Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.75
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Bíró Lajos, a Bock Bisztró séfje előadást tart 2016. október 4-én a Gastronomika elnevezésű gasztronómiai kongresszuson San Sebastianban, ahol ebben az évben Magyarország a díszvendég Törökország mellett.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Még a sztárséf sem tudja, mi fog ebből kisülni

Bár a vendéglátósok már nagyon várták a nyitást, de a következő hónapokban dől majd el, ki éli túl végül a járványt – mondta Bíró Lajos séf–étterem-tulajdonos.

Szűkített étlappal, csökkentett személyzettel, de mindenki felkészült a nyitásra, amennyire csak tudott, mert alig várta ezt a pillanatot – mondta Bíró Lajos az InfoRádióban. A séf és étterem-tulajdonos szerint ebből a szempontból zökkenőmentes volt az újranyitás a vendéglátásban.

Az egyik probléma ismét a szakemberhiány, hogy a korábbi munkaerőnek legalább a felét már biztosan nem lehet visszacsábítani, és az a fő gond, hogy a jobbak váltottak pályát, nem a közepes vagy gyengébb felszolgálók vagy szakácsok a pandémia idején.

"Tudomásul kell vennie a szakmának, hogy nem tud olyan fizetéseket reálisan megadni, mint amire vágynak az emberek, mert fele akkora a forgalom, mint a Covid előtt. Fennáll a veszélye, hogy

irreálisan fel fogják verni a pénzeket, és a vendéglátósok nagy része bele fog menni, mert kényszerhelyzetben van. Nem tudni, mi fog ebből kisülni a végén…"

– mondta az ismert séf.

Étterem-tulajdonosként úgy látja, hogy a vendéglátóhelyek 70-80 százaléka megpróbált most kinyitni, de a következő hónapokban fog eldőlni, hogy ki az, aki meg is tud maradni. Egyelőre kérdéses, hogy mennyi vendég lesz, hogyan indul el a fogyasztás, mikor jönnek a turisták.

"Ha valaki azt gondolta, hogy most a nyitás után tömegek lesznek, az tévedett" – mondta Bíró Lajos, és úgy fogalmazott, a fővárosban most nagy az átrendeződés, korábban, a járvány előtt Pest "dübörgött", Buda volt a csendesebb, most viszont Buda jobb helyzetben van. A legnagyobb bajban azok a helyek vannak, amelyek 70-90 százalékban turisták kiszolgálására rendezkedtek be.

Egyelőre a rosszabb idő ellenére is a teraszok a népszerűbbek, még azok is inkább ott fogyasztanak, akik védettségi igazolvánnyal a belső terekben is asztalhoz ülhetnének, ám ahogy a séf látja,

az emberek egyelőre bizalmatlanabbak a belső éttermi helyiségekkel.

A nyáron ismét a vidéki, elsősorban a balatoni vendéglátás lehet a nyertes, de ott is azok a helyek, amelyek már be vannak vezetve. Budapest pedig még nagy kérdés – véli Bíró Lajos.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×