Infostart.hu
eur:
366.6
usd:
314.32
bux:
0
2026. április 30. csütörtök Katalin, Kitti
Tehervonat érkezik a röszkei vasútállomás közelében lévő rakodóterületre 2022. augusztus 1-jén. Harmincéves szünet után újraindult a teherforgalom a Szeged-Röszke vasútvonalon, az első szerelvény ezen a napon este haladt át Szerbia, és onnan a pireuszi kikötő, majd Kína felé a felújított szakaszon.
Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Szakértők szerint az autógyárak működéséhez elengedhetetlen a vasút fejlesztése

A vasút nagyarányú fejlesztés nélkül már nem bírja kiszolgálni az autógyárak szállítási igényeit.

Már most komoly gondokkal küzdenek a hazai gyárak az árufuvarozás terén, a most készülő autó- és akkumulátorgyárak pedig csak tetézhetik a problémát írja az autonavigator.hu. A portál arról is beszámolt, hogy a Herceghalmon rendezett a Közlekedéslogisztikai Konferencia résztvevői a vasúti szállítás szűk kapacitására panaszkodtak. Pedig az Audi is és a BMW is elsősorban ezt a szállítási formt részesíti előnyben.

Magyarországon mintegy 400 ezer autót gyártanak együttesen a már meglévő üzemek, ez a szám pedig rohamosan nő önmagában is, ráadásul éveken belül megkezdi működését hazánkban a debreceni BMW és a szegedi BYD-gyár is, amelyek külön-külön is 200 ezer autót fognak gyártani a tervek szerint. Ez az évi 800 ezer jármű viszont már megoldhatatlan feladat elé állítja a hazai vasúti szállítást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy azonnali korszerűsítésre van szükség, ahhoz, hogy az új autókat gördülékenyen lehessen szállítani a célállomásra, lehetőleg környezetbarát módon. Persze, a kamionok még mindig rendelkezésre állnak, ám felhívták a figyelmet rá, hogy ez nem éppen a legzöldebb megoldás, bár a gyártók e tekintetben is igyekeznek alternatív üzemanyagokkal kísérletezni, de az LNG-töltőhálózat Magyarországon még nagyon gyerekcipőben jár. A legégetőbb probléma minden résztvevő szerint a V0-ás vasútvonal megépítése lenne, amely egy az országot kettészelő, az legtöbb autógyárat összekötő szakasz lenne - hangsúlyozza az autonavigator.hu.

Címlapról ajánljuk
„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

„Lesz egy fontos alapelv” – részleteket árult el az ügynökakták feloldásáról a levéltár főigazgatója

Cseh Gergő Bendegúz az InfoRádióban elmondta, mi volt az egyik fő kikötés, amely elhangzott a Magyar Péterrel való egyeztetésen. A történész-levéltáros egyebek mellett beszélt arról, hogy kik jogosultak az akták megtekintésére, még hányan élhetnek az egykori ügynökök közül, továbbá arra is kitért, milyen feladataik lesznek még az októberre tervezett nyilvánosságra hozatalig.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Meredeken emelkedik az olajár, egyre jobban aggódnak a befektetők

Mérsékelt hangulatromlás látszik a világ tőzsdéin az elmúlt órákban. Szerdán a negatív tartományban zártak az amerikai részvényindexek, és csütörtökön az ázsiai piacok is lejtmenetbe kapcsoltak. A befektetők egyrészt az újra meredeken megugró olajár miatt aggódnak, de az elmúlt órákban közzétett vállalati gyorsjelentések is csak vegyes képet mutatnak. Közben pedig az amerikai jegybank is óvatos kijelentéseket tett az előttünk álló időszakkal kapcsolatban. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×