Infostart.hu
eur:
364.35
usd:
325.04
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Nagy István agrárminiszter beszél meghallgatásán az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának ülésén az Országház Herman Ottó-termében 2023. november 13-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Nagy István: az ukrán gabona miatt új kitörési pontokat kell keresniük a magyar gazdáknak

Meg kell tanulni együttélni azzal, hogy Ukrajna nem adja fel az európai piacait – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az agrárminiszter. Nagy István szerint a magyar gazdáknak ezért lehetőség szerint mindent kisebb volumenben, de jobb minőségben kell előállítaniuk.

Az európai piacot elárasztó ukrán gabona jó ideje gondot okoz, elsősorban a kelet-európai uniós gazdáknak, ezért Magyarország is folyamatosan próbálja megvédeni a piacait. "Nehéz helyzetben van a magyar gazdaság, mert az Európai Unió nem védi meg, a közös álláspont pedig továbbra sem alakult ki" – indokolta az InfoRádió Aréna című műsorában az agrárminiszter, hogy Magyarország lezárta a határait az ukrán mezőgazdasági import előtt.

Nagy István kiemelte, hogy a közös agrárpolitikának éppen az a lényege, hogy az Európai Unió piacai közösek, és a kereskedelempolitika is kifejezetten európai uniós hatáskör. "Azért vagyunk nehéz helyzetben mert az Európai Unió nem véd meg minket, nem tudunk közös álláspontot létrehozni, és ezért bátor nemzeti döntéssel lezártuk a határainkat. De ez kötelezettségszegés, ez szabálytalan, fel is vagyunk jelentve emiatt, és állunk elébe ezeknek a vizsgálatoknak" – jelentette ki a tárcavezető.

Beszámolt arról is, hogy frissen tárgyalt Mikola Szolszkij ukrán agrárminiszterrel a helyzet megoldásáról, és úgy véli, patthelyzet alakult ki, mert Ukrajna nem tud küldeni, Magyarország pedig nem fogad terméket. "A gabonát átengedjük az országon, a szolidaritási folyosót működtetjük, de leplombáljuk a határra érkezésekor a kamiont vagy a vagont, és csak akkor vezetjük ki a rendszerből, amikor elhagyja a nyugati határt. Ha pedig nem érkezik időben a határra, akkor keressük és óriási pénzbírságot szabunk ki az importőre vagy exportőre" – jelentette ki Nagy István.

Ezenkívül úgy látja, az ukrán félnek is látnia kell, hogy nagy a probléma, hiszen felbolydult Európa, szinten mindenhol az utcán vannak a gazdák. Nagy István szerint érthető az ukrán álláspont, hiszen egy háborút elszenvedő ország szeretne bevételhez jutni, talpon maradni, és ezért mindent elkövet, hogy a termékét piacra tudja juttatni.

"Én azért vagyok szomorú, mert azt nem tudjuk elérni, hogy az Európai Unió más módon kezelje ezt a kérdést.

Ne azzal, hogy megnyitja a szabad piacait az ukrán mezőgazdasági termék előtt, hanem inkább hozzunk létre egy tranzitdíj-támogatási alapot" – mondta.

Minőségi termékekre kell átállni

Nagy István arról is beszélt, hogy a magyar gazdák előtt álló legfontosabb feladat az, hogy minőséget termeljenek. Példaként említette, hogy a 15 százalékos fehérjetartalmú búzára most is óriási kereslet van, mert a piac nagyon jól beárazza azt, amire nagy szükség van. Ezért szerinte érdemes megfontolni, hogy speciális fajtákat vessenek itthon, például durumbúzát, mert arra rétegigény van és meg is fizeti az európai uniós piac.

"Mindazt érdemes termelni, amit lehet kisebb volumenben, de jobb minőségben előállítani, mint a nagy tömegtermelésű Ukrajnában"

– hangsúlyozta az agrárminiszer, és hozzátette, ilyen kitörési pont lehet a vetőmag-előállítás, mert aki berendezkedett gabonatermesztésre, onnantól már csak egy kis minőségi lépés, hogy ő vetőmag-előállítóvá váljon. "Ha normalizálódik egyszer a helyzet, Ukrajna akkor is a szomszédunk lesz, és meg kell tudni tanulnunk együtt élni azzal a helyzettel, hogy Ukrajna nem fogja most már feladni az európai piacait" – mondta.

A miniszter szerint olyan szegmenseket kell találni, ahol sokkal jobb árat lehet a minőséggel elérni, ilyenek lehetnek az egészségi állapotot segítő vagy a társadalmi divatokat kielégítő speciális élelmiszerek. "Az ötmillió hektárunk töredéke az ukrán mezőgazdasági termelésnek. Ezen az ötmillió hektáron állítsunk elő olyan minőségi termékeket, amellyel ezeket a társadalmi rétegeket ki tudjuk elégíteni, és akkor szerintem minden rendben lesz" – jelentette ki Nagy István.

Azt is hozzátette, hogy a gazdáknak ebben az esetben a világpiacban kell gondolkodniuk, a minőségi termékekkel már most is nagyon jó pozícióban vannak az ázsiai piacokon vagy éppen Olaszországban. Szerinte ezeket meg kell őrizni a következő időszakban is, mert ez a kitörés lehetősége.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×