Infostart.hu
eur:
363.81
usd:
324.64
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén
Aranylapok és ezüstérmék
Nyitókép: Pixabay

Most kipukkant a nemesfémbuborék, hogyan tovább? Korányi G. Tamás válaszol

Még az 1980-as nagy ezüstbuborék sem volt olyan méretű, mint a mostani arany- és ezüstrali.

„Tény és való, hogy egy klasszikus buborékot láttunk aranyban” – mondta el Korányi G. Tamás tőzsdei szakértő az InfoRádióban az arany és az ezüst árának lefelé korrigálódásával kapcsolatban. Úgy fogalmazott, hogy minden buborék kipattan, amikor a grafikon már szinte nyílegyenesen megy felfelé, hiszen ilyen esetben várható, hogy a folyamat túl sokáig nem tud tartani. Január elejétől 29-éig az ezüst például 77 dollárról 115 dollárra emelkedett úgy, hogy az előző évben volt egy 150 százalékos növekedés.

„A bitcoinnál láttunk néha ilyet, de az ezüstnél még az 1980-as nagy buboréknál sem”

– hangsúlyozta a tőzsdei szakértő.

Hozzátette: törvényszerű, hogy ez bekövetkezett, az aranynál ha nem is ennyire meredeken, de hasonló volt egyébként a grafikon. Annak esetében december 1-jén 4200 dollár volt az arany unciánkénti ára, az év végén 4400, január 29-ére pedig az 5500 dolláros szint környékére emelkedett. Innen következett be egy 15 százalékos esés másfél nap alatt, január 30-án, pénteken, illetve február 1-én, hétfő reggel.

Az arany unciánkénti ára, dollárban // Forrás: Gold Price
Az arany unciánkénti ára, dollárban // Forrás: Gold Price

Az ezüst esetében 32 százalékos volt a csökkenés. November végén 50 dollárról indult a „nagyon meredek” kör, a mostani 78 dolláros szint még mindig 50 százalékkal magasabb, mint a november végi.

Az ezüst unciánkénti ára, dollárban // Forrás: Gold Price
Az ezüst unciánkénti ára, dollárban // Forrás: Silver Price

Sok olyan long pozíció volt, amit mindenki egyszerre próbált zárni, tehát eladni. A jegybanki vevők mindeközben már tavaly év végén eltűntek, hiszen „aki hosszú távra vesz aranyat, az nem 5000 dollárnál veszi”. A vevői oldalon így spekulánsok voltak, ugyanakkor nem feltétlenül fizikai aranyat vettek, hanem az arany ETF-ekbe áramlott be sok pénz – magyarázta Korányi G. Tamás.

Az ETF-eknek is meg kell vásárolniuk az aranypiacon az aranyat, ugyanakkor a buborék pukkanására egyszerre tűntek el az erők a piacról. „Kicsit túlhajtják a lefelé menetet is”, főleg az ezüstnél várható ez. Ugyan még van tere a lejtmenetnek, de

a 26-os év egészét ugyanúgy a nemesfémek reneszánsza fogja jellemezni, ahogy a 2025-ös évet. 2026 végére az 5000 dollár/uncia árfolyamot elérheti az arany

– tette hozzá a tőzsdei szakértő. Korányi G. Tamás szerint ugyanis azok az okok, amelyek az aranyat és az ezüstöt vonzó befektetési célponttá tették a tavalyi év második felében, idén is fentállnak, és még hosszabb távon fent fognak állni. Így például a jegybanki tartalékok egyre nagyobb hányada kerül át dollárból aranyba. Az arany és az ezüst magánbefektetők számára is vonzó befektetés lesz, így például azon kisbefektetők számára, akik a bitcoinból kiábrándultak. Kiemelte, hogy a Comex amerikai széntőzsde mini-kontraktusokat is bevezetett nemrégiben az ezüst kapcsán, ezek a kisbefektetők számára is elérhető méretűek.

Továbbra is nagyon volatilis lesz a piac, gyors felmenetelek és korrekciók lesznek, de hosszabb távon a leértékelődő dollárhoz képest az arany és jelentős részben az ezüst is egy vonzó befektetési alternatívává vált – összegezte a tőzsdei szakértő.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Szakértő: a mostani költségvetési javaslat teljesen más irányba mozdítja az Európai Uniót

Az uniós költségvetés nagyságáról és a támogatások elosztásáról is vita van a tagállamok között. A tervezett átalakítás a nemzeti kormányoknak nagyobb beleszólást adna a források felhasználásába, miközben háttérbe szorulhatnának a régiók – mondta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

Forsthoffer Ágnest támadás érte

Németh Balázs egy videót posztolt közösségi oldalán, amelyen az látszik, hogy a miniszterelnök kérésére a házelnök lejön a pulpitusról és egyeztet valamiről Magyar Péterrel. A fideszes parlamenti képviselő a hang nélküli videót úgy értelmezi, hogy „Magyar Péter megint magához rendelte és eligazította a házelnököt a parlamenti ülés szünetében”.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Kiszivárgott a legújabb béketerv, sokkoló támadás érte Moszkvát - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott a legújabb béketerv, sokkoló támadás érte Moszkvát - Híreink az ukrajnai háborúról szerdán

Kiszivárgott egy új béketerv a háború lezárására: ezúttal egy európai-amerikai javaslatról van szó, amely négy pontban vetne véget a 2022 óta tomboló orosz-ukrán harcoknak. A Kreml egyelőre hűvösen reagált a felvetésre, az amerikaiakkal kötött dízelalkunak viszont nagyon örülnek, mivel ez az állami bevételek növeléséhez és a hadiipar finanszírozásához is közvetetten hozzá fog járulni majd. Tegnap este, ma hajnalban súlyos támadás érte Kijevet: a főváros legnagyobb hőerőművét és egy 9 emeletes magasházat is rakétacsapás ért. Moszkvát közben rekordközeli dróncsapás érte: a légvédelmi erők több mint 500 drónt lőttek le a főváros térségében. A donyecki fronton a helyzet hetek óta változatlan, viszont délen, Zaporizzsjában látható eredményei vannak az oroszok Huljajpole felől induló offenzívájának. Cikkünk folyamatosan frissül a háború legfontosabb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×