Infostart.hu
eur:
364.55
usd:
325.83
bux:
143677.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Nyitókép: Craig Hastings/Getty Images

Fordulat Németországban, foghatják a fejüket a döntéshozók

Novemberben a várt javulás helyett romlott a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének üzleti hangulatindexe Németországban.

Az ifo németországi gazdasági kutatóintézet havonta felméri a német cégek körében, miként látják a gazdasági kilátásokat. Ez kilencezer cégvezető megkérdezésével jár, része, hogy értékeljék a jelenlegi üzleti helyzetet, és az is része, hogy leírják, hogyan látják a következő hat hónapot üzleti szempontból. Az üzleti hangulatról szóló index novemberben 88,1 pontra esett vissza, az októberi 88,4 pontos érték után – írta meg a Handelsblatt.

A Reuters által megkérdezett közgazdászok enyhe emelkedéssel számoltak, várakozásuk az volt, hogy az érték minimálisan emelkedik, 88,5 pontra. A vállalatok ugyan kissé optimistábban ítélték meg jelenlegi üzleti helyzetüket, kilátásaikat viszont a korábbinál is borúlátóbban értékelték. Clemens Fuest, az Ifo elnöke ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a német gazdasági szereplők kételkednek abban, hogy hamarosan élénkülés következne be.

A feldolgozóiparban is romlottak a kilátások, különösen a jövőbeli várakozások tekintetében. Az ifo konjunktúraszakértője, Klaus Wohlrabe a Reuters-nek úgy fogalmazott, a német gazdaság nem tud előremozdulni. Az LBBW közgazdásza, Jens-Oliver Niklasch elmondta, ismét csalódásra adnak okot az adatok. Az, hogy az üzleti helyzetet enyhén optimistábban értékelik a szereplők, nem sokat jelent, hiszen minimális volt a növekedés, és még a jelenlegi helyzetértékelés is rendkívül alacsonyan van – tette hozzá.

Szintén kiemelte, hogy a beharangozott őszi reformokból nem sok történt meg igazából. „Sajnos a politika része ennek a problémának. Jobb lenne, ha a megoldás része lenne” – mondta Niklasch. A Hauck Aufhäuser Lampe Privatbank vezető közgazdásza, Alexander Krüger úgy fogalmazott, „belegondolni sem jó, mi történik, ha a fiskális csomag által várt élénkítő hatás nagyrészt elmarad”. Kiemelte, fontos lenne, hogy a szövetségi kormány tegyen valamit Németország versenyképtelenségi problémáival kapcsolatban.

Mindeközben a szolgáltatási szektorban javult az üzleti klíma. A szállítás és a logisztika területén ugyanakkor jelentős visszaesés történt, a turizmus viszont javított teljesítményén. A kereskedelemben romlott a hangulat, különösen a kiskereskedelem „mutatkozott csalódottnak”. Az építőiparban szintén rosszabb lett a hangulat, a gyenge kereslet továbbra is egy meghatározó szűk keresztmetszet – írja a cikk.

A tavaszi visszaesést és a nyári stagnálást követően a Bundesbank várakozásai szerint 2025 utolsó negyedévében a német gazdaság ismét enyhe növekedést mutathat. A konjunktúra erősödését a szakemberek ugyanakkor először csak jövőre várják, az infrastruktúrára és a védelemre költött állami források hatása akkor jelenhet meg először. A cikk hozzáteszi, hogy a német ipart ugyanakkor továbbra is fékezik az amerikai vámok, és a németországi ipar romló nemzetközi versenypozíciója.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Csizmazia Gábor: a félidős választás tétje most az is, hogy jut-e további pénz Donald Trump iráni háborújára

Az Egyesült Államok nem indít újabb támadást Irán ellen a félidős kongresszusi választások előtt – közölte Donald Trump. Az amerikai szavazóknak viszont ez elsősorban azért fontos, hogy ne tankoljanak drágán, és ennek a november 3-i félidős választásokon is jelentősége lesz – erről beszélt az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa.

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×