eur:
413.67
usd:
401.32
bux:
81644.13
2025. január 10. péntek Melánia
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond az öt hazai céggel kötött kutatásfejlesztési támogatási megállapodás aláírása előtt a minisztériumban 2020. október 30-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Üzenetet küldött a jegybanknak Varga Mihály

Ha az MNB jól használja az eszközöket, akkor csökkenni fog az infláció - jelezte a pénzügyminiszter.

Átmeneti az infláció magasabb szintje, ha a jegybank használja a nála meglévő eszközöket, akkor az infláció újra visszamehet a 3 százalékos tartomány irányába 2022-ben - fejtette ki a pénzügyminiszter az atv.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjújában.

Varga Mihály elmondta: az infláció mérséklése érdekében a Magyar Nemzeti Bank (MNB) már lépett, az európai bankok közül elsőként jelentett be kamatemelési pályát.

A tárcavezető szerint az általános forgalmi adó (áfa) csökkentése hosszú távon nem tudja érdemben befolyásolni az árakat, azt a piaci folyamatok döntik el, nem a kormány szándéka. Elmondta, 2013 óta az adópolitika alapja, hogy a közösség kiadásaihoz szükséges bevételeket, vagyis az egészségügyhöz, a honvédelemhez, a közbiztonsághoz és az oktatáshoz szükséges közösségi forrásokat nem a jövedelemadóból vagy a vállalati nyereségadókból szedik be, hanem a fogyasztási típusú adókból.

Az adópolitika a munkát ösztönzi, ezért is magasabb Magyarországon az áfakulcs, mint az Európai Unió átlagában. Viszont nálunk kedvezményesebb vagy kisebb, sőt, Európában a legkisebb a vállalati nyereségadó és harmadik legkisebb a személyi jövedelemadó - emelte ki.

A pénzügyminiszter jelezte,

ha magasabb az infláció mértéke és az alapkamat szintje is magasabb, akkor ez meg fog jelenni a hitelek kamataiban.

Most azt kellett mérlegelni a jegybanknak, hogy a gazdaság újraindulása mellett az infláció mértéke mennyire veszélyes - mondta.

"Egyetértek a jegybankkal, hogy a magasabb infláció veszélyt jelenthet" - fogalmazott.

Matolcsy György, az MNB elnökének kritikái kapcsán Varga Mihály ugyanakkor hangsúlyozta, hiba lenne az államháztartási hiányt 3 százalék alá vinni már 2022-ben, mert megszorításokkal és a meginduló növekedés lefékezésével járna. Ez egy újraindítási periódus, a költségvetésnek támogató és ösztönző fiskális politikát kell megvalósítania - jelentette ki.

A pénzügyminiszter felidézte, hogy támogatják a munkahelyek újrateremtését, a beruházásokat, adócsökkentéseket hajtanak végre, a gazdasági visszaesés utáni időszak újjáépítésén dolgoznak. Ezért magasabb lesz az államháztartás hiánya, de ez nem tér el az európai uniós átlagtól. Felhívta a figyelmet arra, hogy érdemes elolvasni a V4-ek áprilisban benyújtott konvergenciaprogramjait, Magyarország, Lengyelországgal együtt, a leggyorsabban fog visszatérni a 3 százalékos hiányszinthez 2024-ben.

Brüsszel még nem hagyta jóvá a 2500 milliárdos magyar helyreállítási tervet, erről a pénzügyminiszter kifejtette: politikai akadályok merültek fel. Nem a gazdasággal vagy nem a helyreállítási alap összetételével van alapvetően gond, hanem azzal, hogy a magyar kormány és a magyar parlament szuverén módon hoz döntéseket, amelyek bár az Európai Unió alapértékeivel egyeznek, de nem tetszenek a brüsszeli politikusoknak - fejtette ki Varga Mihály.

"Vitában állunk, de bízzunk abban, hogy a felvetésekre adott válaszok meggyőzőek lesznek" - fogalmazott.

Leszögezte, hogy a költségvetés maradéktalanul finanszírozni fogja a helyreállítási tervben szereplő programokat, a brüsszeli jóváhagyás után visszatöltik a beérkező uniós támogatással a költségvetést. Ha szükséges - amennyiben ezek a viták nem zárulnak le 2022-re - akkor jövőre is finanszírozni fogják azt az összeget, amit a helyreállítási program projektjeire terveztek, erről már megszületett a kormánydöntés - közölte.

A pénzügyminiszter úgy látja, az euró magyarországi bevezetéséről a döntés korai lenne még a 2022-26-os parlamenti ciklusban is.

Varga Mihály Magyarország uniós csatlakozására 2021-ben igennel szavazna, hozzátette ugyanakkor, hogy az évtized végére, amikor számításaik szerint az ország már nettó befizetője lesz az EU-nak, a kérdés új nézőpontot kaphat.

Címlapról ajánljuk

Demkó Attila: Grönland egy népszavazásnyira van a függetlenségtől, mégsem akarja

Már első elnöksége idején is felvetette, és most ismét megerősítette Donald Trump megválasztott amerikai elnök, hogy megvenné az Egyesült Államok Dániától Grönlandot. Az InfoRádió Demkó Attila biztonságpolitikai szakértőt, az NKE John Lukács Intézet Stratégiai Jövő programjának vezetőjét kérdezte az amerikai tervekről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.10. péntek, 18:00
Kőrösi Csaba
a Kék Bolygó Alapítvány stratégiai igazgatója
Újabb katonai támogatást kap Ukrajna, már Trump szerint sem lehet béke egyhamar – Háborús híreink pénteken

Újabb katonai támogatást kap Ukrajna, már Trump szerint sem lehet béke egyhamar – Háborús híreink pénteken

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elmondta, az Ukrajnát támogató országok csütörtöki ramsteini találkozóján újabb 2 milliárd dollárnyi katonai támogatásról született megegyezés. Donald Trump megválasztott amerikai elnök visszakozni látszik korábbi ígéretéből, hogy 24 órán belül véget vet az ukrajnai háborúnak: most már hat hónapos időtávról beszél. Trump csütörtökön Mar-a-Lago-i rezidenciáján elmondta, Vlagyimir Putyin találkozni szeretne vele, és már folyamatban van a találkozó előkészítése.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×