eur:
401.77
usd:
372.08
bux:
92509.43
2025. március 27. csütörtök Hajnalka
Kútoszlopok egy OMV töltőállomáson a II. kerületi Szilágyi Erzsébet fasoron 2017. január 25-én.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

OMV: még két hónap kell az üzemanyagpaic normalizálódásához

Napokon belül ott lehetnek legalább az alapüzemanyagok minden magyarországi töltőállomáson – mondta az OMV Hungária ügyvezető igazgatója.

Az ársapka megszüntetése előtti utolsó héten hihetetlenül nagy forgalom alakult ki a kútjaikon, hogy nagyon komoly készlethiány alakult ki, összességében a hálózatuk felén – mondta a Portfoliónak adott interjúban Balogh Tibor, az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója. Azt is hozzátette, soha nem adtak még el egy hét alatt annyi üzemanyagot, mint amennyit az ársapka eltörlése előtti egy hétben.

Az ársapka eltörlése után azt tapasztalják, hogy a forgalom visszaesett, ami csökkentette a nyomást a kutakon is, ami a cégvezető szerint összefügghet azzal is, hogy „nyilvánvalóan sokan betankoltak, így még nem kellett újra tankolniuk”.

"Én azt várom, hogy a napokban talán eljutunk oda, hogy az alaptermékek megjelennek minden töltőállomáson, de azt tudni kell, hogy jelen pillanatban olyan készletszintek vannak, melyek a normál üzleti működéshez nem elegendők. Ez azt jelenti, hogy

jelenleg a minimumra töltjük a kutakat annak érdekében, hogy mindenütt elérhetőek legyenek a termékek, de ez nem egy megnyugtató készletszint,

így bármilyen lokális keresletnövekedés fel tudja borítani a helyzetet" – mondta Balogh Tibor, és hozzátette, azért is tartják fenn továbbra is a mennyiségi korlátozásokat, mert vannak olyan benzinkútjaik, ahol még egyáltalán nincs valamelyik üzemanyagból.

Szerinte az ellátási szint helyreállítása – figyelemben véve, hogy a Molnak töltenie kell a magyar állami készleteket, az OMV-nek pedig magyart és az osztrákot is –, még körülbelül két hónapot vesz igénybe.

Arról is beszámolt, hogy elvileg december 31-ig kell visszatöltenie a OMV-nek a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) felé azt a nyáron az állami készletekből kivett 18 millió liter 95-ös benzint és 29 millió liter gázolajat, amit a schwechati finomító balesete miatt kellett igénybe venniük, de ez több mint két héttel a határidő előtt megtörtént. Emellett

januártól az első negyedév során újabb 28 millió liter gázolajat fog az OMV a magyar állami készletbe tölteni.

Az ársapkáról azt mondta, hogy a hatásai többfélék voltak, és bár „még talán nem túl későn szűnt meg”, csökkentette az importot és durván növelte a keresletet. „Ebben az évben minden országban csökkent az üzemanyag-kereslet, kivéve Magyarországot” – hívta fel a figyelmet egy fontos fogyasztási adatra.

Címlapról ajánljuk
Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Süth Miklós: valóban Pakisztánból került Kisbajcsra a száj- és körömfájás vírus

Azt egyelőre nem sikerült megállapítani, hogy miként került hozzánk Pakisztánból a ragadós száj- és körömfájás vírusa – mondta az InfoRádióban Süth Miklós, az Állatorvos-tudományi Egyetem stratégiai rektorhelyettese. A korábbi országos tisztifőorvos szerint már most, a két telep fertőzése után sokmilliárdos kárról van szó. A levéli telepen alkalmazott vakcinázás jelentőségéről is beszélt.

Nyugdíjkiegészítést fizet a kormány a magas infláció miatt

A szerdai kormányülésen elhangzottakról tájékoztatott Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő. A legkisebb településen élők számára külön döntések születtek az ülésen, ezekről külön bejelentéseket tett Gyopáros Alpár kormánybiztos. Sok újságírói kérdés irányult a miniszterelnök március 15-ei beszédére és a jegybanknál zajló vizsgálatra.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.27. csütörtök, 18:00
Gacsályi József
az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgató-helyettese
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×