Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Ég a gázláng egy gáztűzhelyen Chisinauban 2022. január 27-én. Moldovában válságos a helyzet a földgáz árának emelkedése miatt, a parlament január 20-án szükségállapotot vezetett be az országban. Amíg novemberben ezer köbméter földgáz beszerzési ára 450 dollár volt, januárban már 647 dollár. A moldovai gázipari vállalat, a Moldovagaz január 21-én azt javasolta az országos energiaszabályozási ügynökségnek (ANRE), hogy több mint 40 százalékkal emeljék a fogyasztók gázdíját.
Nyitókép: MTI/EPA/Dumitru Doru

Az EU diktálni akarja az oroszoknak a gáz árát

A földgáz árának piacfüggetlen, hatósági korlátozását javasolja az Európai Bizottság. Ezt a Handelsblatt című német üzleti lap közölte belső, bizottsági dokumentumokra hivatkozva.

A Handelsblatt hírportálján közölt beszámoló szerint a brüsszeli bizottság szakértői két megoldást dolgoztak ki. Az egyik az Oroszországból származó import földgázra vonatkozik. Az elképzelés szerint az Oroszországra az Ukrajna ellen indított háború miatt kivetett szankciókhoz hasonlóan uniós jogszabályt kellene alkotni arról, hogy az EU tagállamai az orosz fél által megnevezett ártól függetlenül a saját, közösségi árazási rendszerüket követik, és semmi szín alatt nem fizetnek többet a rendszerben rögzített maximális árnál.

Így az EU "diktálná" a földgáz árát Moszkvának, és korlátozná az Ukrajna elleni háborúra fordítható bevételeit, kihasználva, hogy a szükséges infrastruktúra - vezetékek - hiányában Oroszország egyhamar nem tudja más piacokon értékesíteni az eredetileg az EU-nak szánt földgázt.

Azonban Moszkva ellenlépésként leállíthatja az EU-ba irányuló gázexportot. Ezért ez a megoldás csak akkor jöhet szóba, ha a tagállamok vállalják ezt a kockázatot, beletörődnek abba, hogy akár teljesen elapadhat az orosz forrás - írta a Handelsblatt. A lap emlékeztet rá, hogy már amúgy is igen csekély mennyiség érkezik, mert Moszkva egyoldalúan felfüggesztette a legnagyobb kapacitású vezetékrendszer, az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 üzemeltetését.

Hozzátették: erről az "árplafon" megoldásról régóta tárgyalnak a tagállamok, de nem sikerült többséget szervezni mögé. Mindenekelőtt a német kormány húzódozott, mondván, hogy az EU nem adhat ürügyet a Kremlnek a földgázszállítások visszafogására.

Az Északi Áramlat leállításával ez az érv már nem érvényes - fejtette ki a Handelsblatt, megemlítve: Berlinben nem számítanak arra, hogy az orosz fél újra üzembe helyezi a vezetékrendszert.

Az uniós javaslattevő és végrehajtó szerv elemzésében vázolt másik lehetséges megoldás az uniós piaci beavatkozás. Az elképzelés azon a megfigyelésen alapul, hogy az Ukrajna elleni orosz háborúval összefüggésben kialakult energiaválság előtt a földgáz nagykereskedelmi árát az EU teljes területén a hollandiai földgáztőzsde (TTF) határozta meg, az utóbbi hónapokban viszont jelentős regionális eltérések mutatkoznak.

Az eltérések alapján az EU-t két területre, egy zöld és egy vörös zónára kellene osztani. A zöld zónába kerülnének azok az országok, amelyekben alacsony a függőség az orosz földgázszállításoktól, és így a földgáz ára is viszonylag alacsony. A vörös zónába kerülnének az orosz szállításoktól erősen függő és a TTF-en kialakuló szintnél jóval magasabb árakkal küszködő országok.

A javaslat szerint a vörös zónában kellene korlátozni a földgáz árát egy rugalmas, a TTF-en végbemenő mozgásokhoz igazított rendszerrel, amely a maximális árat határozná meg. Ez mindig magasabb lenne, mint a tőzsdei ár, de nem emelkedhetne a végtelenségig, így egyszerre lehetne biztosítani az ellátást és csökkenteni az orosz földgázfüggőséggel küszködő országok terheit.

Ugyanakkor - tette hozzá a Handelsblatt - úgy tűnik, hogy a tanulmány szerzői sem teljesen elégedettek az elképzeléssel. Ugyanis azt írták, hogy az árképzési feltételek és az irányítás technikai részleteinek meghatározása "rendkívül összetett" feladat, és ez a bonyolultság a rendszerhez csatlakozó tagállamok számának emelkedésével együtt növekedne.

Azt is kiemelték, hogy "nagy kihívás" lenne biztosítani, hogy a földgáz ilyen erőteljes piaci beavatkozás mellett is eljusson oda, ahol a legnagyobb szükség van rá - idézte a Handelsblatt az energiaügyekért felelős tagállami miniszterek szombati tanácskozásának előkészítő munkálatai részeként készült elemzést, amelyről a Süddeutsche Zeitung című lap is beszámolt.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×