Infostart.hu
eur:
378.44
usd:
320.55
bux:
0
2026. február 25. szerda Géza
A marshalling yard in Hamburg Maschen - Germany.
Nyitókép: mf-guddyx/Getty Images

Kerülik a magyar síneket a fuvaroztatók

A pályahasználati díj Európában általános mérséklése mellett a hálózatba visszatáplált energia mennyiségének mérését és a piacról történő áramvásárlás lehetőségét is kérik a hazai vasútvállalatok.

Lenullázódhat a magyar vasúti árufuvarozás versenyképességét javító minden korábbi intézkedés hatása, ha az állam nem intézkedik rövid időn belül az elszabadult vontatási energiaárak valamilyen ellentételezéséről – jelentette ki a VG-nek Kovács Imre, a Rail Cargo Hungária Zrt. igazgatóságának elnöke, egyben a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnökségi tagja. Reményei szerint az új kormány rövid időn belül napirendre tűzi a szervezet korábban beküldött javaslatát, ami a hazai vasúti áruszállításban, ezen keresztül a nemzetgazdaságban keletkező károk mérséklésére vonatkozik.

A Hungrail a pályahasználati díj (PHD) Európában jellemző mérséklése mellett – van külföldi példa a díj teljes elengedésére és adókedvezményre is – más megoldásokat is javasol. Általános külföldi gyakorlatot követő elgondolása szerint a jogszabálynak lehetővé kellene tennie, hogy a vasútvállalatok ne csak a pályaüzemeltetőtől, hanem a piacról is vásárolhassanak áramot, a MÁV pedig teremtse meg a beérkező áram mérését szolgáló műszaki feltételeket. Ez amúgy már megtörténhetett volna a vasúti áruszállítás liberalizálásakor – jegyzi meg a lap.

Kovács Imre egyébként már másfél éve felvetette Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, hogy sok országban bevált minta alapján a MÁV-nál is mérhetővé kellene tenni a vasúti járművek által visszatáplált villamos energia mennyiségét. Arra a kérdésre, hogy remél-e kedvező választ a minisztériumtól, kijelentette: „Ebben a témában nem lehetek pesszimista. […] Jelen működési feltételek mellett kérdésessé válhat a V0-s pálya életképessége is – mondta a többi között jelezve: – Ugyanakkor az árufuvarozás feltételeinek javításáról a minisztérium is készített egy tervezetet, és jelezte, hogy átadja a Hungrailnak szakmai véleményezésre. Ezt a dokumentumot nagyon várjuk.”

Kikerülik a magyar síneket

A megszaladt áramárak miatt mára gyakorivá vált – amiről a VG néhány hónapja még egyedi példaként számolt be –, hogy a fuvaroztatók, de maguk a vasútvállalatok is elkerülik a magyar síneket. Például egy Lengyelország és az Adria közötti fuvart most olcsóbb megtenni Ausztrián, mint Magyarországon át – olvasható. De mostanra az eddig kizárólag Magyarországon keresztül közlekedő, heti három pár török–német konténervonat útvonala is áthelyeződött a déli – szerb, horvát, szlovén – infrastruktúrára, a Lengyelországból Szerbiába irányuló rendszeres kokszforgalom pedig úgy kerüli ki a magyar vasúti pályát, hogy az árut Pozsonyban, illetve Gönyűn inkább dunai hajókra rakodják át, mint hogy megfizessék az irreálisan magas vasúti költséget.

A lap a többi között végül arra is rámutat, hogy Magyarországon a pályaberuházások is kerülőre kényszerítik a társaságokat. A magyar–szerb pályaépítések miatt most főleg a szerb oldalon vannak vágányzárak, emiatt a határon innen torlódnak a vonatok.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump: korszakalkotó fordulatot értünk el – évértékelő

Donald Trump megtartotta második ciklusának első hivatalos évértékelő beszédét (State of the Union address) a Kongresszus két háza előtt. Az amerikai elnök rekordhosszúságú beszédében határozott védelmébe vette második elnöki ciklusának első évét, „korszakos fordulatot” emlegetve.

Friss felmérés: a németek többsége a CDU/CSU és az AfD koalícióját szeretné

Pontosan egy évvel ezelőtt tartották Németországban az előrehozott parlamenti választásokat, amely két hónappal később CDU/CSU és az SPD kormánykoalíciójához vezetett. A legfrissebb felmérés eredményei mellett az is kiderült, hogy már nem csak az AfD számít „veszélyes” pártnak.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Totális háborút robbanthat ki Donald Trump – Vaskos dilemma kínozza az elnököt

Donald Trump magyar idő szerint ma hajnalban tartotta hagyományos évértékelőjét a Kongresszus előtt, az amerikai elnökök State of the Union-beszédét jellemzően fanfár övezi Washington D.C.-ben. A felhajtás felszíne alatt azonban súlyos dilemmára keresik a megoldást a Trump-adminisztráció berkeiben: hetek óta folyik a vita egy Irán elleni potenciális katonai beavatkozásról. Habár az iráni külügyminiszter holnap Genfben tárgyal az Egyesült Államok képviselőivel a síita állam atomprogramjáról, az amerikai légierő a 2003-as iraki háború óta nem összpontosított annyi pusztító erőt a Közel-Keletre, mint most. A háborús esélylatolgatást – a tárgyalás kimenetelén túl – számos külföldi tényező befolyásolhatja, például Izrael vagy az arab partnerek lobbizása az egyik, illetve másik irányba, de érdemes az amerikai hátország dinamikáiról is szót ejteni. Mekkora egy Irán elleni támadás támogatottsága odahaza, és végleg kiábrándulhatnak Trumpból a saját szavazói, ha háborúzni kezd?

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×