Infostart.hu
eur:
363.32
usd:
318.38
bux:
144628.82
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Vasyl Dolmatov/Getty Images

Repülőrajt a lakáspiacon – Budapesten már 35-40 millió forint a belépési küszöbérték

Jelentősen, csaknem nyolc százalékkal megugrott a kereslet januárban a lakáspiacon országos szinten, a kínálat egyelőre elmaradt az érdeklődésektől. Ez egyben azt hozza magával, hogy tovább emelkednek a lakásárak, Budapesten például már egymillió 140 ezer forint az átlagos négyzetméterár – mondta az InfoRádióban Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője.

Az országos lakáspiacon megugrott a kereslet idén januárban. Az egy évvel korábbihoz képest nőtt a feladott hirdetések száma is, de úgy tűnik, a kínálat egyelőre nem tud lépést tartani a kereslet növekedésével – tudta meg az InfoRádió Balogh Lászlótól.

"Ha egyszerűen akarom megfogalmazni, akkor repülőrajttal indult a lakáspiac januárban" – mondta az ingatlan.com vezető elemzője, és adatokkal is szolgált. Januárban több mint 300 ezer telefonos érdeklődés érkezett eladó lakásokra és házakra, ami országos szinten 8 százalékkal több, mint tavaly januárban, és a 2023-as januári értékeket is több mint 30 százalékkal haladja meg. Azt is kiemelte, hogy az élénkülés nem egyenletes, mert elsősorban az új lakások iránt érdeklődnek a vevőjelöltek, itt országos szinten több mint 80 százalékos volt a növekedés, Budapesten pedig 60 százalékkal több érdeklődést mértek az új lakásokra, mint a használtakra.

"A befektetők elkezdtek aktívan mozgolódni az ingatlanpiacon. Ez már annak a jele, hogy sokan visszatérnek az állampapírból az ingatlanpiacra.

Ez élénkíti a keresletet, ezzel párhuzamosan szűkül a kínálat, mert bár egy százalékkal több új lakóingatlan-hirdetést adtak fel a magánszemélyek és az ingatlanközvetítők, de a kereslet már felszívja a kínálatot a piacról, és országosan kevesebb, mint 130 ezer eladó lakásból és házból válogathatnak most a vevők, ami 10 százalékkal marad el az egy évvel ezelőttitől" – mondta az elemző.

A keresletnövekedés a fővárosban valamivel az országos átlag felett alakult, megközelítette a 9 százalékot. A legnagyobb érdeklődést a befektetők vadászterepének számító, VI., VII., VIII. és IX. kerületben tapasztalták, ahol a 36 százalékot is elérte a kereslet bővülése, és ez az árakra is hatással van.

"Budapesten egy évvel ezelőtt az egymillió forintos négyzetméterárra már sokan felszisszentek, most viszont a fővárosban már 1 millió 140 ezer forint a használt lakások átlagos négyzetméterára, és vannak olyan kerületek, például az ötödik vagy a hatodik, ahol már másfél millió forintot is meghaladja az átlagos négyzetméterár" – mondta Balogh László.

Az ingatlan.com vezető elemzője azt mondta, míg 2023-ban vagy 2024-ben a belépési küszöbérték a használt lakások esetében Budapesten 30 millió forint körül alakult, vagyis ennyiért lehetett már kapni egy aránylag jó állapotban lévő és élhető alapterületű ingatlant, addig ma már ez 35-40 millió forint. A kereslet növekedése miatt egyre gyakoribb az, hogy a vevők licitálnak egy-egy lakásra, vagyis megtörténhet az, hogy egy jól beárazott lakást végül pár millió forinttal drágábban adnak el, mint amennyiért meghirdették.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

2051-ig titkosították a nemzetbiztonsági bizottság ülését, Szijjártó Pétert is meghallgatnák

Szijjártó Péter volt külgazdasági és külügyminisztert is is meghallgatná az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén a Tisza Párt, hogy konkrét kérdéseket tehessenek fel neki az új pozíciójával kapcsolatban – mondta Czakó Czirbus Pál, a bizottság kormánypárti tagja a testület szerdai, zárt ülése után.

Orbán Viktor: mostantól minden illegitim, a cél a jogállam békés visszaállítása

Eljött az önkény kora, az utolsó legitim államfő Sulyok Tamás. A Fidesz nem vesz részt az új közjogi méltóságok megválasztásában, és mindegyiküket illegitimnek fogja tekinteni. A Fidesz célja a demokrácia visszaállítása – mondta Orbán Viktor. A Fidesz elnöke Bóka Jánossal, a Fidesz kedden megválasztott parlamenti frakcióvezetőjével tartott tájékoztatót. Az InfoRádió kérdésére beszélt Szijjártó Péter döntéséről is.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×