülünk csöndesebb üzenetre?

Nem is olyan nagyon hangos ez, hanem mi vagyunk egy kissé eltompulva, mert a hétköznapi életünk rengeteg mindennel van tele, olyasmikkel is, amelyek nem életfontosságúak. A lényegest és a kevésbé lényegest segít megkülönböztetni ez a helyzet.

Abban bízik, hogy a végén csak a lényeges dolgok maradnak?

A leglényegesebb dolog az ember örök boldogsága. Ennek a lehetősége mindenképpen megmarad, de a társadalmon vagy a hétköznapi életen belül is több figyelem kerül megint a lényegesebb dolgokra.