Infostart.hu
eur:
364.75
usd:
325.84
bux:
145330.02
2026. november 3. kedd Győző
Fracking Drilling Rig Creating Gas or Oil Well Silhouetted at Dusk Under a Dramatic Sunset Sky
Nyitókép: grandriver/Getty Images

A Mol annyi földgázt termelhet ki Pakisztánban, mint a magyar éves lakossági fogyasztás

Sikeres volt a Mol Pakisztánban, három helyen talált földgázt. A magyar olaj-, és gázipari vállalat 25 éve működik operátorként az ázsiai államban, ahol 19 éve termel szénhidrogént, a részesedése pedig csaknem 8,5 százalék az itt kitermelt gáz mennyiségéből – mondta az InfoRádióban Homonnay Ádám, a Mol kutatás-termelés csoport szintű operációs vezetője.

A Mol 1999-ben, 25 éve jelent meg Észak-Pakisztánban, a Tal nevű kutatási területen. Akkoriban még semmilyen olaj- vagy földgáztermelés nem folyt ezen a területen.

"A szándék lényegében az volt, hogy a magyar szakértők földtani tudását exportáljuk. És ha gyorsan előretekerünk 25 évet, és megérkezünk a mostani találathoz, akkor elmondhatjuk, hogy ez a 14. földgázmező, amit megtaláltunk. A tavalyi termelésünk 2,5 milliárd köbméter volt a területen földgázból. Összehasonlításképp: a hazai lakossági gázfogyasztás Magyarországon körülbelül 3 milliárd köbméter. A Molnak 10 százalékos részesedése van ebben a területben, de mi kezeljük technikai értelemben" – sorolta az InfoRádióban Homonnay Ádám.

Ez éves szinten 100-200 millió köbméter gáztermelést jelenthet, vagyis a jelenlegi mennyiséghez képest 5-10 százalékos növekedést biztosíthat. Ebből a pakisztáni lakosságot látják el.

Mint a Mol kutatás-termelés csoport szintű operációs vezetője elmondta, Pakisztán körülbelül 240 millió fős lakosságú ország, tehát hatalmas az energiaigénye, és jelentős importőr is földgázból, tehát minden ottani kitermelésű gáz, hasonlóan Magyarországhoz, rendkívül értékes a területen, ezért ez egy fontos találatnak számít.

A Mol Pakisztán jelentősen hozzájárul Pakisztán energiabiztonságához. Napi 15 ezer hordó termelésével a vállalat az ország második legnagyobb kondenzátumtermelője, napi 425 tonnával a második legnagyobb LPG-termelő, valamint az ötödik legnagyobb gáztermelő mintegy 44 ezer hordó egyenérték/nap kitermeléssel

A Mol jelenlegi teljes termelése nagyságrendileg 90 ezer hordó egyenértékes per nap – kőolaj és földgáz –, ebből a pakisztáni leányvállalat 6000 hordó egyenértékes per napot termel, amivel öt-tíz százalék közötti részesedéssel bír a Mol teljes csoportszintű termelésén belül.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Surányi György: ha eurót akarunk 2032-re, szigorúbban kell bánni a költségvetéssel

Sokkal bátrabb költségvetési tervezetre lenne szükség 2027-ben ahhoz, hogy 2032-re be lehessen vezetni az eurót Magyarországon – mondta Surányi György volt jegybankelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tartott, „A forinttól az euróig: úton a közös valuta felé” című kerekasztal-beszélgetésen. A közgazdász hozzátette, a rezsicsökkentéshez, a fiatalok és az édesanyák adómentességéhez is hozzá kell nyúlnia a kormánynak az eurózónához való csatlakozás érdekében.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Vegyesen mozognak az amerikai papírok a választásra várva

Emelkedéssel indították a keddi kereskedést a vezető amerikai tőzsdeindexek, a Dow Jones kivételével. A technológiai részvények az elmúlt napok veszteségei után ismét erősödni kezdtek, a legnagyobb nyereséget a félvezetőgyártók könyvelhették el, miközben az Apple gyengélkedése lefelé húzta a Dow Jonest. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó vállalatok részvényeinek felpattanása ellenére a befektetők továbbra is aggódnak a szektor jelentős beruházási igényei és finanszírozási kockázatai miatt. A piaci szereplők figyelme eközben az amerikai félidős választásokra irányul, amelyek eldöntik, hogy januártól melyik párt ellenőrzi a kongresszus két házát. Az elemzők szerint a választások kimenetele jelentős árfolyammozgásokat válthat ki, különösen a technológiai és a mesterséges intelligenciához kötődő részvények piacán. A demokraták esetleges kettős győzelme eladási hullámot indíthat el, míg a republikánusok kedvező szereplése rövid távú emelkedést hozhat a tőzsdéken.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×