Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
325.45
bux:
142974.86
2026. november 6. péntek Lénárd
rékasi tibor magyar telekom vezérigazgató
Nyitókép: Magyar Telekom

Rékasi Tibor marad a Magyar Telekom vezérigazgatója

A távközlési cég igazgatósága a 2020. december 1-i ülésén döntött vezérigazgatói szerződésének meghosszabbításáról.

Rékasi Tibort 2018 júliusában nevezték ki három évre a Magyar Telekom vezérigazgatójának, és a mostani döntéssel szerződése jóval a lejárta előtt, további 3 évvel, 2024. június 30-ig kerül meghosszabbításra.

Dr. Robert Hauber, az Igazgatóság elnöke a döntés kapcsán elmondta: “Rékasi Tibor kiváló munkát végez, amióta 2018-ban átvette a Magyar Telekom vezetését. Folyamatosan növekedési pályán tartotta a vállalatot, és minden piaci szegmensben megerősítette a Telekom magyarországi vezető pozícióját.”

Rékasi Tibor 12 éve csatlakozott a Magyar Telekom Csoporthoz az IQSYS Zrt. ügyvezető igazgatójaként, majd 2013 és 2017 között a T-Systems Magyarország vezérigazgatója volt, ezt követően a Magyar Telekom Lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettesének nevezték ki, mely pozíciót 2018-ig, vezérigazgatói kinevezéséig töltötte be.

A cég közleménye felidézi: 2018 óta a Magyar Telekom megerősítette vezető integrált szolgáltatói szerepét, és stabilan tartja vezetői pozícióját a mobil, a vezetékes és a TV piaci szegmensben egyaránt. A vállalat 2018 óta 1,5 millió elérés kiépítésével bővítette tovább gigabit-képes vezetékes hálózatát. Ez év elején az Magyar Telekom elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását, amely mára már 28 településen érhető el, emellett 4G hálózatának modernizációjára is nagyszabású programba kezdett. A kereskedelmi sikerek mellett a Magyar Telekom nagy hangsúlyt fektet arra, hogy vonzó munkaadó legyen (a vállalat 2020-ban sorozatban a harmadik alkalommal nyerte el a Legvonzóbb Munkahely Díjat a telekommunikációs szektorban), miközben karbonsemleges, fenntartható működést folytat (a Magyar Telekom a FTSE4Good Index tagja és a fenntarthatóság terén a nemzetközi iparági top 1%-ba tartozik).

Címlapról ajánljuk
Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.

„Azt írtak le, amit jónak láttak” – B. Tóth László az állambiztonsági múltjáról

„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – így reagált B. Tóth László az Indexnek a nemrég nyilvánosságra került 6-os kartonjára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×