Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Nyitókép: Pixabay

Drágább lesz pecázni, de még kalkulál a vezetőség

Nyolcszázezernél is több tagja van a Magyar Országos Horgász Szövetségnek, 1206 egyesületben, 60 ezer hektárnyi vízen horgászhatnak –jelentette be Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke. Ez a jó hír, a gond az, hogy emelni kell a horgászjegyek árát.

Tavaly fordult elő először, hogy több halat telepítettek a tavakba, mint amennyit kifogtak a horgászok – közölte Szűcs Lajos. A Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke azonban arról is beszélt a Borsnak, hogy jövőre emelik a horgászjegyek árát.

A szövetség választmánya a következő hetekben ül össze, hogy megvitassák ennek mértékét. Ez ahhoz kell, hogy a mostani magas színvonalat minél inkább meg tudjuk tartani – hangsúlyozta Szűcs Lajos. Az elnök szerint a jelenlegi nehéz időszakot túl kell élni, ehhez pedig kéri a horgászok együttműködését és támogatását.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, akár 40 százalékkal is drágább lehet karácsonykor a ponty, mint tavaly. Ezt Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke mondta el az InfoRádióban.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×