Infostart.hu
eur:
395.71
usd:
337.77
bux:
103913.12
2025. augusztus 13. szerda Ipoly
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Az idén nem fürdenek be a vendéglátósok a Balatonnál

Az elmúlt hetekben a hazai éttermekben kisebb volt a forgalom, mint tavaly. A hotelek többségében sem volt kiemelkedő a június és a július első fele.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége szerint a július első fele kicsit lassabban indult, és június hónapra is többet vártak. De most már úgy tűnik, hogy augusztus 20-ig bezáróan magas kihasználtsággal mennek majd a szövetség szállodái – nyilatkozta Baldauf Csaba elnök hozzátéve, hogy a foglaltságok már 80 százalék fölöttiek.

Érdeklődésünkre hozzátette: bár a vendéglátásra kisebb a rálátásuk, információik szerint ezen a téren is tapasztalható egy szerény csökkenés a tavalyi évhez képest. Megjegyezte azonban, hogy 2021-hez viszonyítani nem a legszerencsésebb, hiszen akkor egy olyan extrém kereslet jelent meg mind a vendéglátásban, mind a szállodaiparban, amit nem a normál piaci viszonyok generáltak. Szemben az idei évvel, amikor a keresleten a külföld és a belföld egyaránt osztozik – magyarázta.

Baldauf Csaba számításai szerint július közepéig 40-45 százaléka realizálódhatott az elvárt fogalomnak, és árbevételek tekintetében – illetve átlagárban – pedig nyugodtan kijelenthető, hogy a tavalyi évet jócskán sikerült meghaladni, de még a 2019-es eredményeket is túlszárnyalták. Mint mondta,

a kényszerű áremelések, illetve a „szép” forgalom szorzata egyértelmű árbevétel-növekedést generál,

amellett hogy a másik oldalon az erőteljesen növekvő költségek pedig egyértelműen rontják a nyári hónapok eredményét.

A nyár hátralévő, legfontosabb időszakát illetően a szövetség elnöke bízik abban, hogy a mostanra tendenciózussá vált rövid távú foglalások továbbra is plusz forgalmat fognak gerjeszteni. Hozzátette: a most beérkező foglalások már augusztus második felét erősíthetik. Ezáltal összességében a három nyári hónap egyenlege jó eséllyel pozitív lesz, amire Baldauf Csaba szerint szükség is van, mert szerinte az elmúlt években komoly veszteségeket szenvedett el az ágazat, plusz egy esetleges őszi visszaesésre is komoly tartalékokat kell képezni. De

pénzügyileg és vendégfogalom tekintetében is mindenképp egy jó nyár lesz

– tette hozzá.

Balaton: a hét végék kifejezetten erősek

A Balatonnál a „tavaszi szezon” (június közepéig-végéig bezáróan) megfelelt az előző év hasonló időszakának. Legalább akkora forgalmat tudtak regisztrálni, mint egy évvel korábban – közölte a Balatoni Szövetség elnöke. Hoffmann Henrik arra is felhívta a figyelmet, hogy a térség a szolgáltatások és a szállások szempontjából is rengeteget fejlődött az elmúlt években: több mint 10 ezer vendégszoba újult meg a tó partján, miközben új szállodák is létesültek, illetve jó néhány beruházás még folytamban van, amik új kínálati lehetőséget fognak megteremteni.

A szövetség elnöke szerint a balatoni árakban nemcsak az energia és minden egyéb drágulása, hanem a szolgáltatások színvonalának emelkedése is tetten érhető, amit indokoltnak is tart. Jelezte viszont, hogy az elmúlt két évben elmaradt fesztiválok, rendezvények – például Balaton Sound, Kékszalag, vagy a még hátralévő ZamJam – nagy érdeklődésre tartottak számot, bár a 2019-es évtől némileg még elmaradnak a számok.

Mint mindig, a forgalom most is hektikus, de a hét végék kifejezetten erősek – tette hozzá Hoffmann Henrik. Viszont azt is elmondta, hogy amikor rosszra fordulaz idő, még a nyaraló tulajdonosok is eltűnnek és ez rányomja a bélyegét az egyéb szolgáltatók – éttermek, üzletek, stb. – fogalmára.

Kiemelte:

ha a forgalom a Balaton partján úgy alakul, mint tavaly, akkor mindenki elégedett lehet.

Ebben nagy szerepet játszik a tavaszi és a téli szezon is, tekintve, hogy a magyar tenger jó ideje már egész éves üdülőhellyé próbál válni. Ez főleg az aktív turizmusról és a gasztronómiáról szól. Hoffmann Henrik bízik abban, hogy a mindenki által ismert nehézségek ellenére sem fog elfogyni a hazai kereslet az őszi hónapokra.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc az Arénában: pénteken még nem lesz tűzszünet

Kaiser Ferenc az Arénában: pénteken még nem lesz tűzszünet

A péntekre várható alaszkai Trump–Putyin csúcstalálkozó előtt az orosz–ukrán háború állását, kimenetelét, a békekötés esélyeit elemezte Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az InfoRádió Aréna című műsorában. Kiderült, meddig van esélyük az ukránoknak megállítani az orosz betörést, minek kell még történnie egy tűzszünet előtt és miért nem kötik Moszkvát tetteiben a támogatói.

Újra itt a harmadfokú hőségriasztás

Csütörtökön 0 órától vasárnap 24 óráig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az ország területére a Országos Tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. legfrissebb előrejelzése alapján - tudatta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közös közleményben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.08.13. szerda, 18:00
Velkey György
a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának főigazgatója
Trump Európánál szegényebbé tette az USA-t, az EU nagy nyertese a vámalkunak – állítja a korábbi fehér házi tanácsadó

Trump Európánál szegényebbé tette az USA-t, az EU nagy nyertese a vámalkunak – állítja a korábbi fehér házi tanácsadó

Donald Trump új vámtarifái a legnagyobb egyoldalú amerikai gazdaságpolitikai fordulatot jelentik közel egy évszázada, és összességében az Egyesült Államokat szegényítik el jobban, mint Európát – mondta el az a L’Express francia lapnak adott interjújában Jason Furman, a Harvard Kennedy School professzora és Barack Obama korábbi gazdasági tanácsadó testületének elnöke. Szerinte az átlagos importvám 2%-ról 17%-ra ugrott, és a költségek véső soron az amerikai fogyasztókra hárulnak, miközben az EU megtorlásának elmaradása racionális döntés volt. Furman arra figyelmeztet, hogy az USA az országonként eltérő vámtételekkel feladta a legnagyobb kedvezmény elvét, ami a világrend széttöredezéséhez vezethet, ezért Európának nem vámemeléssel, hanem integrációjának mélyítésével, termelékenységének növelésével és piacainak skálázásával kell válaszolnia

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. augusztus 13. 11:56
×
×
×
×