Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.42
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Keszthely, 2021. május 8. A XVIII-XIX. században épült barokk Festetics-kastély. MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László
Nyitókép: MTVA Fotó: Molnár-Bernáth László

A Balaton egyik nagyágyúja hatalmas sikereket könyvelhet el

Sikeres szezont zárt a keszthelyi Festetics-kastély. Az év első nyolc hónapjában 215 ezer látogatót fogadtak, és elérték az egész évre tervezett bevételt - közölte az MTI-vel a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit (NÖF) Kft. ügyvezetője pénteken.

Oláh Zsanett elmondta: a gazdasági nehézségek ellenére a turisztikai szezonban 50 tematikus rendezvénnyel bővítették a kínálatot. Május elsejétől augusztus végéig több mint 177 ezren látogattak el a kastélyba, akik a különböző attrakciókra összesen 627 ezer jegyet váltottak.

Az ügyvezető emlékeztetett, a műemléképület idén januárban integrálódott a NÖF-be. A hatékonyabb működési koncepciónak köszönhetően 164 millió forint költségmegtakarítást értek el.

Idén több mint 2 milliárd forintot fordítanak fejlesztésekre. Az elmúlt időszakban bővítették a Vadászati Kiállítást, valamint a kerti kisvasút nyomvonalát. Felújították a fegyverfolyosót és a fehér tükörtermet, az állandó és a modellvasút kiállításokon pedig új interaktív elemekkel várják a vendégeket - sorolta az ügyvezető.

A közeljövőben a kastély főúri kiállítása is megújul, és sor kerül a Fejőház rekonstrukciójára. A tervek között a homlokzati szobrok rekonstrukciója, a szökőkutak felújítása, valamint biztonságtechnikai fejlesztések is szerepelnek.

Kiemelt céljuk az épületek energiahatékonyságának növelése. A Festetics-kastély vagyonkezelésének átvételekor a korábban telepített napelempark nem volt összekötve a főépülettel, ezért a megtermelt megújuló energia nem tudott hasznosulni. A közeljövőben szeretnének összeköttetést biztosítani a két infrastruktúra között.

A gyakorlatban ez azt eredményezni, hogy kastély főépületének villamosáram-ellátása a megújuló energiának köszönhetően önfenntartóvá válik - fejtette ki Oláh Zsanett.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×