Infostart.hu
eur:
364.67
usd:
325.7
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Unsplash.com

Nagyot ralizott a magyar autópiac

Manapság már tizenkétféle hajtásláncból választhatnak a vásárlók – mondta el Knezsik István, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke az InfoRádióban.

2025-ben jelentős növekedést mutatott a magyar személyautó-piac, tavaly valamivel több, mint 129 400 személygépjármű került forgalomba, ez 6,4 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest. Az elektromos autók piaca kifejezetten erősödött tavaly, több, mint 11 ezer tisztán elektromos jármű került az utakra – mondta az InfoRádióban a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke, Knezsik István.

Véleménye szerint meglepő folyamat történt, növekedett az új autók átadása. Emellett továbbra is a vállalati flottavásárlások az elsődlegesek, a piac jelentős részét ezek hozzák. Ám a magánvásárlók továbbra is elmaradnak.

Jelen pillanatban még mindig nem egyértelmű a jövő

– így fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy nem tudni, a jövőben milyen technológia, hajtáslánc lesz elérhető, illetve melyik lesz kötelező. Ezeknek a technológiáknak az értékvesztése még nem kiforrott, ami miatt a magánvásárlók jelenleg a használt autókat próbálják keresni, és megmaradnak az eddig ismert, jól bevált típusoknál.

Az eladások összetétele nem változott, a prémium márkák ugyanúgy hozzák a számokat, mint ahogyan az elmúlt években tették. A piac jelentős részét mindemellett a vállalati flottavásárlás teszi ki. Kiemelte, a Magyarországon jelen lévő három prémium gyártó saját vállalati flottájának ellátása is beletartozik ezekbe az értékesítésekbe.

Ez több száz darabot jelent minden márkánál évente

– hangsúlyozta Knezsik István.

Az újautó-értékesítés közel 10 százaléka tisztán elektromos autó, ez az arány továbbra is jelentősen alatta van a várható számoknak – fogalmazott. Ebből a szempontból szerinte „nagyon izgalmas lehet” a jövő, mivel egy 2024-ben született döntés nyomán 2030 után is velünk maradhat a belsőégésű motor, amennyiben a hajtás újra zöld energiával, szintetikus üzemanyaggal működik.

Elmondta továbbá, hogy 2025 végén az Európai Unió könnyített a szabályozáson annak érdekében, hogy a belsőégésű motor „vonzó és elérhető” maradjon addig, ameddig a teljes körű technológiai átállás nem tud megtörténni. Knezsik István hozzátette, ameddig a töltőpontoknak a száma nem lesz ideális, addig átmeneti időszak lesz.

„Én 12-féle hajtásláncban hiszek”

– így fogalmazott az elnök. Kiemelte: lehet kapni LNG-gázzal, propán-bután gázzal üzemelő autókat, a Mol-nak pedig „csodálatos” kútjai vannak erre. Még nem kiforrott a technológia, nem lehet tudni, hogy a hidrogénhajtásban a belsőégésű motorokat fogják hidrogénnel hajtani, vagy pedig üzemanyagcellát fognak velük üzemeltetni – tette hozzá Knezsik István.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: beütöttek az első problémák - Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. A választásra jogosult mintegy 250 millió amerikai ma dönthet az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról, miközben a szenátori mandátumok harmada is szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. Ted Cruz republikánus szenátor a hétvégén vérfürdőre figyelmeztette pártja szavazóit, ha nem mennek el voksolni. A szavazás országosan elkezdődött, azonban nem halad minden zökkenőmentesen: New Yorkban, Floridában gondok vannak a szavazógépekkel, az utóbbi államban és Utahban ráadásul árvíz nehezíti a folyamatot. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×