Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Gold coin Stack On the table save money Taking care of money
Nyitókép: ArtRachen01/Getty Images

Nagy tili-toli történt a költségvetésben

Százmilliárdokat csoportosított át a kormány, a Központi Maradványelszámolási Alapnál pedig közel 200 milliárdos túllépést engedélyeztek.

A Központi Maradványelszámolási Alap 198 milliárd forinttal léphető túl, ebből a nem állami felsőoktatási intézmények 123 milliárddal részesednek. Feloldásra került a Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből zárolt csaknem teljes összeg. Ide beszerzésre 33 mentőautóra adott pénzt a kormány – szemlézi a Napi.hu a Magyar Közlönyben megjelent határozatot.

A Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó társaságok forrásjuttatásaiból elvesz 5,9 milliárd forintot. A Megtakarítási Alapból pedig 6 milliárd 598 milliót át tesz a Központi Maradványelszámolási Alapba. A TIM a közlekedési társaságok forrásjuttatásaira 6,2 milliárd forintot fordíthat – fűzik hozzá.

Az is kiderült, hogy a Központi Maradványelszámolási Alap belül a koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatás 2,5 milliárd forinttal lett kevesebb, ezt a pénzt a külügyi fejlesztési és kutatási programok kapták.

A kormány elvett a Központi Maradványelszámolási Alapból 6,6 milliárd forintot is. Ebből a fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok 2,8 milliárd, míg a nem állami felsőoktatási intézmények 2,5 milliárd forinttal részesedtek.

Ugyan csak ennél a költségvetési fejezetnél 198 milliárdos túllépéséről döntött a kormány. Ebből a nem állami felsőoktatási intézmények 123 milliárddal részesedtek. A vasúti személyszállítási közszolgáltatások költségtérítésére 41 milliárd, az iparűzési adókedvezménnyel kapcsolatos önkormányzati támogatásra 27 milliárd fordítható.

Túllépésre is lesz lehetőség

A Rendkívüli kormányzati intézkedések kasszája 68,5 milliárddal csökkent, ezt a pénzt a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) kapta, a tulajdonosi joggyakorlása alá tartozó egyéb társaságok forrásjuttatásaira.

A határozat megengedi Belügyminisztérium költségvetésében szereplő, a terrorellenes intézkedések megvalósításához kapcsolódó kiadások 2,3 milliárd forinttal történő túllépését. A Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetéséből zárolt 20,4 milliárd forintból 19,4 milliárdot feloldott a kormány.

Egy másik módosítóban 33 mentőautó idei beszerzésére biztosított a kormány 2 milliárd 291 millió forintot, az Országos Mentőszolgálatnak.

Címlapról ajánljuk
„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

„Minden nap egy kicsivel jobbnak lenni” – Mi lehet Norvégia titka?

Minden nap csak egy kicsit fejlődni és egymást irigység nélkül segíteni – ez a norvég sikersorozat receptje a sportéletben és azon túl is. A többi között erről beszélt az InfoRádióban a 10-szeres magyar válogatott futballista Kovács Péter, aki kitért a Bodö/Glimt Bajnokok Ligája-menetelésére is.

Robert Fico nem akar Ukrajnában találkozni Zelenenszkij elnökkel

A szlovák miniszterelnök pénteken telefonon közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, hogy ő és Orbán Viktor miniszterelnök szakértői küldöttséget akar küldeni a Barátság kőolajvezeték állapotának megvizsgálására – jelentette a TASR szlovák állami hírügynökség a kormányfő Facebook-bejegyezését ismertetve.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Döntött a világ egyik legnépesebb országa, de a neheze csak most jöhet: a nagyhatalmak feszülten figyelik a helyzetet

Kevesebb, mint két évvel ezelőtt váratlanul összeomlott a politikai vezetés a világ egyik legnépesebb országában, Bangladesben. Az egyre inkább autoriter rendszerbe forduló Sejk Hasina miniszterelnök vezette korszak végül 2024 augusztusában a politikus helikopteres menekülésével zárult le. Az ezt követő átmeneti helyzetnek vetettek véget a 2026 februárjában megtartott választások, ezek újra stabilizálhatják a 173 milliós lakosságú országot. Ugyanakkor a feszült geopolitikai helyzetben egyáltalán nem mindegy, hogy Dakka milyen irányba megy tovább.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×