Infostart.hu
eur:
363.78
usd:
325.83
bux:
142617.61
2026. november 6. péntek Lénárd

Még többen igényelhetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt

Fontos enyhítés az eddigi egyik kizáró oknál.

A Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) beérkezett vállalkozói igények alapján április 12-től azok a 2019-ben alapított vállalkozások is igényelhetik a kamatmentes újraindítási gyorskölcsönt, amelyek az alapítás évében pozitív üzemi eredményt értek el.

Az MFB tájékoztatása szerint emellett több más feltételt is módosítottak, így még több mikro-, kis- és középvállalkozás (kkv) igényelhet kamatmentes kölcsönt a koronavírus-járványt követő újraindítási célokhoz.

A módosítások között említette a bank, hogy a kkv-k és az egyesületek mellett már nonprofit kft.-k is igényelhetik a maximum 10 millió forintos hitelt. Fontos változás az is, hogy a 2021. március 8. előtti időszakban történt 50 százalékos, vagy azt meghaladó mértékű tulajdonosváltás már nem kizáró ok a hitel felvételénél, az ilyen jellegű tranzakciók csak ezt a dátumot követően nem engedélyezettek a hitelfelvétel szempontjából.

Kiemelték azt is, hogy az egyszerűbb és átláthatóbb kitöltés érdekében külön kölcsönkérelmi nyomtatvány készült az egyéni vállalkozói hiteligénylőknek, illetve a gazdasági társaságoknak. További könnyebbség, hogy ingatlanfedezet nyújtása esetén elég az ingatlan könyv szerinti értékét alátámasztó számviteli bizonylat benyújtása is.

Az MFB jelezte továbbá, hogy a járványt követő újraindítás érdekében április 12-től újra megnyílik a korábban KKV Technológia néven ismertté vált hitelprogram "B" hitelcélja is, amely budapesti és Pest megyei megvalósítási helyek kivételével az egész országban igényelhető az MFB Pontokon.

A program megemelt keretösszegével újabb 34 milliárd forint áll rendelkezésre a cégek működési költségeinek finanszírozására, illetve a szükséges készletek beszerzésére.

A korábban is rendkívül sikeres hitelprogram ügyletenként igényelhető maximális összege 80 millió forint.

A kamatmentes újraindítási gyorskölcsön és a KKV Technológia hitelprogram is fix nulla százalékos kamatozású, a vállalkozásoknak csak akkora összeget kell visszafizetniük, amekkorát igényeltek. Járulékos banki költséget továbbra sem számítanak fel egyik hitelprogramnál sem, csak a szerződéskötéshez kapcsolódó közjegyzői díjra kell számítania az igénylőknek. Fontos ugyanakkor, hogy a két hitelprogram nem kombinálható, csak az egyik felvételére van lehetőség az azonos hitelcélok miatt - ismertette az MFB.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Félnek a befektetők, veszik a dollárt

Hatalmasat estek tegnap a mesterséges intelligenciához kötődő részvények, és a zuhanás hatása több más piacra is átterjedt. A befektetők az amerikai kötvényekben és a dollárban kerestek menedéket, miközben az olaj ára is emelkedett. Mindez a forintra is komoly nyomást gyakorolt, így a magyar fizetőeszköz reggel 326 körül állt a dollárral és 364,6 körül az euróval szemben. A piacok figyelme ma az euróövezeti konjunktúraadatokra és az amerikai munkaerőpiaci számokra irányul.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×