Infostart.hu
eur:
364.42
usd:
311.14
bux:
133168.5
2026. április 28. kedd Valéria
Haunstetten, Augsburg, Bavaria, Germany - 20 May 2021: aldi sued store - albrecht supermärkte - german grocer. Aldi Sßd
Nyitókép: Bihlmayer Fotografie/Getty Images

Tetemes veszteséggel zárt az Aldi

A 2023-as inflációval szinte megegyező mértékben nőtt az Aldi Magyarország Bt. bevétele tavaly, viszont nem tudott nyereséget termelni - derül ki a friss beszámolóból. Az adófizetési kötelezettségük jóval 20 milliárd forint felett alakult.

Az Aldi tavalyi bevétele 490,2 milliárd forintra emelkedett az egy évvel korábbi 417,1 milliárd forintról, amely 17,5 százalékos növekedés. (A tavalyi infláció 17,6 százalék volt).

Az anyagjellegű ráfordításai 424,1 milliárd forintra híztak, amely 19,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ebből az összegből 361,9 milliárd forintot tett ki az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ).

A fentiekből kiderül, hogy az áruházlánc nyereségessége kis mértékben romlott, ugyanis a bevétel-ELÁBÉ-arány 2022-ben 72,1 százalék volt, tavaly pedig 73,8, amely részben azt is jelenti, hogy a beszállítói áremeléseit nem tudta teljes egészében áthárítani a fogyasztókra – írja a Portfolio.

A fizikai dolgozók teljes bérköltsége 26,1 százalékkal, míg a szellemi foglalkoztatottaké 26,5 százalékkal emelkedett és összesen elérte a 40,9 milliárd forintot.

A cég üzemi eredménye a tavalyi 27 millió forintról -13,4 milliárdra zuhant, ezt kompenzálta némiképp, hogy a pénzügyi műveletek eredménye pozitív lett,

így végül 9,5 milliárd forintos veszteséggel zárták az évet.

Az Aldi legutoljára 2014-ben volt veszteséges, a 2015 és 2023 közötti 8 évben folyamatosan pozitív volt az egyenlege. Kimutatásuk szerint 23,9 milliárd forint adót fizettek be, aminek a nagy részét a szektorális különadó adja.

Címlapról ajánljuk
Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

Aréna: az élvonalból az Élvonalba – tehetségeket keres a Nobel-díjas Krausz Ferenc

„A tudomány, a csúcskutatás és a tehetséggondozás ügye az nem egy kormány ügye, az az ország jövője. Nagy horderejű áttörések, amelyek a jövőben életünket befolyásolni tudják, azt jobbá tudják tenni, amelyre a jövő tudásalapú gazdasága épülhet, amelyre a nagy hozzáadott értékű technológiák, termékek fejlesztése épülhet, nem tudnak rövid távú, néhány éves finanszírozásból keletkezni” – mondta Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: nincs élő kapcsolatuk a jövendő kormánnyal, de adott esetben szívesen találkozna Magyar Péter jövendő miniszterelnökkel, mert mint fogalmazott, „a céljai és a mi céljaink százszázalékosan összecsengenek.”

Rogán Antal, Kövér László, Selmeczi Gabriella, Kubatov Gábor és még sokan mások: egy sor ismert fideszes nem lesz ott az új Országgyűlésben

Gulyás Gergely, aki a május 9-én megalakuló új Országgyűlésben a Fidesz-frakció vezetője lesz, közzétette a Fidesz-frakció névsorát. Orbán Viktor kormányfő, Kósa Lajos és Bánki Erik már korábban bejelentette, hogy nem veszi fel a mandátumát, mint ahogy a KDNP vezérkara, így Semjén Zsolt sem – de most kiderült, hogy még egy sor ismert név hiányozni fog a parlamenti padsorokból. Összeállítottuk a nagy hiányzók névsorát.
Lakáshitelesek százezreiről dönt a Tisza-kormány: Magyar Péterék kezében a törlesztőrészletek sorsa

Lakáshitelesek százezreiről dönt a Tisza-kormány: Magyar Péterék kezében a törlesztőrészletek sorsa

Akár 30-40 százalékkal is megugorhat a törlesztőrészlete egyes jelzáloghiteleknek, ha az új kormány véget vet az Orbán-kormány egyik ikonikus pénzügyi intézkedésének, a kamatstopnak. Egy ekkora törlesztőrészlet-emelkedés azonban egyáltalán nem lenne tipikus: a kamatstoposok többsége megúszná 10 százalék körüli vagy alatti, havi néhány ezer forintos tehernövekedéssel. Megkérdeztük az MNB-t, mennyi jelzáloghitel áll még a kamatstop alatt, és kiderült: darabszám szerint 216 ezer szerződésről, vagyis a meglévő jelzáloghitelek 26%-áról, állomány alapján pedig 848 milliárd forintnyi tartozásról, a jelzáloghitel-tartozások 11%-áról beszélünk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×