Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
321.5
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Paks II. Atomerőmű Zrt.

Egy hibás varrat miatt állt le napokra a paksi atomerőmű hármas blokkja

Leállították a Paksi Atomerőmű hármas blokkját, mert az egyik gépészeti berendezés meghibásodott – tette közzé honlapján az Országos Atomenergia Hivatal. Kovács Antal, az üzem kommunikációs igazgatója az InfoRádióban azt mondta, egy hegesztést kell kijavítani, s bár a munka csak pár órát vesz igénybe, a blokk – az újraindítást megelőző ellenőrzések miatt – csak napok múlva érheti el névleges teljesítményét.

Az erőmű kommunikációs igazgatója az InfoRádió Energiavilág című műsorában elmondta: a blokk fő alternatív hűtőkörén egy pár centis hegesztési varratot kell megerősíteni. A munkálatok egy-két órát vesznek igénybe, a meghibásodás azonban egy olyan pontján történt az erőműnek, amit csak leterhelés után lehet orvosolni.

Kovács Antal tájékoztatása szerint a meghibásodásra szombat délután derült fény, azóta a blokkot leállították, felmérték a hiba mértékét, valamint intézkedtek a javításáról. Ugyanakkor, miután az teljes újraindítást nyomáspróbáknak és ellenőrzéseknek kell megelőznie, napokba telhet, mire a blokk újra névleges teljesítménnyel működhet.

A szakember az InfoRádió érdeklődésére kifejtette: az atomerőműben az úgynevezett fő keringetőszivattyú felelős azért, hogy a reaktorban keletkezett hőt elszállítsa a gőzfejlesztőhöz, és a szivattyú egy alternatív hűtőkörének az egyik hegesztési varrata vált tömörtelenné. Az illetékesek a hiba keletkezésekor rögtön észlelték, amint megjelent a gőz a térben. Először csak teljesítménycsökkentésről, majd a blokk teljes leállításáról döntöttek a javítás elvégzése érdekében.

"A leállás a nukleáris szigetet érinti, biztonsági relevanciája azonban nincs, mert egy segédkörről van szó" – tette hozzá Kovács Antal, kiemelve: „nálunk a biztonság az első”. Mivel az atomerőművek bonyolult technológiai objektumok, új blokkok létesítésekor az átláthatóságot, kezelhetőséget nagyban növeli, ha szakmailag homogénebb kisebb-nagyobb szállítási egységekre bontják őket. Ezeket az egységeket az itthon is egyre inkább bevett angolszász terminológia szerint szigeteknek nevezik. Így van nukleáris sziget, amely az atomreaktorból és a gőzfejlesztőkből, valamint azok segéd- és biztonsági rendszereiből áll. A hegesztési varratok amúgy rendszeres, ciklikus ellenőrzés alá esnek.

"Azért tart ilyen sokáig a leállás, mert az atomerőmű esetében a felterhelést megelőzi a nyomáspróba, további ellenőrzések, és maga a felterhelés is majdnem egy nap” – mondta Kovács Antal.

A teljes beszélgetés az EnergiaVilág magazin 2024. október 21-i adásában hallgatható meg.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×