eur:
403.46
usd:
351.43
bux:
97806.73
2025. június 19. csütörtök Gyárfás
Nyitókép: Getty Images/ David Lees

Felmérték: ez a cégek kedvenc cafeteria juttatása

Idén a hazai nagyvállalatok háromnegyede tervez valamilyen cafeteria juttatást nyújtani dolgozóinak. A törvényileg előírt utazási költségtérítés mellett a SZÉP kártya a legnépszerűbb – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index tavaly év végi eredményeiből. Az ilyenkor jellemző 13. havi bónuszt pedig a cégek több mint negyede tervezi fizetni munkavállalóinak.

A cafeteria, vagyis a fizetést kiegészítő, munkabérszerű kifizetések meghatározó részét képezik a cégek által biztosított dolgozói juttatásnak.

A K&H nagyvállalati növekedési index negyedik negyedéves eredménye szerint idén

a cégek 74 százaléka beépít egy vagy akár több elemet is a bérezési gyakorlatába.

A magyarországi, kétmilliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező cégek következő egy évre vonatkozó várakozásait és terveit jelző a felmérés alapján a törvényileg előírt utazási költségtérítést a cégek 52 százaléka fogja idén biztosítani a munkavállalóknak. Az önkéntesen adható béren kívüli juttatások közül pedig továbbra is a SZÉP kártya áll az élen – ezzel a cégek 40 százaléka tervez” – mutatta be Rajna Gábor, a K&H Vállalati divízió vezetője a legfrissebb kutatási eredményeket.

„A nagyvállalati szektor cégei közül csupán 7 százalék tervezi idén növelni dolgozói létszámát, azonban a csökkenő reálbér mellett a meglévő kollégák megtartása szempontjából is fontos lehet a különböző juttatási elemek alkalmazása” – hangsúlyozta ki a vállalati szakértő.

Azok a vállalatok, akik beépítik a bérezésükbe valamelyik juttatási formát, átlagosan háromfajta lehetőséget biztosítanak a munkavállalóiknak, így a dolgozók több elemből is választhatnak. A béren kívüli juttatások összegén a cégek döntő része nem tervez változtatni, csupán 9 százalékuk emelné annak értékét, átlagosan 13 százalékkal.

Tavaly év végén, illetve most januártól új elemek is bekerültek vagy emelkedtek a cafeteria rendszerben:

  • 2023. december 1-jétől adómentesen adható üzleti ajándékként vagy csekély értékű ajándékként a közvetlenül a borászatból, palackozott kiszerelésben vásárolt, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy földrajzi jelzéssel ellátott borászati termék.
  • 2024-től a minimálbér 10 százalékát meg nem haladó, úgynevezett csekély értékű ajándék évente legfeljebb 3 alkalommal nyújtható magánszemélynek egyes meghatározott juttatásként, vagyis 33,04 százalékos adóteherrel.
  • A legfontosabb változás azonban, hogy 2024. január 1-jétől a SZÉP kártya nem használható hideg élelmiszervásárlásra, illetve a béren kívüli juttatásként, azaz a 28 százalékos adóteherrel nyújtható éves keret a tavalyi 650 ezer forintról, visszaállt 450 ezer forintra.
Címlapról ajánljuk
Kemény János: Izrael joggal tartott attól, hogy Irán proxy szereplőkön keresztül vethetett volna be atomfegyvert

Kemény János: Izrael joggal tartott attól, hogy Irán proxy szereplőkön keresztül vethetett volna be atomfegyvert

A nukleáris nagyhatalmak elmozdultak a leszerelési trendtől, és a fegyverkezés felé haladnak a Stockholmi Nemzetközi Békekutató Intézet jelentése szerint. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa az InfoRádióban elmondta, hogy a nukleáris fegyverkezés erősödése tapasztalható Kína és Oroszország részéről is. Kemény János szerint Izrael joggal tartott attól, hogy Irán proxy szereplőkön keresztül vethetett volna be atomfegyvert.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.19. csütörtök, 18:00
Szalai Máté
külpolitikai szakértő, a Clingendael Intézet kutatója
Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Putyin kész tárgyalni Zelenszkijjel, Oroszország nyeregben érzi magát – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi hírügynökségek képviselőinek beszélt a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon. Putyin azt mondta, hajlandó találkozni Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, ugyanakkor újfent kétségbe vonta Zelenszkij államfői legitimitását. Az orosz elnök azt is hangoztatta, hogy Moszkvának nem áll szándékában támadást indítani Európa és NATO-országok ellen. Andrej Kelin, Oroszország londoni nagykövete egy szerdai interjúban azt mondta, Ukrajna vagy most elfogadja Moszkva feltételeit, vagy folytatódik a háború, és teljes megadásra kényszerül majd. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború aktualitásaival.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. június 19. 08:58
×
×
×
×