Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Vonat áll a londoni Waterloo pályaudvar egyik csaknem néptelen peronja mellett a brit vasutasok újabb országos sztrájkja alatt, 2022. július 27-én. A közlekedési dolgozók Rail, Maritime and Transport (RMT) szakszervezete a bérek és munkakörülmények terén próbál eredményt elérni a munkabeszüntetéssel. A vasúttársaságok szerint a járatok nagyjából öt százaléka közlekedik Nagy-Britanniában.
Nyitókép: MTI/AP/Frank Augstein

A vonatok késései, a járatkiesések és a túlzsúfoltság miatt lépett az állam Nagy-Britanniában

Megkezdődött a konzervatív párti kormányok által három évtizeddel ezelőtt privatizált brit vasúthálózat újbóli államosítása. A program a tavaly nyári parlamenti választások óta kormányzó Munkáspárt előre meghirdetett gazdaságpolitikai cselekvési terveinek egyik sarkalatos eleme.

A londoni közlekedési minisztérium vasárnapi tájékoztatása szerint elsőként a South Western Railway (SWR) került ismét köztulajdonba.

A munkáspárti brit kormány tervei alapján 2027-re az utasforgalmat lebonyolító összes brit vasúti vállalat állami tulajdonban lesz.

Az államosítási folyamat olyan ütemben zajlik, ahogy a jelenlegi magánszektorbeli üzemeltetők koncessziós szerződései lejárnak, így nem kell közpénzből szerződésbontási kötbért fizetni.

A terv központi eleme a Great British Railways nevű állami szervezet létrehozása, amelynek feladatköre idővel a vasúti infrastruktúra fenntartására és a vonatközlekedés működtetésére egyaránt kiterjed.

A brit közlekedési minisztérium vasárnapi nyilatkozata szerint a vasúthálózat újbóli államosítása véget vet a megbízhatatlan vasúti szolgáltatásoknak és "és az utazóközönség kárára végzett magánszektorbeli nyerészkedésnek".

Az 1990-es évek konzervatív párti kormányainak hatalmas ívű privatizációs kampányában 1993-ban jött el a vasút ideje: akkor hozták meg az addigi állami vasúttársaság, a British Rail lépésenkénti privatizációjáról intézkedő törvényt, amelynek értelmében az utas- és a teherszállítást, valamint a pályafenntartással foglalkozó céget (Railtrack) külön-külön adták magánüzemeltetésbe.

A vasútvonalakat 14 hónap alatt, egyenként ítélték oda franchise-rendszer keretében különböző magánvállalatoknak. A magánosított vasúti hálózat működése azonban azóta is szinte folyamatos bírálatok tárgya az elmaradt fejlesztések, a sorozatos késések, járatkiesések és a vonatok krónikus túlzsúfoltsága miatt.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×