Infostart.hu
eur:
353.96
usd:
309.92
bux:
139081.97
2026. június 30. kedd Pál
Contactless payment with debit card, coffee shop open after lockdown. Midsection.
Nyitókép: Halfpoint/Getty Images

Gond van a piacokon, sokan nem tudnak fizetni

Egyre többször és egyre több helyen éltek a vásárlók a kártyás vagy mobiltelefonos fizetés lehetőségével ebben az évben – derül ki egy friss felmérésből.

A koronavírus-járvány ebben az évben is éreztette hatását a fizetési szokásokban, ez látható az OTP Bank adataiban és a hitelintézet megbízásából végzett friss, fizetési szokásokat és lehetőségeket vizsgáló felmérésben is. A bankkártyával rendelkező felnőtt lakosság közel fele – 47 százaléka – idén többször vett igénybe elektronikus fizetési megoldást, mint korábban. Emellett 3 százalékkal csökkent azoknak a száma, akiknek az elektronikus fizetés lehetőségének hiányában el kellett állniuk egy-egy vásárlástól – írja a Pénzcentrum.

A felmérés adatai alapján ugyanakkor kevésbé vagyunk elnézőek, ha korlátozottak a fizetési lehetőségek. Míg tavaly a megkérdezettek 42 százalékát bosszantotta, ha nem tudott kártyával fizetni, addig idén ez a szám már 45 százalékra emelkedett.

A bank adatai alapján 2021 első negyedévében a forgalom 12 százalékkal növekedett a hitelintézet termináljain, amit a második negyedévben már a 20 százalékot is meghaladó emelkedés követett. Az újranyitást követő július-szeptemberi időszakban az elfogadói forgalom 13,7 százalékkal, míg a tranzakciószámok 24,2 százalékkal növekedtek 2020 azonos időszakához képest, azaz több helyen, és kisebb összegű vásárlások esetében is elektronikus fizetési megoldást választottak a vásárlók.

A nagyobb áruházakban és bolthálózatokban eddig is megvolt a kártyás fizetésre a lehetőség, ám – részben a jogszabályváltozás hatására – sokan olyan kiskereskedelmi egységekben, vállalkozóknál és különböző szolgáltatóknál is vásárolhattak már így, ahol eddig nem. A felmérés résztvevőinek többsége – a válaszadók 65 százaléka – azonban hiányolta ezt a fizetési lehetőséget a piaci és egyéb kisebb árusok esetében, ahol még mindig csak készpénzzel fizethetett.

Fontos tudni, hogy január 1-je óta hatályos szabályozás értelmében minden online pénztárgépet használó vállalkozásnak biztosítania kell vásárlói számára az elektronikus fizetés lehetőségét.

Címlapról ajánljuk
Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

Gaál Áron: maximum 7–10 napra lehet pontos időjárás-előrejelzést készíteni, és annak is megvannak a korlátai

A légkör kaotikus természete miatt 7–10 napnál hosszabb távra nem lehet megbízható vagy pontos időjárás-előrejelzést készíteni – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a HungaroMet Zrt. időjárás-előrejelző osztályának vezetője. Gaál Áron hozzátette: a csapadék-előrejelzés az egyik legkomplexebb feladat a meteorológiában. Azzal együtt valószínű, hogy a mostani „hőkupolának” heves zivatarok vetnek majd véget valamikor a hét közepén.

Orbán Viktor és Magyar Péter is reagált Hajdu János kihallgatásának hírére

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját, Hajdu Jánost. Orbán Viktor volt miniszterelnök politikai indíttatású eljárásról beszélt és kiállt a volt TEK-parancsnok mellett, míg Magyar Péter kormányfő feltette a kérdést: „Vajon ki lesz a következő?”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.30. kedd, 18:00
Velkey György János
az Egyházi Kórházak Egyesületének elnöke, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

Megnyugodtak a befektetők, zöldben zártak az amerikai tőzsdék

A befektetők a nap folyamán kiemelt figyelemmel követték az iráni fejleményeket. A hétvégén a felek még újabb támadásokat hajtottak végre egymás ellen, majd vasárnap megállapodtak az ellenségeskedések felfüggesztéséről, valamint arról, hogy biztosítják a hajók szabad áthaladását a Hormuzi-szoroson. A megállapodás tartósságával kapcsolatos bizonytalanság a tőzsdei mozgásokban is visszatükröződött: az ázsiai részvénypiacok vegyesen teljesítettek, Európában iránykeresés jellemezte a kereskedést, miközben az amerikai piacokon kedvezőbb volt a hangulat, bár a technológiai szektorban továbbra is maradt a volatilitás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×