Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai Chervon Group miskolci beruházásáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2020. október 19-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

30 milliárdos programot jelentett be Szijjártó Péter

Eddig 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol.

A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak.

Egy vállalat - az Európai Bizottság határozata alapján - maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet.

Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését - közölte Szijjártó Péter.

Megjegyezte: ez olyan beruházás mellett lehetséges, ahol modern technológiát fognak alkalmazni, növelik a hozzáadott értéket, vagy a kutatás-fejlesztést részesítik előnyben.

Szijjártó Péter kitért arra is, mára kijelenthető, hogy a magyar gazdaság "kanyarban előzési manőverje sikeresen ment végbe". Helyesnek bizonyult a kormány válasza a koronavírus-járvány gazdasági következményeire - tette hozzá.

Közölte, a beruházások támogatására kiírt program keretében 1434 vállalat döntött úgy, hogy növeli a kapacitásait, vagy új technológiát vásárol, és ezzel párhuzamosan elkötelezte magát amellett, hogy nem bocsát el senkit.

A program meg is hozta az eredményét: 270 ezer ember munkahelyét tudták megvédeni - mondta Szijjártó Péter.

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

Sári Zsolt az ügynökaktákról: ne a mutogatás eszköze legyen, hanem a közös történelmünk feldolgozása

A családok lehetőségeiről, a fiatalok ügynökmúlthoz való hozzáállásáról, az állami vezetők esetleges érintettségéről, illetve a kormány attitűdjéről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×