Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.7
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary Zrt. elnök-vezérigazgatója , mielőtt megállapodást ír alá a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott hitelek garanciájáról Pier Luigi Giliberttel, az Európai Beruházási Alap vezérigazgatójával a Magyar Tudományos Akadémia épületében 2018. február 22-én. A megállapodással kedvezőbb feltételekkel juthatnak hitelhez az érintett társaságok.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Jelasity Radován: lassulás jön, muszáj lesz alkalmazkodni

Az egy évvel korábbi 45 milliárd forint után az idei év első kilenc hónapjában mindössze 18,3 milliárd forint nyereséget ért el a magyar Erste Bank. Az ingatlanhitelezés jelentősen visszaesett az emelkedő kamatkörnyezetben – mondta az InfoRádiónak az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója.

A tavalyinál 59,2 százalékkal alacsonyabb, 18,3 milliárd forint lett az Erste Bank adózott nyeresége idén az első kilenc hónapban, ugyanakkor folytatódott a hitelezés növekedése.

Ezzel kapcsolatban Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója az InfoRádióban elmondta: a magyar bankszektor, beleértve az Erstét is, a gazdaság tükre, és mindazok a kihívások, amelyekkel a gazdaság szembenéz, a bankszektor mérlegében is megjelennek. Az első háromnegyed évet a tavalyi év hasonló időszakánál sokkal kisebb profittal tudták befejezni, ez egy közel 60 százalékos adózás utáni eredményt jelent. A bank bevételei kisebb mértékben nőttek a megemelt kamatoknak köszönhetően, viszont a működési kiadások drasztikusan megemelkedtek – főleg az egyszeri, a Sberbank miatt az Országos Betétbiztosítási Alapba történt 7,9 milliárdos befizetés miatt. Ezen túl még természetesen az árfolyam-, a rezsi- és bérnövekedések miatt is jelentősen nőtt a kiadás.

"Reménykedünk, hogy az év utolsó negyedévében sikerül ezen az eredményen javítani, de mindenesetre minden ágon látszik, hogy csökken a hitelezés – nemcsak a magasabb kamatok miatt, hanem a kisebb kereslet miatt is. Ez arra utal, hogy lassuló gazdaság előtt álló 2023-as évre fogunk ráfordulni" – mondta a bankvezető.

Az Erste Bank a jövő évre 0,2-0,5 százalék közötti gazdasági növekedéssel számol.

Jelasity Radován elmondta: a lakossági hitelezésben az első 6 hónapban még a tavalyi volumen fölött voltak, a harmadik negyedévben ez a trend megváltozott, és október végére, novemberre már drasztikusan csökkent. Összességében az év első kilenc hónapjában körülbelül 5-7 százalékkal maradt el a tavalyi hasonló időszakhoz képest a lakossági hitelezés.

Az ingatlanhitelezésben volt a legjelentősebb visszaesés.

"Természetesen ha az MNB kamatot emel, az meglátszik a hitelek árazásán is. Jelenleg az Erstében egy ingatlanhitel több mint tíz százalékba kerül tízéves időtartamra, ami miatt természetesen sokkal kisebb a kereslet, de a kínálat is jelentősen megváltozott az utóbbi időszakban."

Befagyni, teljesen leállni a lakossági ingatlanhitelezési piac biztosan nem fog Jelasity Radován szerint.

"Láttunk azért már ehhez hasonló számokat 2012-2013-2014 környékén. Mi mindenesetre egy lassulásból indulunk ki, de – makroökonómiai szintről nézve – minél gyorsabban igazodunk hozzá az új kereslet-kínálathoz, minél gyorsabban igazodik a makrogazdaság az új realitáshoz, szerintem annál gyorsabban lehet majd újraindítani a gazdaságot, csökkenteni a kamatokat, és ennek megfelelően újra olyan kamatról beszélni, ami egy számjegyű" – fejtette ki az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×