Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
330.48
bux:
116587.32
2026. január 12. hétfő Ernő

Tíz százalékkal nőtt a Vajda-Papír árbevétele tavaly

A higiéniai papírtermékeket gyártó Vajda-Papír cégcsoport árbevétele elérte az 52 milliárd forintot, adó- és kamatfizetés, illetve értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) hat milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban még 2,5 milliárd forint volt. A vállalat az idén a belföldi és az exportpiacokon is enyhe növekedéssel számol.

A társaság közleménye szerint rekordévet zárt 2020-ban, és az átadott vagy megindított fejlesztéseknek köszönhetően a vállalat 2021-es kilátásai is jók. Vajda Attila, a Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója a következő időszakról elmondta, előkészítik a cég tőzsdére lépését és folytatják a külpiaci disztribúció erősítését is.

A koronavírus-járvány felértékelte az önellátás jelentőségét, ezzel összefüggésben az ügyvezető igazgató kiemelte a vállalat dunaföldvári maszkgyártó gépének idei üzembe helyezését, illetve a cégcsoport higiéniai papírtermék-gyártás kapacitásának növelését. A bővítés folytatódik majd a jövő év elején megnyíló új dunaföldvári gyáregységgel - tette hozzá Vajda Attila. Az új üzemcsarnok felépítése mellett beüzemelnek egy alappapírgyártó gépsort is, így a kapacitás növelésén túl teljessé válik a saját előállítású alapanyag biztosítása a higiéniai termékekhez, ami az ügyvezető szerint stratégiai előny a vállalat számára.

A gyárbővítéssel üzembe helyezett gépsor termelését belföldön és külföldön egyaránt értékesítik majd, a vállalat ebből származó többletbevétele várhatóan eléri az évi 15 milliárd forintot.

A fejlesztések finanszírozását a vállalat önerőből és kötvénykibocsátásokból fedezi. A jegybank kötvényprogramjában a tavalyi 11,2 milliárd forint értékű kibocsátás után az idén 9 milliárdos kibocsátást terveznek.

Vajda Attila a közleményben beszámolt arról is, hogy a járvány miatt alaposan megugrott a kereslet a cég termékei iránt. Teljes létszámmal dolgoznak a dunaföldvári, a székesfehérvári és a budapesti gyárukban.

Az árbevétel és az eredményesség tavalyi növekedéséhez hozzájárult a pandémiás időszakban tapasztalt felvásárlási láz első hulláma is. A termelés márciusban 50 százalékkal haladta meg az átlagos havi szintet. A legnagyobb keresletnövekedés a toalettpapírok iránt jelentkezett - ez teszi ki az üzemeik teljes termelésének 30-40 százalékát.

A higiéniai papírtermékekből a belföldi fogyasztás 55-60 százalékát a Vajda-Papír állítja elő, de jelentős az export is, a termelés 40 százalékát szállítják külföldre. A Vajda-Papír Kft. az árbevételének már közel felét külföldön realizálja.

A társaság stratégiai célja, hogy 2021 végére 30 százalékra emelje az újrahasznosított anyagok arányát műanyag termékcsomagolásában, ezzel csaknem 300 tonnával csökkentve az új műanyagfelhasználást, és tovább növeljék a papír-csomagolásban megjelenő termékek számát is. A vállalat a termékfejlesztés és gyártás során 2021-ben is kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra, kiemelt cél az energiahatékonyság javítása, a megújuló energia minél nagyobb arányban történő felhasználása.

A Vajda-Papír 21 éve alakult családi vállalkozásként, csoportszinten mintegy 650 munkavállalót foglalkoztat. A magyarországi értékesítés mellett a vállalat higiéniai papírtermékeit Skandináviába, a Baltikumba valamint Kelet-Közép-Európa több mint 20 országába szállítják. A cég 2013-ban Norvégiában is nyitott egy több mint 130 új munkahelyet teremtő leányvállalatot.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként  mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Operatív törzs: jön az ónos eső helyenként mínusz 15 fokkal, aki teheti, maradjon otthon!

Az emberek tudomásul vették, hogy nem ideálisak az útviszonyok, a balesetek száma átlagos maradt ezért a hétvégén, ám a közösségi közlekedésben vannak problémák, a pótlóbusz, az 5-10 perces késések a mindennapi élet részei most. Még mindig várható havazás és ónos eső is, ami ilyen hideg mellett különösen is veszélyes lesz.

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internetet 4 napja letiltották. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×