Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta

Digitális ébresztő – a fennmaradását kockáztatja az a vállalkozás, amelyik nem halad a korral

Közös fórumsorozatot indított az MKIK és a BKIK a hazai kkv-szektor digitalizációjának és online jelenlétének fejlesztésére. Bódi Viktória, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára az InfoRádióban azt mondta, jelentősebb üzleti bevételektől is eleshetnek és hátrányba kerülhetnek a versenytársakkal szemben azok a vállalkozások, amelyek nem fordítanak kellő figyelmet erre a területre.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közös szemináriumsorozatot indított kis- és középvállalkozások számára. A kezdeményezés célja a hazai kkv-szektor digitalizációjának fejlesztése. A BKIK már több éve koordinálja ezt a programot. A BKIK főtitkára az InfoRádióban azt mondta, sok tényezőtől függ, hogy az egyes vállalkozások digitális érettsége, illetve online jelenléte milyen szintet ért el. A nagyobb szervezetek összetettebb, kiterjedtebb, illetve sok esetben nemzetközi hálózatban működnek, ami megköveteli tőlük, hogy aktív tevékenységet végezzenek a digitális térben is. A kisebb vállalkozásoknak már más, korlátozottabb lehetőségei vannak, és a digitális érettséget nagymértékben meghatározza, milyen területen működnek, illetve a vezetők hozzáállásától is függhet a fejlettségi szint.

Bódi Viktória hozzátette: a digitális átállásban előrébb tartanak azok a vállalkozások, amelyeknél tudatosan előre terveznek, és rendszeresen felmérik, hogy a körülmények különböző változásaira hogyan érdemes reagálni. Úgy véli, összességében a magyar vállalkozások digitális érettségi eltérő, az elmúlt időszakban azonban egyértelműen érezhető volt a javulás és a fejlődés ezen a területen. Azt gondolja, sok mindentől elesnek azok a kkv-k, amelyek nem tartanak lépést a digitális fejlődéssel.

Aki nem áll be a sorba és nem fejleszt, bizonyos idő után azzal a keserű felismeréssel szembesülhet, hogy a versenytárs jobb pozícióba kerül,

és adott esetben a hátrány akár ledolgozhatatlanná válhat vagy csak nagyon nehezen lehet eltüntetni a különbségeket.

A BKIK főtitkára figyelmeztetett: a digitalizációra és a technológiára nem odafigyelő vállalkozások akár jelentősebb üzleti bevételektől is eleshetnek. Úgy véli, a folyamatos fejlesztés és alkalmazkodás a költséghatékonyság szempontjából is nagyon fontos, mert aki nem foglalkozik ezzel eleget, annak sok plusz forrást, energiát kell befektetnie annak érdekében, hogy biztosítva legyen a megfelelő munkakörnyezet.

Bódi Viktória egyetért azzal a megállapítással, hogy aki nem veszi fel a tempót, és nem tartja a lépést a digitális területen, az online jelenlétben, az hosszabb távon akár a fennmaradását, illetve a működését is is kockázatnak teheti ki.

A hazai kkv-k jelentős része mikrovállalkozás, tehát rengeteg vállalat, cég érintett abban, hogyan alakul, változik az online jelenléte. Bódi Viktória szerint közülük egyre többen felismerik, hogy haladni kell a korral, és folyamatosan újabb követelményeknek kell megfelelni. Kiemelte, hogy a BKIK számos rendezvénnyel, fórummal igyekszik felhívni az érintettek figyelmét a legfőbb trendekre, teendőkre. A kamara nemcsak országos és online programokat tart, hanem kerületi fórumokat is, különféle workshopokon és előadásokon keresztül, széles körben inspirálja a kis- és középvállalkozásokat digitális térben való tevékenységüknek a fejlesztésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A franciák nagy nehezen lebirkózták Paraguayt, és a legjobb 8 közé jutottak a labdarúgó-világbajnokságon

A németeket tizenegyesekkel kiejtő Paraguay remekül védekezett a francia szupersztárok ellen is, akik csak Mbappé 70. percben lőtt büntetőjével tudták feltörni a védelmet, ezzel 1-0-ra győztek a labdarúgó-vb nyolcaddöntőjében. Mbappé ezzel utolérte Messit és hétgólos, a franciák a Kanadát 3-0-ra legyőző Marokkóval játszanak a négy közé jutásért.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×