Infostart.hu
eur:
375.26
usd:
318.05
bux:
127265.9
2026. február 26. csütörtök Edina
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal a 15. Bledi Stratégiai Fórum nemzetközi konferencián 2020. augusztus 31-én.
Nyitókép: MTI/KKM/Borsos Mátyás

Magyarország legnagyobb zöldmezős beruházását jelentette be Szijjártó Péter

Harmadik európai gyárát is Magyarországon építi fel az elektromos autók akkumulátorait gyártó SK Innovation.

A cég Dél-Korea legnagyobb energetikai-vegyipari vállalata, elektromos akkumulátorok gyártásának területén a világ egyik vezető gyára.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon közvetített bejelentésen elmondta: az SK Innovationnel négy éve működnek együtt, első két európai gyára Komáromban működik, a harmadik európai gyárat is Magyarországon, a fejér megyei Iváncsán építi fel.

2,3 milliárd dolláros, 681 milliárd forintos beruházásról van szó,

soha ekkora első ütemű beruházás nem történt még Magyarországon.

2500 új munkahelyet fog teremteni, a dunaújvárosi járásban pedig újabb beszállítási lehetőséget jelent a cégeknek. A magyar kormány pénzügyi támogatást biztosít, még zajlik a véglegesítés, arra az uniónak is rá kell bólintania. Ez lesz a magyar beruházásösztönzés legnagyobb támogatása - jelentette ki Szijjártó Péter.

A gyár kapacitása 30 gigawattóra lesz - összehasonlításként a tárcavezető megjegyezte, hogy 35 GWh-s a nevadai Tesla-gyáré.

Már az idei harmadik negyedévben megindul a beruházás, mintegy 700 ezer négyzetméternyi terület lesz érintett. Emiatt infrastrukturális fejlesztéseket is végrehajt a kormány a járásban.

Az SK Innovation videóüzenetben bejelentkező elnök-vezérigazgatója, Kim Jun a gyárépítésről szóló döntés ismertetése után rámutatott:

2025-re Európában a jelenlegi 41 GWh-ról több mint hatszorosára, 256 GWh-ra fog emelkedni az akkumulátorok iránti kereslet.

A legnagyobb európai e-akkumulátor gyár felépítésével cégük képes lesz kielégíteni ügyfeleik keresletét és megőrizni világpiaci vezető szerepét. Hozzátette: a magyar kormány által biztosított VIP-státusz miatt biztosak benne, hogy nehézségek nélkül tudják majd tartani az ütemtervet.

Szijjártó Péter az ország egyik legnagyobb gazdasági sikerének nevezte a dél-koreai cég gyárépítését, kijelentve: Magyarország világraszóló győzelmet aratott.

"Magyarország már az autóipar új korszakában jár, nálunk épülnek a világ legnagyobb elektromos akkumulátorgyárai" - tette hozzá, megjegyezve, hogy az új létesítmény Iváncsára érkezése a komáromi üzemekben dolgozó magyar munkavállalók szorgalmának és kreativitásának is köszönhető (az SK Innovation komáromi gyáraiban 1600 embert foglalkoztat).

  • Tavaly már több mint kétmillió elektromos autót értékesítettek Európában.
  • 2020 szeptembere volt az első hónap a kontinensen, amikor elektrifikált (tisztán vagy részben elektromos; a hibridek is ide tartoznak) járművekből többet értékesítettek, mint dízelautóból.
  • 2030-ra 25 millióra nő az elektromos autók száma a becslések szerint Európában.

A keleti nagy vállalatok vezetik az elektromos akkumulátorgyártás világpiacát, ezért a keleti nyitás fontos előzménye volt a mostani sikereknek - jelentette még ki a magyar tárcavezető.

Címlapról ajánljuk
A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

A kormány elrendelte a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát – Kormányinfó percről percre

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta. Nagy Márton gazdasági miniszter kijelentéséről, amely szerint csak öt nagybank kellene, hogy maradjon, Gulyás Gergely azt mondta: ez nem a kormányzati álláspont, „nem kívánunk a piacba beavatkozni. A kormány nem akarja meghatározni a Magyarországon tevékeny bankok számát.”

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×