Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója sajtótájékoztatót tart a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban 2020. július 16-án. Lezárult a Kisfaludy-program magán-, és egyéb szálláshelyek fejlesztését célzó pályázata; a másfél hónapos időszakban több mint 16 ezer vidéki szálláshely pályázott, közülük 13 471 szálláshely kaphat augusztus folyamán szobánként egymillió forint vissza nem térítendő támogatást, összesen mintegy 45 milliárd forintot a kormánytól.
Nyitókép: MTI/Mohai Balázs

Hamarosan mindent tudni fognak a turistákról

A Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója arról is beszélt, hogy önmérsékletre kérik a szolgáltatókat, de beleszólni nem tudna az árképzésbe.

Akár már jövőre elérheti a 2019-es szintet a magyarországi turizmus, amelyet a korábbinál többet költő, de nem több mint húszmillió vendégből álló vendégkörre kell építeni, mert nagyobb tömeget egy tízmilliós országba hívni nem célszerű - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója a Világgazdaságnak.

Az interjúban a vezérigazgató közölte: ha nem tör ki a világjárvány, már az idén vagy jövőre meglett volna az eredetileg várt ötvenmillió vendégéjszaka. 2019-ben tartottak ugyanis 41,5 millió éjszakánál.

Mint mondta, nem a vendégéjszakaszám az egyetlen fontos mutató, sokkal fontosabb az egy vendégre jutó napi költés.

Két éve csaknem húszmillió turista járt nálunk, már nem annyira mennyiségi, sokkal inkább minőségi ugrás kell. Többet költő, minőségi vendégkör a cél. Ezért is jó, hogy egyre nagyobb számban jöttek a tengerentúlról is turisták.

Ha nincs a Covid, az amerikai vendégek száma már megelőzte volna a britekét

- ismertette Guller Zoltán.

Az interjúban felidézik, hogy a vendéglátóhelyeknek és a turisztikai attrakcióknak még az idén kötelező lesz regisztrálniuk a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központba (NTAK). Guller Zoltán elmondta, ennek alapján teljes mértékben adatalapú ágazatirányításra térhetnek át az intuíciókon alapuló helyett. Közölte, hogy ezzel az elsők között lesznek Európában.

Ismertetése szerint 2019 nyarától Magyarország valamennyi, csaknem negyvenezer szálláshelyének elemzik az adatait, így pontosan tudják, hogy hány vendég tartózkodik Magyarországon, hány évesek, melyik városban élnek, mikor foglalták a szállást, vagy éppen mennyit és milyen módon fizettek. Az új, big data alapú kutató-elemző tevékenységnek köszönhetően fontos elemzéseket és előrejelzéseket készítenek az ágazat aktuális helyzetéről és jövőjéről, tiszteletben tartva mindenkinek a személyiségi jogait.

A program sikere nem kérdőjelezhető meg, ezért az Országgyűlés elé vitték a kiterjesztését az éttermekre, cukrászdákra, kávézókra, zenés-táncos helyekre, bárokra, minden olyan vendéglátóhelyre, ahol az online pénztárgép kötelező. Ha a parlament elfogadja, a napi átlagforgalmat, az alkoholos és nem alkoholos italforgalmat számlatételenként tudják majd elemezni. Az attrakciók esetében vidámparkok, közfürdők, múzeumok, sportlétesítmények, várak, kastélyok vagy éppen a hop on, hop off buszok adatait tudják majd elemezni. Mivel ezektől függetlenül rendelkeznek a Magyarországra érkező külföldiek mobilcella-információival és bankkártyaadataival is, szinte teljes képet alkothatnak a belföldi és a beutazó turizmusról.

Arra a felvetésre, hogy mivel lehet megakadályozni az árak elszabadulását, Guller Zoltán azt mondta: ez piaci tevékenység, amelyet az államnak nem szükséges és nem is szabad befolyásolnia. "Olyan helyeken volt ez a próbálkozás korábban is jellemző, ahol nagyon rövid volt a szezon. Olvastam ezerötszáz forintos balatoni lángosról tavaly, de szerintem nem ez volt a jellemző. Önmérsékletre kérjük a szolgáltatókat, de beleszólni nem tudunk az árképzésbe" - fejtette ki.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására

Ez a gáz a szén-dioxidnál is jobban fűti a felmelegedést – Mégis alig történik valami a visszafogására

A metán a szén-dioxid után a globális felmelegedés második legjelentősebb okozója, üvegházhatása rövid távon akár 80-szor erősebb is lehet a szén-dioxidénál. A globális metánkibocsátás eközben folyamatosan növekszik, miközben jelentős része olyan emberi tevékenységekhez – a mezőgazdasághoz, a fosszilis energiahordozók kitermeléséhez és a hulladékgazdálkodáshoz – kapcsolódik, amelyeknél viszonylag alacsony költséggel is lehetne mérsékelni a szennyezést. A klímaváltozás ráadásul egy önmagát erősítő folyamatot is elindíthat: az olvadó sarkvidéki örökfagyból felszabaduló metán tovább gyorsíthatja a globális felmelegedést. A kérdés a jövő heti ENSZ-klímacsúcson is napirendre kerül, ahol a hulladékból származó metánkibocsátás visszaszorítása kiemelt témaként szerepel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×