Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Pixabay

ITM: a nettó átlagkereset vásárlóértéke 60 százalékkal nagyobb, mint tíz éve

A járványkezelés egyértelműen eredményes volt a bérek szempontjából is, a kormány újraindította a gazdaságot, Magyarország továbbra is a gazdasági növekedés pályáján áll – hangsúlyozta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtöki  sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Bodó Sándor kiemelte: 2010 óta több mint duplájára emelkedtek a minimálbérek, ami „tolóhatást” gyakorolt a többi bérre is.

Elmondta, a foglalkoztatás területén a rendszerváltás óta nem látott változások történtek, Magyarországon jelenleg 4,7 millióan dolgoznak, 260 ezer alá csökkent a regisztrált álláskeresők száma.

Az államtitkár ismertette, hogy 2021 január–májusban a tizenegy évvel ezelőttihez képest a bruttó keresetek 109 százalékkal, a nettó keresetek kedvezmények nélkül 112,5 százalékkal, a családi kedvezményekkel számolt nettó keresetek pedig 119 százalékkal emelkedtek.

Kijelentette, kilenc éve folyamatosan emelkedtek a reálbérek is.

A nettó átlagkereset vásárlóértéke jelenleg több mint 60 százalékkal nagyobb, mint tíz éve.

Az államtitkár kitért arra, hogy a családi kedvezmények révén az egy gyermeket nevelők keresetének reálértéke több mint 67 százalékkal, a kétgyeremekeseké 85 százalékkal, a háromgyerekeseké pedig 98 százalékkal nőtt 2010-ről tíz év alatt 2020-ra. „Ezt megelőzően, a szocialista–liberális kormányok idején 8 év alatt a reálkeresetek mindössze 13,8 százalékkal emelkedtek, és nem volt családi kedvezmény.”

Bodó Sándor rámutatott arra, hogy a járvány idején voltak kritikus napok a munkaerőpiacon is, de a kormány elkötelezett volt a munkahelyek megvédése, újak teremtése mellett. A bérek emelkedése pedig azt mutatja, hogy

nemcsak a munkahelyeket sikerült megvédeni, a fizetéseket is

– tette hozzá.

További adócsökkentés és 200 ezres minimálbér

A kormány folytatja az adócsökkentés politikáját, ami segíti a munkaadókat a bérek emelésében, nagyobb mozgásteret biztosít számukra.

A gazdasági növekedésnek köszönhetően a kormány eddig is átfogó béremelési programban gondolkodott, és biztosítja továbbra is a munkát terhelő adók csökkentésével a béremelés lehetőségét – mondta az ITM államtitkára.

Bodó Sándor kiemelte, Magyarország Európa legalacsonyabb társasági adóját biztosítja a vállalkozásoknak és az egyik legalacsonyabb személy jövedelem adót a munkavállalóknak. A nagycsaládosoknak már most sem kell, a 25 év alatti fiataloknak pedig januártól nem kell jövedelemadót fizetniük.

Az ITM államtitkára hangsúlyozta, a kormány célja, hogy

a minimálbér tovább emelkedjen 200 ezer forintra, a nemzeti konzultáció is erről szól.

A kormány ennek érdekében kész újabb könnyítéseket adni vállalkozásoknak – jelentette ki.

Kérdésre válaszolva Bodó Sándor elmondta, hogy a munkaadók a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara keretében számításokat végeznek a minimálbér 200 ezer forintra való emelésének költségvonzatáról, ezt mérlegelve lehet majd kormányzati döntést hozni a közterhekről az emelés érdekében.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×