Infostart.hu
eur:
375.26
usd:
317.79
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
A településfásítási programhoz előkészített konténeres facsemeték a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében, Kecskeméten 2020. június 2-án. Településfásítási programot hirdet 500 millió forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek a most induló programban térítésmentesen.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Egymilliárddal emelik a tétet: újabb 24 ezer fa telepítése várható

Sikeres a kormány Településfásítási programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12 ezer sorfát kihelyezik a településeken – mondta a tárca közleménye szerint Feldman Zsolt Bócsán, ahol a Településfásítási program keretében 30 darab fát ültettek el.

Az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte: egy olyan értékteremtő programról van szó, amely felhívja a kis- és nagytelepülések, az egyházak, a civilszervezetek figyelmét arra, hogy a faültetés milyen fontos szerepet tölt be egy közösség jövőjében, minden napi életében, emellett közelebb hozza a természetet a fiatalabb generáció számára, és élhetőbb környezetet teremt a települések lakóinak.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a Településfásítási program a tervek szerint júniusban megduplázott keretösszeggel, 1 milliárd forinttal folytatódik, és

újabb 24 ezer fa telepítésére lesz lehetőségük az önkormányzatoknak.

Feldman Zsolt beszélt arról is, hogy a magánerdő-gazdálkodók részéről 25 ezer hektár új erdő telepítésére van szándék a Vidékfejlesztési Program keretében, amely tovább növeli az ország erdősültségét – tették hozzá.

A tájékoztatás szerint az agrártárca államtitkára elmondta: a kormány célja, hogy segítse a települések fejlődési törekvéseit, és nyertessé tegye a vidéki Magyarországot. Ennek érdekében olyan széles vidékfejlesztési támogatások és programok indulnak, amelyek a következő időszak nyerteseivé teszik a vidéken élőket és a mezőgazdaságban dolgozókat. Feldman Zsolt úgy fogalmazott: a fejlesztések, beruházások és környezettudatos gazdálkodási formák finanszírozásával úgy segít a kormány, hogy

egyszerre legyen nyertese a gazdálkodó, a vidéki közösség és a környezet.

A Településfásítási program keretében összesen 30 fát ültettek el Bócsán. Az amerikai hárs, a nyír- és platánfacsemeték az Evangélikus templom kertjébe, a bölcsőde udvarára és a játszótérre kerültek. A faültetés mindig is központi kérdés volt a község életében – mondta el Bócsa polgármestere. Szőke-Tóth Mihály arról is beszélt, hogy a Vidékfejlesztési programnak köszönhetően olyan új szennyvízkezelési technológiát tudnak alkalmazni a településen, amellyel párhuzamosan a fásítás is folytatódhat majd a jövőben. Hozzátette: a község nagy figyelmet fordít a környezettudatosságra, ezen belül is a megújuló energia-felhasználásra, amit jól mutat, hogy az elmúlt években napelemes rendszert telepítettek önkormányzati épületekre és a tanyákon is – áll a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

Csizmazia Gábor: Donald Trump nem fog hátrálni, és helyzetbe hozta az alelnökét

A washingtoni Capitoliumban magyar idő szerint szerda hajnalban tartott elnöki évértékelőn visszatérő elem volt a normalitás és a közbiztonság hangsúlyozása, amit Donald Tump szerint ő maga képvisel a leghatékonyabban – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa. Az Amerika-szakértő kitért arra is, miért nyúlna vissza a régi idők egyik nagy vívmányához az elnök a vámpolitikában, továbbá a novemberi félidős választások igazi tétje is szóba került.

Orbán Viktor: Ukrajna készül, ezért katonákat és védelmi eszközöket telepítünk az energetikai infrastruktúra védelmére

A Védelmi Tanács ülése után számolt be a friss döntésekről a miniszterelnök, miután olyan jelzéseket kapott, hogy Ukrajna további akciókra készül a magyar energiarendszer működésének megzavarása érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Eszkalációt lebegtetett be Moszkva, súlyos problémával néz szembe az orosz hadsereg – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Az orosz külső hírszerzés (SZVR) jelentése szerint az Egyesült Királyság és Franciaország atomfegyvereket készül átadni Ukrajnának. London elutasította a vádakat, mondván, Vlagyimir Putyin orosz elnök csak saját „rémtetteiről” akarja elterelni a figyelmet. Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök máris atomcsapással fenyegette meg a két nyugat-európai országot. Eközben Putyin arról beszélt az FSZB vezetése előtt, hogy hírszerzési információik szerint Ukrajna a Fekete-tenger alatti gázvezetékek megtámadására készülhet. Nyugati tisztségviselők értékelése szerint az egyre súlyosabb veszteségek miatt Vlagyimir Putyin nehézségekbe ütközhet, amennyiben a következő hónapokban nagyszabású offenzívát kíván indítani Ukrajna ellen. Az orosz hadsereg veszteségei immár harmadik hónapja haladják meg az újonnan toborzott katonák számát. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×