Infostart.hu
eur:
379.32
usd:
321.5
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Nyitókép: Magyar Közút/Facebook

A mellékutak felújítására büszke a Magyar Közút

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet ellenére is jelentős mennyiségű útfelújítási munka valósult meg – tájékoztatott a társaság. Külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljeskörűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel. 2023 tavaszától pedig további 130 kilométernyi, már megkezdett felújítás folytatódik.

Az országos közútkezelő idén is költségvetési, hazai, illetve európai uniós források bevonásával végeztetett teljes körű felújítási munkákat. A külső szakvállalkozások bevonásával megvalósuló projektekben közös, hogy nemcsak a kopóréteget cserélték ki a szakemberek, hanem szükség esetén a kötő- és alaprétegeket is újraépítették, megerősítették, illetve az út menti környezetet, árkokat, vízelvezető rendszereket is rendbe tették, továbbá új burkolati jelekről, táblák kihelyezéséről is gondoskodtak a szakvállalkozások. Vagyis a felújításokban érintett szakaszokon átfogó beruházásokat végeznek el a szakemberek.

Az elmúlt években egyre nagyobb volumenű útfelújítások valósultak meg az állami utakon. "2010 óta összesen közel 8000 kilométernyi útfelújítást végeztek el a kivitelezők állami beruházásokon keresztül. Ebből csak 2022-ben mintegy 960 kilométernyi, főleg mellékúti szakasz volt érintett. A 2022-es beruházások összértéke meghaladja a 185 milliárd forintot, amit döntő többségében a hazai költségvetési források biztosítottak. Bár az elmúlt nyár végén az állami beruházások felfüggesztésére került sor, és jelenleg az előkészítés alatt álló projekt megvalósításának menetrendjének újraütemezésén és felülvizsgálatán dolgozunk, kijelenthető, hogy nem hagyunk félbe beruházásokat, így a tavaly elkezdődött, de még nem befejezett projektek közül

2023 tavaszán további 130 kilométernyi úton folytatódnak a kivitelezések”

– közölte Bartal Tamás, az Építési és Közlekedési Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Igazgatóságának elnöke.

"A tavalyi év legnagyobb sikere, hogy több mint 10 saját géplánccal több mint 800 kilométernyi mellékúton végezhettünk 1-2 vagy két rétegben aszfaltcserét, melyek így komfort érzetben megegyeznek a teljes körű felújításokkal. Ehhez több mint 340 ezer tonna aszfaltot használhattunk fel a Magyar Falu Program támogatási forrásainak köszönhetően. Ezeknél a beavatkozásoknál is törekedtünk arra, hogy nemcsak az út, hanem annak környezete is megújuljon, így a lehetséges helyszíneken a padkát és az árkot is rendezték a mérnökségi szakembereink” – tette hozzá Szilvai József Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

A Magyar Közút az elmúlt években jelentős gép- és eszközbeszerzési programot valósított meg, hogy még hatékonyabban tudja végezni az üzemeltetési és fenntartási feladatait. 2022-ben többek között

  • 20 új teherautót,
  • a Magyar Falu Program támogatásának köszönhetően 2 komplett aszfaltozó gépláncot (aszfaltterítő finisher, úthenger, emulziószóró berendezés, nyergesvontató, tréler),
  • 10 univerzális munkagépet,
  • 3 oszlopverő gépet,
  • 14 darab ütközési energiaelnyelő eszközt és
  • további számos kisebb-nagyobb adaptert, célgépet szerzett be mérnökségei számára.
KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Faragó Tamás a női pólósokról: ez egy nyerő társaság, a mai remélt Eb-győzelem még csak a kezdet lehet

Ma este az aranyéremért játszik a magyar női vízilabda-válogatott a madeirai Európa-bajnokságon, az ellenfél Hollandia lesz. A Nemzet Sportolója az InfoRádióban azt mondta: nem érdemes kiindulni az ellenük vívott, múlt heti középdöntős mérkőzésből, mert mindkét csapat szerényen és sok hibával játszott. Azt gondolja, a mieink legjobbjai pontosan tudják, mit kell tenniük a kulcspillanatokban azért, hogy a végén győzelmet ünnepelhessenek.

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×