Infostart.hu
eur:
362.88
usd:
318.53
bux:
144431.4
2026. július 24. péntek Kincső, Kinga
Nyitókép: InfoRádió/Király István Dániel

Béremelésről számolt be az energiaügyi miniszter – videó

Átlagosan 30 százalékos béremelésben részesülnek a vízügyi terület dolgozói jövő év január elsejével – mondta az energiaügyi miniszter a szaktárca közösségi oldalán közétett videójában szombaton.

Lantos Csaba hangsúlyozta: a béremelés a következő években is folytatódik, hiszen 2026-ban 12 százalékkal, 2027-ben pedig 10 százalékkal emelkedik átlagosan a vízügyi terület dolgozóinak bére, vagyis az intézkedés összességében három év alatt mintegy 60 százalékos átlagos bérfejlesztésre ad módot – tette hozzá.

A miniszter reményét fejezte ki, hogy felzárkóznak elsősorban azok, akikre műszakilag a védelemhez és a vízgazdálkodáshoz a legnagyobb szükség van, „ezért egy dinamikus bértáblát vezetünk be, módot adva arra, hogy a vízügyi vezetők alkalmazkodjanak az adott területek munkaerőpiaci kínálatához és keresletéhez” – fogalmazott Lantos Csaba.

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója a videóbejegyzésben a miniszteri bejelentés kapcsán arról beszélt, hogy a béremelés a vízügyi ágazat számára rendkívül fontos, hiszen „érezhető az a stratégiai irányváltás, ami történik a magyar vízgazdálkodásban”.

A főigazgató felidézte: a 2022-es rendkívüli aszály megmutatta, hogy milyen fontos lételeme Magyarországnak a víz. Kiemelte: mindenki számára világossá vált, hogy a vízkészlet-gazdálkodásra mint erőforrásra kell tekinteni, és „mindent meg kell tenni, hogy a jelenleg potenciálisan csökkenő vízkészleteinket visszaemeljük a régi helyükre, vagy növeljük az igények szerint” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy ez újfajta szakembereket kíván meg. „Úfajta dinamikus, a digitális világot jól kezelő műszakiakat tesz szükségessé az ágazatban, amelyeknek biztosítani kell a működési körülményeit" – fogalmazott a főigazgató.

Címlapról ajánljuk

Deák András: ha le kell állítani az uniós olajszankciókat, az a rendszer összeomlását jelentheti

Az Európai Unió célja továbbra is az orosz olajtól való függetlenedés, a Hormuzi-szoros körüli feszültség azonban késleltetheti ezt a folyamatot – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Deák András hozzátette: a teljes leválás Magyarország számára jogi kérdéseket is felvet. Ráadásul Oroszországnak annak ellenére sincsenek pénzügyi gondjai, hogy csökken az olajtermelése.
inforadio
ARÉNA
2026.07.24. péntek, 18:00
Szongoth Domán válogatott jégkorongozó
Kovács Attila a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója
Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Alaposan elromlott a hangulat, óvatosak a befektetők

Erős eladói nyomás alakult ki péntek reggel a tőzsdéken, miután a közel-keleti konfliktus eszkalációja 100 dollár fölé hajtotta a Brent árfolyamát, ismét felerősítve az inflációs és kamatemelési félelmeket. Ázsiában a technológiai részvények vezették az esést, a japán Nikkei közel 3, a dél-koreai Kospi pedig csaknem 4 százalékkal került lejjebb. A hangulatot Donald Trump új vámintézkedései is rontják, miközben a vállalati fronton az Intel vártnál jobb gyorsjelentése jelent némi pozitívumot. Makroadatok szempontjából a befektetők ma elsősorban az európai és amerikai beszerzésimenedzser-indexekre figyelnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×