Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
325.83
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Concept of stock market, economy, investment crash.
Nyitókép: jayk7 / Getty Images

Korányi G. Tamás: szokatlanul nagyot csökkent a maginfláció

Meglepetés volt a 2,1 százalékos januári inflációs adat, az elemzők ugyanis 2,3 százalékot vártak – mondta az InfoRádióban Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő.

Emlékeztetett, hogy decemberben még 3 százalék fölött volt az adat. Azt is kifejtette, hogy az MNB inflációs célja 2 százalékos, plusz-mínusz egy százalék toleranciasávval. Most először sikerült öt év óta 3 százalékon belül tartani az inflációt, ráadásul szignifikánsan.

„Nagyon rég láttunk ilyet”

– értékelte a helyzetet a tőzsdei szakértő.

Hangsúlyozta, hogy az elemzők inkább a maginflációra figyelnek, amely a decemberi 3,8 százalékról januárra 2,7 százalékra csökkent. Ez egy hónap alatt szokatlanul nagy ütemű csökkenést jelent.

Mindeközben felveti a kérdést, hogy csökkentsék-e a 2024 szeptembere óta 6,5 százalékos jegybanki alapkamatot, amely viszont a forinterősödés elsődleges oka – tette hozzá Korányi G. Tamás. Az erős forint ugyanakkor a magyar külkereskedelmi mérleget, az exportot nehezíti.

A tőzsdei szakértő hozzátette, a február végi MNB-ülésen fel fog merülni az alapkamat-csökkentés,

az elemzők arra számítanak, hogy 0,25 százalékponttal vinnék lejjebb az alapkamat szintjét, de egyesek 0,5 százalékpontos vágást is elképzelhetőnek tartanak. Amennyiben az infláció ilyen alacsony marad, nyár elején egy újabb kamatcsökkentés is elképzelhető lehet.

Az év közepére, második felére 5,5 százalékos alapkamattal számolnak, ez jó a részvényeknek, és jó az exportőröknek. Jelenleg viszont a dollár-forint árfolyam a 316-os szintről 320 forintosra nőtt, az euró-forint árfolyam pedig a 377-es szintről 380 fölé emelkedett – ismertette a tőzsdei szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

Tisza-kormány: Ókovács Szilvesztert az Operaház, Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről menesztették

November 4-én megkezdődik az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A parlamentben a nyilvános ügynöklisták és a magántőkealapok mellett a milliárdosok vagyonadójáról, az új legfőbb ügyészről, a december 24-i munkaszüneti napról és a költségvetésről is szó lesz; a TISZA-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását. A költségvetési vitában további módosításokra készülnek, köztük a volt köztársasági elnökök alapítványok támogatására fordítható, évi több tízmillió forintos keretének megszüntetésére. Matolcsy Ádám és Stofa György körözését a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodájának fejvadászai vették át. Az Alkotmánybíróság teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter azonnali hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát, miután az intézmény átvilágítása minisztériumi jóváhagyás nélkül megállapított vezetői prémiumokat, vitatott szerződéseket és a produkciók költségelszámolásával kapcsolatos hiányosságokat tárt fel. Két kórházigazgatónak is mennie kellett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×