Infostart.hu
eur:
379.26
usd:
321.13
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Nyitókép: Budapest Airport/Facebook

Árbevétele felénél is nagyobb vesztesége volt a Budapest Airportnak tavaly

A vállalat közleményében katasztrofális évnek nevezte 2021-et a légiközlekedésben. A béreket márciusban 13 százalékkal emelték.

Annak ellenére, hogy Budapest Airport tavalyi utasforgalma 20 százalékkal, a légiáru mennyiség pedig 36 százalékkal emelkedett 2020-hoz képest, a vállalat a koronavírus-járvány második évét is komoly veszteséggel zárta: a 2021-es pénzügyi évét 143 millió euró nettó árbevétel mellett 87,6 millió euró veszteséggel fejezte be.

A vállalat közleménye úgy fogalmaz: a tavalyi egy újabb "katasztrofális év volt a légiközlekedési iparágban", bár a pandémia első événél, 2020-nál valamelyest jobban alakult.

Az év második felében megkezdődött a kilábalás a koronavírus-járvány okozta súlyos válságból. Folyamatosan épültek vissza a légitársaságok kapacitásai és ezzel párhuzamosan a repülőterek forgalma, de

az utasszámok még továbbra is messze elmaradtak a 2019-es szinttől

– tették hozzá.

A vállalat 143,3 millió euró nettó árbevétele az előző évit 21 százalékkal haladja meg, a veszteség pedig 20 százalékkal csökkent 87,6 millió euróra.

A Budapest Airport ezt az utasszámcsökkenéshez köthető hatalmas bevételkiesést továbbra is a rekord cargo-forgalommal és olyan stabil, az utasszámtól függetlenül működő bérlőktől származó ingatlanhasznosítási bevételekkel tudta valamelyest pótolni, mint például a repülőgép-karbantartó vállalatok és az integrátorok – írták.

A cég 2022 márciusában

átlagosan 13 százalékkal emelte a dolgozói béreket.

Közölték azt is, tavaly 36,6 millió eurót fordítottak fejlesztésekre, így ezzel a 200 millió eurót is meghaladta az elmúlt 3 évben elvégzett kapacitásbővítő, infrastrukturális és fenntarthatósági beruházások értéke.

A Budapest Airport megkezdte az 1. Terminál újranyitásának és az új, 3. Terminál építésének előkészületeit. A két beruházás összértéke meghaladja majd az 1 milliárd eurót.

Chris Dinsdale, a Budapest Airport vezérigazgatója a közleményben kiemelte: büszkék rá, hogy a második járvány sújtotta évet is át tudták vészelni állami támogatás nélkül, és minden nehézség ellenére a fejlesztéseket is dinamikus ütemben folytatták. Reményét fejezte ki, hogy idén az utasforgalomban, és így a bevételekben is megközelítik a 2019-es eredményeket.

Címlapról ajánljuk
Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.

Szakértő: Európa nagyon is megérezné, ha India leállna az orosz olajbeszerzéssel

Az amerikai elnök megállapodott az indiai miniszterelnökkel arról, hogy 25-ről 18 százalékra csökkenti az Egyesült Államok az indiai árukra kivetett vámokat, noha India nem pont ugyanúgy fogalmaz a megállapodásról. Újdelhi ugyanekkor az EU-val is jelentős megállapodást kötött. Az összefüggésekről Trembeczki Zsolt, a Magyar Külügyi intézet kutatója beszélt az InfoRádióban.
Óriási csapkodás a piacokon!

Óriási csapkodás a piacokon!

Vegyes mozgások láthatók ma a világ tőzsdéin, az ázsiai tőzsdéken nem volt egyértelmű a mozgások iránya, Európában viszont jobb a hangulat. Itthon a BUX és három blue chip is történelmi csúcsot döntött. Az USA-ban ehhez képest vegyes a kép, a technológiai részvények továbbra is nyomás alatt állnak, és a ciklikusabb papírok teljesítenek jobban. Eközben az arany és az ezüst árfolyama tovább emelkedik, a sárga nemesfém árfolyama újra 5000 dollár felett jár. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×