Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
325.93
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kettes termináljának új, fapados járatokat kiszolgáló utasmólója az átadás napján, 2020. január 15-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Árat tervez emelni ez a fapados légitársaság, nem véletlenül

Korlátozottak az európai kapacitások – ez is az indoka az emelésnek.

A Ryanair módosította a folyó üzleti évre vonatkozó előrejelzését az utasforgalom-növekedéssel és a jegyárakkal kapcsolatban. A fapados légitársaság profitál a Boeingtől kiszállított repülőgépek számának emelkedéséből, és a légijáratok iránti növekvő keresletből is – írta meg a Handelsblatt.

A 2026-os üzleti évre a Ryanair négy százalékos utasszám-emelkedéssel számol, így már 208 millió utasuk lenne – derül ki a légitársaság hétfői közleményéből. A jegyárak több, mint 7 százalékkal emelkednének az előző évi szinthez képest.

A tisztított, adózás utáni eredmény a Ryanair óvatos előrejelzése szerint 2,13-2,23 milliárd euró lehet. A harmadik negyedévben a tiszított nettó eredmény 115 millió euróra csökkent, ugyanis a Ryanair 85 millió eurót különített el egy az olasz versenyhatóság által esetlegesen kiszabható bírság kifizetésére. Egy évvel korábban a nyereség még 149 millió euró volt – olvasható a cikkben.

Mint írják, Neil Sorahan pénzügyi igazgató egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a fogyasztók továbbra is nagy számban utaznak, miközben Európában a kapacitások erősen korlátozottak, ez pedig enyhén emelkedő jegyárakhoz vezet. Kiemelték ezen felül a Boeing repülőgépek leszállításában elért előrelépéseket is.

Ezekkel a frissen átadott gépekkel a Ryanair a 2027-es évre kitűzött utasszám-célt 215 millióról 216 millióra emelte. Korábban már 2026-os előrejelzésüket 206 millió utasról 207 millió utasra növelték. Hozzáteszik, részvényárfolyamuk a dublini tőzsdén idén egyelőre körülbelül három százalékos mínuszban van, bár tavaly 55 százalékot emelkedett. A Wizz Air a londoni tőzsdén jegyzett részvényei tavaly nyáron vesztettek értékükből.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A Nasdaq emelkedett nagyot, a Dow Jones mínuszban zárt

A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányult, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×