eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Tiggo 8 kínai SUV.
Nyitókép: Wikipédia

Az orosz autópiacot már be is falta Kína?

Az ázsiai ország autógyárai fokozatosan átvették a nyugati cégek által elhagyott üzemeket, és mára az Oroszországban eladott autók több mint fele kínai eredetű.

Kína egyik legnagyobb járműgyártója, a Chery három üzemet nyitott Oroszországban – tudta meg a Reuters. A brit hírügynökséget tájékoztató – névtelenségbe burkolózó – orosz források azt közölték, hogy az ázsiaiak a nagy nyugati autómárkák, mint például a Volkswagen és a Mercedes korábbi üzemeiben rendezkedtek be. Gyorsan elfoglalták a nyugatiak helyét, és mára az orosz autópiac több mint felét uralják.

Mivel azonban Moszkva komoly vámokkal sújtja az autóimportot, a kínaiak igyekeznek az autókat legalább részben Oroszországban gyártani. Persze a jelenlegi helyzetben ez sok esetben szinte csak jelképes, mivel a járművek jóformán teljesen kész állapotban érkeznek Kínából és csupán a befejező simításokat végzik az orosz gyárakban.

Az Oroszországban Xcite X-Cross 7-re átnevezett Tiggo7 belső tere. Az új márkanév egyébként elnyerte az
Az Oroszországban Xcite X-Cross 7-re átnevezett Tiggo 7 belső tere. Az új márkanév egyébként elnyerte az "Év brandje" címet is. Forrás: ironhorse.ru

A kínaiak arra is figyelmet fordítottak, hogy autóik minél inkább orosz eredetűnek tűnjenek. Ennek köszönhető, hogy a JAC által gyártott egyik crossovert Moszkvicsra nevezték át. Az oroszosított gépkocsi – nevéhez híven – Moszkvában készül, méghozzá a Renault korábbi üzemében, amelyet a francia cég az ukrajnai háború kitörése után eladott az orosz államnak.

Az új Moszkvics csak nevében azonos az eredeti szovjet autóval. Forrás: Trud
Az új Moszkvics csak nevében azonos az eredeti szovjet autóval. Forrás: Trud

Az orosz fővárostól délre található Kalugában pedig a korábban a Volkswagen tulajdonában lévő üzemben készülnek a kínai autók. Az egykor évi 225 ezer járművet előállító, hatalmas gyár a háború kitörését követően majdnem két évig szinte semmit sem termelt. Nemrég vette át a kínai Chery, hogy itt szerelhesse össze az orosz piacra szánt Tiggo típusú városi terepjáróit. A régió kormányzóhelyettese, Vlagyimir Popov azt mondta a Reutersnek, hogy az újrainduló kalugai autógyár ebben az évben már 27 ezer járművet fog kibocsátani.

A Chery, amely más autómárkákat is birtokol, tavaly több mint 200 ezer új gépkocsit adott el Oroszországban, ezzel megnégyszerezve korábbi forgalmát. Az egyik helybeli autókereskedő is azt hangoztatta a brit hírügynökségnek, hogy a vásárlók nagyon kedvelik az ázsiai gyártók járműveit. Ő például csak szeptemberben 142 új, kínai autót adott el. "A forgalom 100 százalékkal nőtt" – tette hozzá a nevének elhallgatását kérő autódíler.

Ez az egyik legnagyobb számban eladott kínai autó Oroszországban. Forrás: Komszomolszkaja Pravda
Ez az egyik legnagyobb számban eladott kínai autó Oroszországban. Forrás: Komszomolszkaja Pravda

A kínai autós cég azonban már Oroszországnál is messzebbre tekint – amint arról a vállalat alelnöke júliusban beszélt a Reutersnek. Son Su a terveikről szólva elárulta, hogy a következő három évben több mint hatvan új piacra akarnak betörni. A rendkívül dinamikusan és helyenként meglehetősen agresszívan terjeszkedő kínai gyártókat egy ideje már megkülönböztetett figyelemmel kíséri az Európai Unió is.

Főképpen az aggasztja Brüsszelt, hogy a kínaiak kihasználják az ukrajnai háború miatt, Moszkva ellen hozott büntető intézkedéseket, és elfoglalják az orosz piacról kivonuló nyugati cégek helyét. Ezzel is összefügghet, hogy újabb vámokkal sújtják a kínai elektromos autók európai behozatalát – vélik nyugati megfigyelők. A helyzetet tovább ronthatja, ha Peking válaszul ellehetetlenítené a Kínába exportáló vagy éppen ott termelő európai autógyártókat.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×