Infostart.hu
eur:
364.74
usd:
325.92
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
A Donald Trump amerikai elnök küldöttségének tagjaként Szaúd-Arábiában tartózkodó Elon Musk milliárdos üzletember, a Kormányzati Hatékonységi Hivatal vezetője érkezik a Szaúdi-Amerikai Befektetési Fórumra Rijádban 2025. május 13-án.
Nyitókép: MTI/EPA/Ali Haider

Elon Musk a Ryanair megvásárlásával kacérkodik, konzultációt indít

Nyilvános vitába bocsátkozott az ír fapados légitársaság vezetőjével.

Folytatódik Elon Musk amerikai dollármilliárdos szócsatája a Ryanair vezérigazgatójával, Michael O'Learyvel. Musk a tulajdonában álló X-en a következő kérdést tette fel: „Mennyibe kerülne titeket megvásárolni?”. Kicsivel később pedig szavazást indított a felhasználók körében, hogy megvásárolja-e az ír fapados légitársaságot – írta meg a Handelsblatt.

„Mindenképpen egy Ryan nevű embert szeretnék látni a Ryanair vezetőjeként. Ez a ti sorsotok”

– tette hozzá Elon Musk.

Kedd reggelre már közel 750 ezer felhasználó szavazott, közel 77 százalékuk támogatta Elon Musk felvetését. A Handelsblatt hozzáteszi, hogy nagy hírhedtségre tettek szert a milliárdos hasonló szavazásai, korábban például arra várta ilyen formában a válaszokat, hogy lemondjon-e az X vezérigazgatói tisztségéről.

A Twitter (ma X) megvásárlása után felvetette, hogy megvásárolja a Coca-Colát, hogy az ital összetevői közé visszakerülhessen a kokain. Nem mindig vehetőek ezek a humorbonbonok komolyan, de néha mégis – teszik hozzá a cikkben.

Musk múlt héten a nyilvánosságban folytatott vitát a véleményeihez szintén erősen ragaszkodó Michael O'Leary-vel, a Ryanair vezérigazgatójával. Vitájuk témája a Starlink műholdak használata volt. Mint a Handelsblatt cikkében olvasható, O'Leary elmondta, hogy nem tervezne a repülőgépek fedélzetén internetszolgáltatást nyújtani a Starlink műholdak segítségével, mivel a tetőre szerelt antennák jelentette extra súly és légellenállás növelné az üzemanyagfogyasztást.

Elon Musk erre úgy reagált, hogy szerinte O'Leary tájékozatlan, véleménye szerint a Ryanair így a Starlink-internettel felszerelt repülőgépeket üzemeltető légitársaságok javára utasokat fog veszteni. O'Leary pedig elmondta, hogy Musknak fogalma sincsen a légijáratok közlekedtetéséről, illetve a légellenállásról. Hozzátette, számukra évente akár 250 millió dolláros költsége is lehetne a Starlink bevezetésének – írta meg a Handelsblatt.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: hamarosan jönnek az első eredmények – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A szavazás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zárnak Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×