Egy idős férfi ül egy vidéki ház konyhájában. Nem fázik még, de már nem fűt úgy, mint régen. Majd felveszek még egy pulóvert, gondolja. A gyógyszerei ott sorakoznak az asztalon, de a következő kontrollvizsgálatot elhalasztotta. Nem sürgős, legyint. Az olajvezeték pedig valahol több ezer kilométerrel arrébb hetek óta nem szállít semmit. A kettő között első pillantásra nincs kapcsolat. Pedig van. És egyre erősebb.

Az első láthatatlan dominó

A Barátság kőolajvezeték körüli bizonytalanság nem csupán geopolitikai kérdés, hanem egy olyan láncreakció kezdete, amely végül az egészségünkre is hatással van. Az olaj nemcsak üzemanyag, hanem a modern gazdaság idegrendszere. Ha ezen az idegrendszeren zavar keletkezik, az impulzusok torzulnak. És ekkor a fájdalom nem a csővezeték mentén, hanem a hétköznapi életben jelentkezik.

Az első lépés szinte láthatatlan. Az energia piaci ára megemelkedik. Ám az energia minden termék árára hatással van. A szállítás, a termelés, az élelmiszer, a szolgáltatások mind ugyanarra az alapra épülnek. És mi magyarok jól tudjuk, milyen fájdalmas tud lenni egy inflációs sokk.

A meg nem vett gyógyszer ára

Az áremelkedés ráadásul a viselkedésünkre is hatással van. Az emberek nem csak többet fizetnek, hanem máshogy élnek. Ritkábban ülnek autóba. Kevesebbszer mennek orvoshoz. Az Európai Unióban már 2024-ben is a lakosság 3,8 százaléka számolt be kielégítetlen egészségügyi szükségletről. Ennek egyik oka az volt, hogy nem engedhette meg magának a gyógyszereket, de az is közrejátszott ebben, hogy sokan nem tudtak eljutni az orvoshoz vagy a gyógyszertárba. És bár a százalékos érték önmagában kicsinek tűnhet, mégis milliók életét és egészségér befolyásolja. Egy elhalasztott vizsgálat vagy egy kiváltatlan receptet, és így hosszú távú negatív egészségügyi következmények formájában.

A gyógyszerek világa sem immunis az energiaár-emelkedésére. A krónikus betegek esetében a terápiás együttműködés (az úgynevezett adherencia) a fejlett országokban is alig 50 százalék körül alakul. Már egy kisebb zavar is, mint a gyógyszerek drágulása, a szállítási költségek növekedése miatti hiány, vagy csak késedelmes kiszállítás is elegendő ahhoz, hogy ez az arány tovább romoljon. A következmény nem azonnali, hanem lassú és alattomos. Rosszabb egészségügyi állapot, több szövődmény,hosszú távon pedig nagyobb terhelés az egészségügyön.

A betegség oka: infláció

A háztartások közben alkalmazkodnak. Kevesebb fűtés, olcsóbb élelmiszer, elhalasztott kiadások. 2024-ben az EU-ban még mindig a lakosság közel 9 százaléka nem tudta megfelelően fűteni otthonát. Ez nem csupán kényelmi kérdés. A hideg lakás a légúti betegségek melegágya. A hideg és a stressz együtt emeli a vérnyomást, növeli a szív- és érrendszeri kockázatokat. Európában a téli halálozás 10–20 százalékkal magasabb, mint nyáron. Ez az úgynevezett szezonális többlethalálozás, amelynek egyik csendes mozgatórugója éppen az energiaszegénység.

Az élelmiszer sem marad érintetlen. Az infláció itt különösen érzékeny hatással jár. Az IMF kutatásai szerint a magas élelmiszerárak közvetlenül növelik az élelmiszer-bizonytalanságot. A háztartások ilyenkor nem kevesebbet esznek, hanem jellemzően rosszabb minőségű ételeket. Kevesebb friss zöldséget, több olcsó, energiadús, de tápanyagban szegény ételt. Az egészség romlása így nemcsak a hideg, hanem a táplálkozás felől is közelít.

A láthatatlan teher

És van egy kevésbé látható dimenzió is, a mentális egészség. A megélhetési bizonytalanság nemcsak a pénztárcát, hanem a pszichét is megviseli. Az EU-ban a lakosság mintegy 27 százaléka számolt be fokozódó stresszről a válságok idején. A tartós bizonytalanság alvászavarokhoz, szorongáshoz, depresszióhoz vezet. És ezek visszahatnak a fizikai állapotra is.

Mindez persze nem lineáris folyamat. Egy ideig az emberek képesek alkalmazkodni. Aztán egyszer csak átbillen a rendszer. Egy 10–20 százalékos tartós energiaár-emelkedés azonban már nem egyszerűen költségnövekedést jelent, hanem egészségügyi kockázatokat is. Különösen az alacsony jövedelműek körében, ahol az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés eleve korlátozottabb. Esetükben a nem kezelt egészségügyi problémák száma két-háromszorosa a felső jövedelmi csoportokénak. A dominóhatás is esetükben válik igazán veszélyessé. A hideg lakás, a kevesebb kezelés, a romló állapot együtt halmozottan sújtja a szegényebbeket.

Kórházak a nyomás alatt

A rendszer másik oldalán az egészségügy áll, amely maga is egy érzékeny szerkezet. Télen, amikor az energiaszegénység erősödik, a sürgősségi ellátás forgalma egyes országokban 10–30 százalékkal is megugrik. Légúti fertőzések, szívproblémák, esésekből fakadó törések. Olyan esetek, amelyek részben megelőzhetők lennének. A túlterhelés viszont rontja az ellátás minőségét, és egy újabb láncreakciót indít el.

És mintha ez nem lenne elég, az egészségügyi ellátás maga is függ az olajtól. A fecskendők, katéterek, infúziós zsákok mind kőolajalapú műanyagból készülnek. A dialízisrendszerek, a hűtési láncot igénylő gyógyszerek, mint például az inzulin vagy a vakcinák folyamatos, energiaigényes logisztikára támaszkodnak. Az ellátási láncok pedig globálisak és sérülékenyek. Az EU gyógyszer-alapanyagainak jelentős része Ázsiából érkezik. A szállítási költségek emelkedése itt is komoly kihívást jelent.

Állami védelem

Ebben a helyzetben a kormányzati lépések stabilizáló szerepet játszanak. A védett üzemanyagárak tompítják az árrobbanást, a stratégiai készletek pedig időt adnak az alkalmazkodásra. Az alternatív beszerzési útvonalak, mint az Adria-vezeték, pedig csökkentik a függőséget. A rezsivédelemnek hála a magyar háztartások energiaárai továbbra is az EU-átlag alatt maradnak. De a kitettség ettől még megmarad.

A modern társadalom hajlamos úgy tekinteni magára, mint egy racionális, jól működő gépezetre. Az energia csak egy input a sok közül, az egészség pedig az orvosok dolga. A valóság azonban sokkal inkább egy élő szervezethez hasonlít: érzékeny, összekapcsolt és sérülékeny. Egy olajvezeték körüli bizonytalanság nem marad meg a térképen.

Beépül a mindennapi döntésekbe, majd lassan a testekbe. Az energia tehát nemcsak gazdasági kérdés, hanem egészségügyi is.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője, a BCE egyetemi docense