Infostart.hu
eur:
390.57
usd:
330.99
bux:
111046.97
2025. december 24. szerda Ádám, Éva
Vukovich Gabriella, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke a Népszámlálás 2022 címmel tartott első, eredményközlő sajtótájékoztatón a KSH épületében 2023. február 16-án. A legutóbbi népszámlálás kezdetekor, 2022. október elsején 9 millió 604 ezer volt Magyarország lakossága és 4 millió 593 ezer lakás volt az országban.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Fél évszázad statisztikája: nem vállal harmadik ciklust a KSH elnöke

Adatforradalom és digitalizáció - több más mellett ezeknek a kihívásoknak kellett megfelelnie a Központi Statisztikai Hivatalnak az elmúlt szűk 15 évben, miközben két népszámlálást is lebonyolított a hivatal - mondta az Inforádiónak a KSH június közepétől nyugdíjba vonuló elnöke. Vukovich Gabriella azt is elmondta, hogy szakmai munkával és publikációkkal nyugdíjazása után is részt kíván venni a hazai statisztika életében.

Egészen pontosan június 10-én jár le a második elnöki mandátumom, ami azt jelenti, hogy június 9-én, pénteken lesz az utolsó munkanapom a hivatalban - mondta az InfoRádió kérdésére Vukovich Gabriella, a KSH elnöke.

Hozzátette: nem tervez további mandátumot szerezni a hivatal vezetésére. "Itt az ideje, azt gondolom, hogy 48 évnyi munka és 13 évnyi elnöki tevékenység után átadjam a stafétabotot a következő generációnak. Itt a hivatalban felnőtt egy igen ütőképes, hatékony és nagyon felkészült szakmai csapat és én egészen biztos vagyok benne, hogy ők nagyon jól tudják továbbvinni az ügyeket" - hangsúlyozta.

"Azt gondolom, hogy aki 48 évig ebben a szakmában működött, annak annyira a vérében van ez a munka, hogy teljesen elszakadni tőle nem tud, és én nem is akarok. A tapasztalataimat szívesen megosztom azokkal, akik erre nyitottak" - mondta Vukovich Gabriella.

"Arra is készülök, hogy olyan szakmai elemzéseket, írásokat adjak majd a jövőben közte, amelyekben hasznosítom azt a tudást és tapasztalatot, ami ennyi idő alatt felgyülemlett. Azt gondolom, hogy ez egy jó átmenet lehet majd a későbbiekben elkövetkező teljes nyugdíjba vonuláshoz.

A mögöttem álló két elnöki ciklus nagyon izgalmas 13 év volt itt a KSH élén" - emelte ki az elnök. Ez az időszak egybeesett adatforradalommal, a digitalizáció iszonyúan gyors és és mondjuk úgy, hogy kérlelhetetlen terjedésével, ami az adatokkal foglalkozó hivatal számára rengeteg lehetőséget és rengeteg kihívást is teremtett.

Modernizálni kellett a az informatikai infrastruktúrát, az adatgyűjtéseket, modernizálni kellett a működést, a belső szervezetet.

Rengeteg olyan újszerű megoldást kellett életbe léptetni, ami a hatékonyságot növelte.

"Két népszámlálás zajlott az én elnöki irányításom alatt, mind a kettő a maga nemében nagyon izgalmas volt. Közben két agrárcenzus is lezajlott, ami szintén ugyanilyen országos és teljes körű adatfelvétel" - mondta Vukovich Gabriella.

"Nagyon nagy büszkeséggel tölt el, hogy most éppen már a második kétéves ENSZ statisztikai bizottsági elnökségem zajlik, emellett megválasztottak a nemzetközi statisztikai intézet alelnökévé is, tehát nemzetközi téren is nagyon jól sikerült öregbíteni a KSH és a magyar statisztika hírnevét.

Persze az az elismertség, amit így az én személyem kapott, az nyilván nem csak nekem szól, hanem a magyar statisztikusoknak és a statisztikai hivatalnak is."

- hangsúlyozta a KSH elnöke.

Ami talán a legfontosabb és amit lehet, hogy első helyen kellett volna említenem, hogy mindez nem a KSH belső ügye, hiszen minden statisztikai tevékenység, minden statisztikai adat a felhasználókat szolgálja - emelte ki végül Vukovich Gabriella.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×