Infostart.hu
eur:
363.19
usd:
325.85
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Gyártósor a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában 2015. március 25-én. A gyárban három éve kezdték meg a B-osztályú, 2013-ban a CLA, majd 2015-ben a CLA Shooting autók gyártását.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Megállapodás született a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között

Kétéves bérmegállapodással zárultak az egyeztetések a Mercedes és az érdekképviseleti szervezetek között, amelynek értelmében 90 ezer forinttal nő az alapfizetés a következő két évben a kecskeméti gyárban.

A cég közlése szerint a tárgyalásokat követően a kecskeméti Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével (MTSZSZ) aláírta a következő két évre vonatkozó bérmegállapodást. Mint írták: ennek eredményeként valamennyi érintett fél számára elfogadható megállapodás és jó kompromisszum született.

A bértárgyalásban résztvevő felek az alapbér lépcsőzetes, fix mértékű emeléséről állapodtak meg, amely 2021. április 1-jétől kezdődően összesen 90 ezer forintos bruttó béremelést jelent a következő két év folyamán.

A jelenleg érvényben lévő munkaidőkeret az év végével lezárul. Ezzel a mínusz órákat törlik, a plusz órákat pedig a törvényi előírásoknak megfelelően kifizetik.

Az új munkaidőkeret egy évre érvényes, és 2021. január 1-jén kezdődik. Mindezek mellett a kecskeméti Mercedes-Benz gyár 2022 végéig a foglalkoztatási szint megtartását is biztosítja. Ez azt jelenti, hogy

a vállalat garantálja a jelenlegi foglalkoztatotti létszámot.

A cég korábbi tájékoztatása szerint a karácsonyi szabadságolási időszakot kihasználva a szokásos téli munkálatokkal a gyár a következő termelési évre készül fel. Az átfogóbb átépítési munkák miatt a téli termelési szünetet a tervek szerint december 18-a és 2021. január 17-e között tartják. A kecskeméti gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. 2019-ben közel 3,7 milliárd eurós forgalmat ért el, amely az előző évhez képest 2,7 százalékos növekedést jelent.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×