Infostart.hu
eur:
379.75
usd:
321.83
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
A Mol által üzemeltetett INA-benzinkút az M7-es autópályánál, Zalakomár közelében. A horvát kormány mégsem módosította az INA olajtársaság - amelyben a Mol 47,26 százalékos tulajdoni hányadával a legnagyobb részvényes - privatizációjával kapcsolatos törvényt, a kabinet megvárja a részvényfelvásárlásokkal kapcsolatban indított, Szlovákiára, Magyarországra és Ciprusra is kiterjedő ügyészségi vizsgálat eredményét.
Nyitókép: MTI/Varga György

Nem panaszkodhat a számok láttán a Mol

A második negyedévben is jelentősen növelte a bevételét.

A második negyedévben is jelentősen növelte a bevételét a Mol, így az 505 milliárd forintot meghaladó első féléves EBITDA (kamat, az adók és az értékcsökkenés előtti üzemi eredmény) több mint kétszeresen múlta felül a tavalyi azonos időszak eredményét - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján péntek hajnalban közzétett jelentésből.

Az EBITDA a konszolidált, nem auditált kimutatás szerint a második negyedévben elérte a 271,4 milliárd forintot, míg tavaly ugyanekkor 122,8 milliárd forint, 2020 első félévében pedig 246,9 milliárd forint volt.

A CCS (újrabeszerzési árakkal becsült, tisztított) EBITDA az első negyedéves 200,2 milliárd forintról 262,9 milliárd forintra nőtt, míg a tavalyi második negyedévben 113,9 milliárd forint volt. Az idei első félévben 463,1 milliárd forint lett a tavalyi 305,2 milliárd forintot követően. A negyedéves tiszta üzleti eredmény 3,2 milliárd forintról 140,2 milliárd forintra, a féléves 96,5 milliárd forintról 218,5 milliárd forintra ugrott egy év alatt.

A második negyedévben a Mol a piaci várakozásoknak megfelelve múlta felül az előző három hónapot. Az eredmények meg is haladták az elemzői kalkulációkat, amelyek körülbelül 250 milliárd forintos tiszta EBITDA-val, vagyis éves összevetésben csaknem kétszeres, negyedéves alapon pedig körülbelül 25 százalékos növekedéssel számoltak. Az előrejelzések a közöltnél alacsonyabb, körülbelül 130 milliárd forint negyedéves tisztított üzleti eredményt vártak. A jelentés a Mol javuló pénzügyi eredményeket elsősorban a magas olajárral, és az üzemanyagértékesítés bővülésével magyarázza.

A második negyedéves eredményből az upstream (kutatás-kitermelés) 98,9 milliárd forinttal részesedett. Az üzletág tavaly ugyanekkor 35,5 milliárd forintot ért el. A negyedéves downstream-EBITDA (finomítás-kereskedelem) 45,5 milliárd forintról 140,4 milliárd forintra nőtt. A csekélyebb részesedésű gáz üzletág negyedéves eredménye a várakozásoknak megfelelően csökkent, 14,3 milliárd forintról 6,8 milliárd forintra. A fogyasztói szolgáltatások viszont csúcsot döntöttek, miután a tavalyi 35,3 milliárd forintról 48,1 milliárd forintra növelték az eredményüket. A kiugróan jó adat - mint írták - elsősorban a korlátozások enyhítésének köszönhető.

A Mol elnök-vezérigazgatója a beszámoló szerint hangsúlyozta, hogy a vállalat az eddigi legjobb negyedéves eredményét érte el áprilistól júniusig. Hernádi Zsolt hozzátette, hogy az adatok ismeretében éves EBITDA-iránymutatást 2,3 milliárd dollárról 3 milliárd dollárra, vagyis csaknem 900 milliárd forintra emelték. A jelentés kitért a fontosabb vállalati eseményekre is. Kiemelték többek között az OMV Szlovénia megvásárlását, az ezredik vendéglátóegység (Fresh Corner) megnyitását, és a 84 százalékos készültségi szintet elérő poliol-projektet. A következő években az újrafeldolgozás és az alternatív üzemanyagok fejlesztése érdekében folytatódik a vegyipari célú átalakítás, így a Mol a térség alacsony szén-dioxid-kibocsátású, körforgásos gazdaságának kulcsszereplője lehet - tették hozzá.

A Mol Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei csütörtökön 2490 forinton zártak, értékük egy éven belül 1502 és 2490 forint között változott. A társaság tavaly 630 milliárd forint (2,05 milliárd dollár) tisztított EBITDA-t ért el, ami 16 százalékkal maradt el a 2019-es eredménytől.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×