Infostart.hu
eur:
364.56
usd:
325.58
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) járműipari konferenciáján a Várkert Bazárban 2023. május 9-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Szijjártó Péter: nyugati vállalatok vezetői kérik, hogy hívjam ide a keleti beszállítókat

Magyarország továbbra sem adja fel pozícióját a keleti és a nyugati beruházások találkozási pontjaként, és bár egyesek megpróbálják kihasználni az emberek bizonytalanságérzetét, fontos tudni, hogy minden meglévő és épülő gyárnak meg kell felelnie a rendkívül szigorú hazai környezetvédelmi előírásoknak - szögezte le a tárca tájékoztatása szerint a külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A tárcavezető a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) járműipari konferenciáján a szektor elektromos átállásáról beszélt főleg, és rámutatott, hogy a világpiac körülbelül 95 százalékát lefedő tíz elektromos akkumulátorgyártó közül hat kínai, három dél-koreai és egy japán, viszont egy sem európai, így világos, hogy "ezt az iparágat a Kelet elvitte magának".

Kiemelte: az európai gazdaságtörténetben most először áll elő az a helyzet, hogy az európai gazdaság működését és sikerét alapvetően meghatározó iparágban a nagy nyugati vállalatok egy esszenciális alkatrész tekintetében szinte 100 százalékban ki vannak szolgáltatva keleti beszállítóknak "Ez a helyzet. Lehet ezt szépíteni, lehet ezt így meg úgy csűrni-csavarni. A helyzet az ez. A számok ezt mutatják. Hála Istennek, most olyan közegben vagyunk, ahol - remélem - a számok még számítanak" - mondta.

Majd hozzátette, ez nem kellene, hogy problémát jelentsen, ugyanis Kelet és Nyugat együttműködése "nem ördögtől való dolog, hanem természetes kellene, hogy legyen", és mindenképp jobb, mint a felek ellenségeskedése. Különös tekintettel arra, hogy Közép-Európa mindig rajtaveszített a két blokk közötti konfliktuson - emlékeztetett.

Úgy vélekedett, hogy ez nehezen emészthető helyzet, és ez lehet az oka annak is, hogy az európai uniós külügyi tanács ülésein egyes nagy és erős tagállamok képviselői "verik az asztalt sokszor nemcsak átvitt értelemben" a kínai vállalatok gazdasági szerepének mérsékléséért a kontinensen.

"Miközben amikor én a nagy nyugat-európai vállalatvezetőkkel beszélek, akkor tőlem rendszeresen azt kérik, hogy a keleti beszállítóikat győzzem meg arról, hogy jöjjenek Magyarországra" - közölte.

"A dogmatikus és ideologikus politikai szint, illetve a valós élet között létrejött egy jelentős különbség. Mi a valós életben szeretünk élni, ezért Magyarország továbbra sem adja fel azt a pozícióját, amelyet az elmúlt évek szisztematikus munkájával építettünk fel, vagyis hogy mi lettünk a keleti és a nyugati beruházások európai találkozási pontja" - fogalmazott.

"Nekünk ez jelenti az életbiztosítást, az összes gazdasági bizonytalanság és viszontagság közepette a hosszú távú gazdasági növekedés garanciáját."

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy Németországon és Kínán kívül kizárólag Magyarországon van gyára mindhárom német prémium autómárkának, emellett jelen van már most három a világ tíz legnagyobb elektromos akkumulátorgyártója közül, de hamarosan újabb beruházást fognak bejelenteni a gazdasági növekedés hosszú távú fenntartása érdekében, így a szám növekedni fog.

Érintette ennek kapcsán az elektromos autóipari beruházókat érő támadásokat is, és aláhúzta, hogy a helyi közösségek életében minden nagyobb üzem építése jogosan jár egyfajta bizonytalanságérzettel.

"Tehát miközben könnyű kihasználni az emberek természetes aggodalmát a saját lakóhelyük egészsége érdekében, addig mégis arra kell kérnünk minden politikai szereplőt, hogy felelősségteljesen járjon el, ne vezesse félre az embereket, ne használja ki az emberek legitim aggódását" - jelentette ki.

Leszögezte: Magyarországon csakis olyan beruházás jöhet létre, amely az európai szinten is rendkívül szigorú környezetvédelmi előírásokat tiszteletben tartja, minthogy a kormány számára az emberek egészsége és biztonsága a legfontosabb.

"Egyetlen beruházás sem veszélyeztetheti az emberek egészségének biztonságát, ezért továbbra is a legszigorúbb feltételeknek kell megfelelni.

Biztosan állíthatom, hogy azok a gyárak, amelyek felépültek, s azok a gyárak, amelyek épülnek, ezen szabályokat tiszteletben is tartják"

- szögezte le. A miniszter emlékeztetett, hogy nem valamiféle újdonságról vagy titkos dologról van szó, mivel hazánk a világ negyedik legnagyobb elektromos akkumulátorgyártójaként már ma is az autóipar egyik éllovasa.

A magyar autóipar termelési értéke tíz év alatt három és félszeresére emelkedett, s tavaly meghaladta a 12 ezer milliárd forintot, ami 31 százalékos éves növekedést jelentett. A szektor versenyképességét pedig jól mutatja a 90 százalékos kiviteli hányad, valamint hogy tavaly a világ 173 országába exportáltak autóipari termékeket Magyarországról - tájékoztatott.

Végezetül pedig megerősítette, hogy a kormány továbbra is támogatni fogja az elektromos átálláshoz szükséges autóipari beruházásokat, mivel ezek tartják növekedési pályán a gazdaságot, ráadásul több könnyítés is elfogadásra vár a beruházástámogatási rendszert illetően.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×