Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Beszámolót tart Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója.
Nyitókép: Facebook/4iG Nyrt.

4iG-vezérigazgató: karnyújtásnyira került a nagy cél, az 1000 milliárdos éves árbevétel

Az elmúlt évek szorgos munkája kezd beérni, a 4iG Csoport mint újrapozicionált technológiai holdingvállalat új alapokra építkezve indult biztató növekedésnek – mondta az InfoRádióban Fekete Péter. A cégcsoport vezérigazgatója arról is beszélt, hogy hamarosan aláírják azt a szerződést, melynek értelmében megvalósulhat az Egyiptomot és Albániát összekötő, EU által támogatott tengeralatti Eagle adatkábel-projekt.

Az első félév kedvező üzleti teljesítményére építve a harmadik negyedévben tovább gyorsította növekedését a 4iG Csoport. Minden területen sikerült gyarapodni. Normalizált alapon 203 milliárd forint volt az EBITDA (kamatok, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény) az év első kilenc hónapjában, ez 17 százalékos növekedés, továbbá az adózott eredmény is pozitív lett, amit az árfolyamhatás is segített. Fontos fejlemény volt, hogy október elsején lezárult a transzformációs program a távközlési üzletágban.

A 4iG Csoport vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: 187 milliárd forintos bevételt értek el 2025 harmadik negyedévében, amely eredmény minden idők második legjobb árbevételi száma a cégcsoport történetében. Hozzátette: jelentett alapon 70 milliárddal, normalizálva pedig 74 milliárd forintos EBITDA-val zárták a harmadik negyedévet. Fekete Péter úgy fogalmazott, ezek a számok visszaadják, hogy mindhárom divízió rendkívül erősen teljesített. A 4iG Csoport árbevételének 88 százalékát a telekommunikációs üzletág adja, ami ebben a negyedévben is kiemelkedő adatokat produkált. Ez nem függetleníthető attól, hogy lezárult a két és fél évvel ezelőtt elindított integrációs program. A vállalatvezető szerint ezzel a szinergiák kihasználása is új szintre lép.

Fekete Péter kiemelte: pozitívan hatott a telekommunikációs divízió teljesítményére az is, hogy újabb akvizíciókat zártak le. Mint fogalmazott, ezek a felvásárlások ugyan kisebbek voltak, mint a korábbiak, de

a Netfone Telecom Kft., a PR-Telecom Zrt. és a Canal+ integrációja így is jelentős magyarországi ügyfélszámmal erősíti a csoportot.

Az űr- és védelmi ipar tekintetében pedig azt gondolja, hogy a középtávú célok az igazán lényegesek, de úgy véli, már most lehet látni a pozitív jeleit annak a folyamatnak, ami másfél-két évvel ezelőtt indult el. Az alapokat lefektették, az építkezés még tart, de Fekete Péter szerint komoly növekedési lehetőségeket kínál. Nagy reményeket fűznek a különböző nemzetközi programokhoz, a védelmi digitalizációhoz és a műholdas kommunikációhoz is. A 4iG Csoporton belül az IT üzletág is nagyon erősen teljesített az elmúlt időszakban, a számokban a kiemelt, egyszeri programok és a Gondosóra program sikeressége is megjelenik.

A közeljövő céljai: tenger alatti adatkábel, portfólióbővítés

A vezérigazgató szerint „most kezd igazán összeállni a 4iG-történet”, amit két-három évnyi nagyon kemény munka előzött meg. Úgy véli, a telekommunikációban megvalósították a piaci konszolidációt Magyarországon, illetve a nyugat-balkáni régióban. A transzformációs program lezárásával pedig kialakították a hosszú távú működés kereteit. A digitális infrastruktúra területén további terjeszkedés várható. Fekete Péter tájékoztatása szerint

már csak hetek választják el a 4iG Csoportot attól, hogy aláírják azt a szerződést, melynek értelmében megvalósulhat az Egyiptomot és Albániát összekötő, EU által támogatott tengeralatti Eagle adatkábel-projekt.

Ez a cégcsoport reményei szerint jelentős regionális digitális infrastruktúra-fejlesztést hozhat.

A Space and Defence területen belül a közeljövőben zárja majd le a korábban elkezdett akvizíciókat a 4iG Csoport, melyek keretében többségi tulajdonrészt szerez az N7 Defence Zrt.-ben és a Rába Nyrt.-ben. A 4iG megerősítette hazai és nemzetközi stratégiai partnerségeit is, köztük a Czechoslovak Grouppal és az Edge Grouppal, valamint szorosabbra fűzte űripari partnerségeit olyan globális vállalatokkal, mint az amerikai Axiom Space vagy a francia Eutelsat.

A vezérigazgató hozzátette: az IT üzletágban olyan kisebb akvizíciókat hajtanak végre a jövőben, amelyeket a korábban megvalósított sikeres projektek mintáját követve szeretnének megvalósítani, vagyis hasonló működési modellt követnének ezeknél is, mint a korábbiaknál. „Az elmúlt évek szorgos munkája kezd beérni, és a 4iG Csoport mint újrapozicionált technológiai holdingvállalat új alapokra építkezve indult biztató növekedésnek” – jegyezte meg Fekete Péter.

A 4iG Csoport vezetősége korábban bejelentette, hogy éves szinten az 1000 milliárd forintos árbevétel a cél. A vezérigazgató szerint karnyújtásra kerültek ettől, és a következő egy-két évben meg is valósulhat mindez. Mint mondta, a teljesítés főleg a nemzetközi partnerségek kiaknázásától, illetve az akvizíciók integrálásától függ. A 2026-os évet illetően a legfőbb feladatnak azoknak a vállalatoknak az integrálását nevezte, amelyeket a közelmúltban vásároltak fel. Név szerint a Rába Nyrt.-t és az N7 Defence Zrt.-t említette meg. Reményei szerint ez a terjeszkedés addicionális árbevétellel, komoly megrendelésállománnyal fog járni. A 4iG Csoport a továbbiakban nemzetközi tőke- és hitelbefektetőket is megkeres majd, ugyanis addicionális befektetőket szeretne bevonni a vállalatcsoport működésébe, ezzel is új alapokra helyezve a további építkezést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×