Több gond is van a magyar nyugdíjrendszerrel az egyik legismertebb szakértő, Farkas András szerint. A Pénzcentrumnak beszélt arról, hogy túl bonyolult a számítási rendszer, nagyok az aránytalanságok, és az sem mindegy, ki mikor választja a nyugdíjba vonulást.

A legfontosabb hat probléma, és a lehetséges megoldások:

• Az átláthatóság hiánya – senki nem látja előre az élete során, hogyan nő a nyugdíja, hogyan épülnek a jogosultságai, mennyi járulékot érdemes fizetnie. Emiatt az állami nyugdíjrendszer motiváló ereje nulla. Olyan bonyolult számítás-sorozat szükséges a nyugdíj kiszámításához, amit földi halandó föl nem fog. A megoldás egyszerű lenne: át kell állítani a rendszert a bruttó nyugdíjszámításra. A bruttó keresetekből számított nyugdíj így maga is bruttó összegű lenne, vagyis adó- és járulékterhet viselne – ezzel egyúttal azt a méregfogat is kihúznánk, hogy a nyugdíjasokat "el kell tartania" az aktív korosztályoknak.
• Az igénylés időpontja – hasonló életpályák, hasonló szolgálati időtartamok, hasonló keresetek mellett is drámai mértékben eltérő összegű nyugdíjakat állapíthatnak meg attól függően, hogy melyik évben igényelte a jogosult a nyugdíját. Ennek oka, hogy a nyugdíjszámítás során a korábbi évek kereseteit a nyugdíjba vonulás évét megelőző év átlagos kereseti szintjéhez kell igazítani (ez a valorizálás folyamata), s miután az utóbbi években meglódult a nemzetgazdasági átlagbér növekedése, a valorizációs mértékek is megugrottak. Ezt úgy lehet kiküszöbölni, ha a valorizáció nem egyetlen ugrással történne meg a nyugdíj megállapítása során, hanem az aktív korunk minden évében, évente valorizálnák az addig szerzett jogosultságainkat.
• A szolgálati évek nem egyenletesen számítanak – a magyar nyugdíjrendszerben az első húsz év szolgálati idő majdnem kétszer annyit ér, mint a második húsz év, a linearitás teljes hiánya hozzájárul ahhoz, hogy a nyugdíjrendszerünkből teljes mértékben hiányzik az előre jelezhetőség, az átláthatóság, az áttekinthetőség.
• A nyugdíjemelés módja – a jelenlegi nyugdíjemelés az éves infláció mértékétől függ, ha az infláció alacsony, miközben a nemzetgazdasági átlagbér növekedése magas, akkor a nyugdíjak vásárlóértéke az aktív korúak keresetének vásárlóértékéhez képest hihetetlenül gyorsan leszakad. Ezt úgy lehetne orvosolni, ha vegyes emelési rendszer lenne, amikor a nyugdíjemelés nemcsak az infláció mértékétől, hanem az átlagbér növekedésének ütemétől is függ, akár közvetlenül, akár közvetve.
• A legszegényebb nyugdíjasok – a nyugdíjas társadalom egymillió tagja havi 148 ezer forintnál kisebb, 350 ezer tagja 100 ezer forintnál kisebb nyugdíjból kénytelen megélni, ezért a kis összegű nyugdíjak emelésére új módszert – szolidaritási emelési korrekciós eljárást – kellene kidolgozni.
• Hiányzik a foglalkoztatói nyugdíjpillér – az állami nyugdíjpillér mellett egyáltalán nincs foglalkoztatói nyugdíjpillér, az öngondoskodási pillér pedig fejletlen. A foglalkoztatói nyugdíjpillér megteremtése felé az első lépés lehetne, ha visszaállítaná a törvényhozás a dolgozóik nyugdíjcélú megtakarításait támogató munkáltatókat megillető korábbi kedvezményes adókörnyezetet, hogy ne kerüljön például az önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltatói támogatása ugyanannyiba a munkáltatónak, mintha bért fizetne.