Infostart.hu
eur:
364.02
usd:
319.81
bux:
144123.91
2026. július 23. csütörtök Lenke
 A német parlamenti alsóház, a Bundestag épülete Berlinben 2021. március 22-én. Angela Merkel német kancellár ezen a napon a tartományok vezetőivel tárgyalt a koronavírus-járvány megfékezése céljából bevezetendő intézkedésekről.
Nyitókép: MTI/EPA/Filip Singer

Csúcsokon a német infláció

Novemberben négy havi csúcsra emelkedett a németországi inflációs ráta, a maginfláció pedig hat havi csúcsot ért el a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentése szerint.

A Destatis végleges adatai szerint novemberben a németországi inflációs ráta az előzetes adattal megegyező 2,2 százalékra, négy havi csúcsra emelkedett az októberi 2,0 százalékról.

Előzőleg két hónapon keresztül két százalék alatt volt az infláció, szeptemberben 1,6 százalék, augusztusban 1,9 százalék.

A Destatis szerint 2024 novemberében továbbra is a szolgáltatások átlagon felüli áremelkedése hajtotta az inflációt. Ezzel szemben az energiaárak alakulása novemberben is visszafogta az inflációs rátát, bár a korábbi hónapoknál kisebb mértékben.

Az energiatermékek ára novemberben 3,7 százalékkal volt alacsonyabb, mint az előző év azonos hónapjában. Az árak csökkenése tehát tovább lassult, az októberi 5,5 százalék, illetve a szeptemberi 7,6 százalék után. A villamos energia ára 4,1 százalékkal szintén csökkent 2023 novemberéhez képest, míg a távfűtés 30,7 százalékkal volt drágább, mint egy évvel korábban.

Az élelmiszerárak novemberben 1,8 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos hónapjában. Az áremelkedés üteme azonban lassul, októberben még 2,3 százalék volt az éves üteme.

Energiaárak nélkül 2,9 százalék volt a novemberi áremelkedés. Élelmiszer- és energiaárak nélkül pedig (a maginfláció) 3,0 százalék, hat havi csúcs. Január óta a maginfláció meghaladja az inflációs rátát, ami az átlagnál magasabb áremelkedésre utal az egyéb árucikk kategóriákban.

Novemberben a szolgáltatások árai összességében 4,0 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év azonos hónapjában, tehát még mindig jelentősen meghaladták az általános inflációt. Októberben a szolgáltatásárak inflációja szintén 4,0 százalék volt az előző év azonos hónapjához képest.

Az árucikkek árai összességében 0,7 százalékkal drágultak 2023 novembere és 2024 novembere között. Ezen belül a fogyasztási cikkek árai 0,8 százalékkal emelkedtek, nagyobb mértékben a tartós fogyasztási cikkek árai 0,5 százalékos áremelkedésénél.

Az előző hónaphoz, októberhez képest a fogyasztói árak novemberben 0,2 százalékkal csökkentek Németországban.

Az EU-harmonizált inflációs ráta éves szinten az előző havival megegyező 2,4 százalék maradt novemberben, ami megerősítette az első becsléseket. Havi szinten a harmonizált fogyasztói árak az előzetes adatokkal megegyező 0,7 százalékkal csökkentek, visszafordítva az előző havi 0,4 százalékos emelkedést.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter: a következő államfő nem a politika világából fog érkezni

Dolgoznak az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is – mondta a kormányfő. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról. Négy Eximbankhoz kötődő, 1000 milliárdos értékű ügyekben tettek feljelentést. Volt politikusból most nem lesz államfő, ez is kiderült.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Nem változtatott a kamatokon az EKB, szeptemberben az év legfontosabb ülése jöhet

Nem változtatott a kamatokon az EKB, szeptemberben az év legfontosabb ülése jöhet

Nem változtatott az irányadó kamatokon az Európai Központi Bank (EKB) júliusi kamatdöntő ülésén, a betéti ráta maradt 2,25 százalék. A döntés megfelelt az elemzői és piaci várakozásoknak. A bejelentést követő sajtótájékoztatón Christine Lagarde, a testület elnöke elmondta, hogy bár a döntés ma is egyhangúan született, egyes tanácstagok felvetették a kamatemelés lehetőségét. A jelenlegi bizonytalan geopolitikai környezetben az EKB ezt végül nem merte meglépni, ha azonban a következő hetekben beérkező adatok a másodkörös inflációs hatások megjelenését igazolják, akkor szeptemberben újfent szigorítás mellett dönthet az euróövezet jegybankja - olvasható ki Lagarde szavaiból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×