Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Zöldségek közül válogat egy vásárló 2020. január 25-én a nagykőrösi piaccsarnokban, ahol Nagy István agrárminiszter bejelentette, hogy a kormány támogatásainak köszönhetően a helyi termelői piacok száma 2012 és 2019 között a két és félszeresére, 117-ről 298-ra emelkedett.
Nyitókép: Ujvári Sándor

A termelői piacok több mint harmada lehúzta a redőnyt a járvány miatt

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerint szükségtelenek voltak a bezárások. A szervezet elnöke érdeklődésünkre azt mondta, jó néhány önkormányzattal összevesztek, amelyek nem kerestek és találtak megoldást arra, hogyan működtessék a termelői piacaikat.

Győrffy Balázs tájékoztatása szerint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara önkéntes adatszolgáltatáson alapuló piackeresőt működtet, ahol korábban mintegy 288 termelői piac regisztrálta magát. A pandémia kezdetén azonban ezek közül számos bezárt, szűnt meg végleg és a számuk kétszáz alá esett. „A rendelkezésre álló adatok alapján a 2020-as tavaszi leálláskor mintegy 101 piac zárt be, ezen felül 77 esetében valamilyen működési zavar is keletkezett” – fogalmazott.

Győrffy Balázs szerint nem egyszerűen arról van szó, hogy nincs elégséges vevő azokon a területeken, ahol az említett termelői piacok bezártak, illetve felfüggesztették az üzemeltetésüket. Azt látták, hogy az üzemeltetők, a piacokat tulajdonlók jelentős része biztonsági játékot játszottak, és nem akarták megkockáztatni, hogy bármilyen formában elővegyék őket, hogy valaki a piacukon betegedett meg. A NAK elnöke viszont úgy véli, sokkal kisebb kockázatot rejt magában egy termelői piac bármilyen fertőző betegséget illetően, mint egy zárt tér, legyen szó boltról, áruházról. „Ennek ellenére indult el ez a trend, és

néhány önkormányzattal valóban össze kellett veszni, hogy ne tegyék ezt,

mert nagyon sok kistermelőnek az egyetlen értékesítési lehetősége volt” – magyarázta.

A kamara elnöke egyetértett, hogy marketinggel, reklámmal, lokális figyelemfelhívással javítani lehetne a helyzeten. „Annak is van értelme, ha általában beszélünk a rövid ellátási lánc ezen formájáról, és természetesen a konkrét termelői piac reklámozásával is nagyon sokat el tudunk érni” – fejtette ki. Hiszen a jó minőségű, biztonságos élelmiszerek beszerzése, igazodva a helyi adottságokhoz, akár egy turisztikai attrakcióval megfűszerezve, az tetszik az embereknek – fogalmazott.

Győrffy Balázs kiemelte: a józan gondolkodású, a gazdasági élettel szinkronban működő önkormányzatok megtalálták a megoldásokat, ezért is próbált a kamara nyomást gyakorolni azokra az önkormányzatokra, amelyek egyébként a közelmúltban komoly állami vagy uniós forrásokat nyertek helyi piacok létesítésére, hogy ne zárják be a piacokat a termelők és a fogyasztók elől.

„A bezárás szót jó lenne elfelejteni”

– mondta a NAK elnöke, aki szerint a történtek rávilágítottak arra is, az egyes önkormányzatok mennyire nem képesek partnerek lenni, illetve mennyire nem veszik komolyan a gazdasági problémákat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×