Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2020. március 13-án. A városban 50 milliárd forintos beruházást valósít meg a német autógyártó cég.
Nyitókép: MTI/Bús Csaba

Továbbra is az autógyártás döcögése fékezi a magyar ipart

A globális félvezetőhiány jelent gondot.

Augusztusban az ipari termelés 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 0,6 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A termelés volumene kissé meghaladta a járvány előtti, 2019. augusztusi szintet – tette hozzá a KSH.

Az előző hónaphoz mérve harmadik hónapja tart a visszaesés, az éves adat pedig február óta a legszerényebb növekedést mutatja.

A növekedéshez a feldolgozóipari alágazatok többsége hozzájárult, azonban a legnagyobb súlyú járműgyártás – elsősorban a globális félvezetőhiány miatti gyárleállások miatt – ismét jelentősen csökkent tavaly augusztushoz viszonyítva, amikor 6,6 százalékos növekedés volt.

Szintén mérséklődött a kibocsátás a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásában, ahol 1,6 százalékos éves növekedést mért tavaly augusztusban a statisztika. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása viszont emelkedett a tavaly augusztusi 0,3 növekedés után.

Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 15,3 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában.

Az ipari termelés részletes augusztusi adatait egy hét múlva, október 13-án közli második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat – újabb részletek

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×