Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: bud.hu

Bő másfél évtized után szerezné vissza a ferihegyi repülőteret az állam

Palkovics László miniszter koordinálja a folyamatot.

A gazdaság újraindításában jelentős szerep hárul a turizmus további fejlesztésére is. A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér a külföldről érkező vendégek legfontosabb belépőpontja, első benyomásaikat és a hazaúton utolsó élményeiket is többnyire itt szerzik hazánkról. A kormány döntése alapján tárgyalások kezdődhetnek az üzemeltető cég többségi tulajdonrészének megszerzéséről, a meginduló folyamat koordinációjáért Palkovics László felel – írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A minisztérium vezetője, Palkovics László a Magyar Közlönyben hamarosan megjelenő kormányhatározat szerint 2021. június 1-jétől kormánybiztosként látja el kapcsolódó feladatait. A többségi tulajdon megszerzésének előkészítésére irányuló tárgyalásokon képviseli majd a magyar államot, amelynek nevében megteheti a szükséges, pénzügyi kötelezettségvállalással nem járó jognyilatkozatokat.

Mint írják, a Gyurcsány-kormány 2005-ben engedte át egy külföldi vállalkozásnak a repülőtér üzemeltetését, és majdnem minden ebből származó bevételt. Az értékesítésről mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy ellentétes Magyarország stratégiai érdekeivel, és rendkívüli mértékben megnehezíti az utasok kiszolgálásának színvonalát emelő fejlesztéseket.

A hazai versenyképesség javításához érdemben hozzájárulhatna, ha a magyar állam a legnagyobb hazai légikikötő működésében ismét tulajdonosként érvényesíthetné a gazdaság-, közlekedés- és turizmusfejlesztési, fenntarthatósági szempontokat.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×